Hírvilág

Kevés a hálapénz, de nem bánják a betegek

2013. NOVEMBER 06.

Szöveg nagyítása:

-
+

Kevesebb pénz jut hálapénzre, de nő az elfogadottsága - A páciensek egyharmadával kevesebbet fordítottak hálapénzre az elmúlt 12 hónapban, mint négy évvel ezelőtt, ugyanakkor a paraszolvencia intézményét kevesebben utasítják el, mint 2010-ben egy felmérés szerint. Az egészségügyi rendszert igénybe vevő aktív korú, hálapénzt fizető magyar lakosok egy főre vetítve átlagosan havi 16 100 forintot, összesen 21 milliárd forintot fizettek ki hálapénzként az elmúlt 12 hónapban. A teljes felnőtt lakosság hálapénz-kiadása az elmúlt egy évben mintegy 34 milliárd forintra tehető - derül ki abból a reprezentatív felmérésből, amelyet az AXA Egészségpénztár megbízásából a GKI Gazdaságkutató végzett el a teljes lakosság és az egészségpénztári tagok körében. A felmérést ismertető közlemény szerint a válaszadók többsége úgy véli, ha az orvosok számla ellenében nyújtanának többletszolgáltatást, amit a betegek biztosítója térítene, vagy egészségpénztári számlájukról fizetnének, ez kiváltaná a hálapénz intézményét. A vizsgálat megállapította, hogy az elmúlt négy év alatt a hálapénz szerepe az egészségügyi ellátórendszerben erősödött, elutasítottsága pedig gyengült a lakosság körében. A 2010-ben elvégzett hasonló vizsgálathoz képest 27-ről 21 százalékra esett azok aránya, akik erkölcsileg elítélendőnek tartják a hálapénz elfogadását. Erősödött ugyanakkor az a vélekedés, miszerint hálapénzzel gyorsabban, és jobb ellátáshoz lehet jutni. Ezzel párhuzamosan az emberek fizetőképessége gyengült, így a kifizetett hálapénz összege reálértéken csökkent. MTI 2013. november 6., szerda

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

COVID-19

Enyhe tünetmentes, SARS-CoV-2-fertőzött járóbetegeknél észlelt íz- és szagérzékelési változások

A Covid-19-ről szóló beszámolók a betegség súlyosságától függően, tünetileg leggyakrabban a lázat, a fáradtságot, a száraz köhögést, az izomfájdalmat és a légszomjat említik. Ugyanakkor a szerzők tudomása szerint eddig csak egy tanulmány foglalkozott Covid-19 fertőzötteknél a szag- vagy ízérzékelésben bekövetkezett változásokkal, és 34%-os prevalenciát állapítottak meg a kórházban kezeltek körében. Viszont a tanulmány nem közölt adatot a megváltozott érzékelés idejéről és a többi tünethez való viszonyáról.

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

Klinikum

Az inzulinrezisztencia gyógyszeres kezelése

Az inzulinrezisztencia több betegség, szindróma pathogenezisében részt vesz, ezek közül a legfontosabb a metabolikus szindróma, a 2-es típusú cukorbetegség, a polycystás ovarium szindróma

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.