Hírvilág

Keresztény orvos a vészkorszakban

2014. DECEMBER 01.

Szöveg nagyítása:

-
+

A magyarországi holokauszt természetrajzát mutatja be angolul írt naplójában Mádi Mária egykori keresztény orvos, aki zsidó barátnőjét és annak unokaöccsét bujtatta saját lakásán a vészkorszak napjaiban Budapesten - erről írt honlapján a The Washington Post annak kapcsán, hogy e naplót tavaly ajándékozták a washingtoni Holokauszt Múzeumnak. A lap jelezte, hogy az emlékmúzeum hamarosan felteszi honlapjára azt a naplót, amelyet a magyar orvosnő írt Budapesten a borzalmak éveiben. Feljegyzéseit 1941-ben kezdte, azokat tizenhat füzetet betöltő képzeletbeli levelek formájában írta angol nyelven a nem sokkal korábban a tengerentúlra emigrált lányának. Nem tudhatta, hogy az egyesült államokbeli Louisianában élő gyermeke bármikor is olvashatja-e majd sorait. Az utolsó bejegyzés dátuma 1945. november 5., amikor a háború már véget ért. A tanulmányait Nagy-Britanniában végző Mádi Mária akkor már elvált, negyvenes éveiben járó asszony volt. Keresztény volt, akinek embersége arra késztette, hogy saját lakásán nyújtson menedéket zsidó barátnője, Lakos Irén és annak hétéves unokaöccse, Lakos Alfréd számára. Egy hatalmas tükör mögött találtak búvóhelyet, amikor látogatók jöttek a lakásba. A doktornő a háború után maga is kivándorolt Amerikába, 1970-ben Houstonban halt meg hetvenkét éves korában. Lakos Alfréd ma hetvenhetedik életévében jár, Georgia államban lakik, s nemrég egyik nyilatkozatában hősnek nevezte egykori megmentőjét. Nagynénje is túlélte a háborút, 1998-ban halt meg Olaszországban. A naplót tavaly ajándékozta a washingtoni Holokauszt Múzeumnak Mádi Mária unokája, Stephen Walton. A Washington Postnak elmondta: a család egyik széfjében őrizte harminc éven át a füzeteket, amelyek nejlonszatyrokban voltak becsomagolva. A naplóba a szerző nem csupán feljegyzéseket, képzeletbeli leveleket írt, hanem újságkivágásokat is ragasztott, sőt, kutyájáról készül fotókat is az oldalakra illesztett. Forrás: MTI 2014. november 30., vasárnap

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Klinikum

Az inzulinrezisztencia gyógyszeres kezelése

Az inzulinrezisztencia több betegség, szindróma pathogenezisében részt vesz, ezek közül a legfontosabb a metabolikus szindróma, a 2-es típusú cukorbetegség, a polycystás ovarium szindróma

Egészségpolitika

Módosításra szorul az új egészségügyi jogállásról szóló törvény

Mindenképpen módosításra szorul az új egészségügyi jogállásról szóló törvény – állították egybehangzóan munkajogász szakértők egy, az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényről szervezett videókonferencián. Ahogy elfogadhatatlan ennyire méltatlan, elkapkodott, kidolgozatlan és indokolatlanul nehéz körülményeket teremteni, és ilyen választásra kényszeríteni valakit az élethivatását illetően.

Egészségpolitika

Gyerekek és gyermekeket várók, tervezők – szabad-e oltani?

Úgy tűnik ebben a hazai álláspont egyértelmű, de számos országban már kismamákat oltanak. A jelenlegi szakértői vélemények szerint az mRNS-oltások nem veszélyesek a terhes kismamákra, de klinikai kísérletek hiányában ezt mégsem lehet százszázalékos biztonsággal állítani. Magyarországon éppen ezért nem ajánlják az oltást várandósoknak, de az Egyesült Államokban, Izraelben, vagy Angliában a kismamákra bízzák a döntést. Gyermekeknek egyelőre sehol sem adnak vakcinát.

Klinikum

A biológiai terápia leépítésének tapasztalatai rheumatoid arthritisben - A Figyelő 2015;2

ROJKOVICH Bernadette

Rheumatoid arthritisben (RA) a krónikus progresszív ízületi gyulladás krónikus fájdalomhoz, az ízületek destrukciójához, funkciókárosodáshoz, a komorbiditások révén élethosszcsökkenéshez vezet. A krónikus gyulladás minél korábbi megfékezése javítja a betegség hosszú távú lefolyását, az ízületi károsodások kialakulását.

Klinikum

A poszt-akut Covid-19-beteg ellátása a háziorvosi praxisban

A Covid-19-betegek 10%-a tapasztal elhúzódó gyógyulást. Holisztikus támogatással, pihenéssel, tüneti kezeléssel és az aktivitás fokozatos növelésével legtöbbjük spontán, bár lassan gyógyul. Az új, perzisztens vagy progresszív respiratorikus, cardialis vagy neurológiai tünetek specialista bevonását igényelhetik.