Hírvilág

Kell egy angyal!

2012. DECEMBER 10.



Hungarikon-avatást tartanak Budapesten: az eseményen Makláry Lilla képzőművész Kell egy angyal! című alkotását leplezik le, amellyel az egy éve elhunyt Garas Dezsőre emlékeznek.

Kárpáti Tamás Hungarikonok elnevezésű képzőművészeti gyűjteményében híres magyarok emblematikus tárgyaiból készült szobrok, festmények találhatóak. Garas Dezső december 9-én lenne 78 éves. Ebből az alkalomból avatják fel a gyűjteményének új darabját, amely a színész emlékezetes alakításának egyik kellékét, Minarik Edeként viselt kalapját felhasználva készült.

Makláry Lilla alkotásának címe is - Kell egy angyal! - Sándor Pál Régi idők focija című 1973-ban készült filmjének szállóigévé vált mondatára - "Kell egy csapat!" - rímel. A Hungarikon-gyűjtemény tulajdonosa elmondta: az új szobor egy szabász-próbababa - amelyre a művész nonfiguratív festményt alkotott -, egy angyal kalappal, szárnyakkal, a film végét idézve.

Az avatást a Hilton Budapest Icon termében tartják vasárnap, az esemény díszvendégei pedig a nemzet színészei lesznek. A teremben a gyűjtemény több darabja is látható, köztük a Papp László ökölvívó kesztyűjéből és a Jancsó Miklós filmrendező pipájából készült alkotás.

Kárpáti Tamás felidézte: a képzőművészeti alkotások alapját adó darabokat öncélúan kezdte el gyűjteni, köztük olyan tárgyakat, mint gróf Széchenyi István gyógyszerkeverő tálkája, Faludy György botja, Solti György karmesteri pálcája, Aba-Novák Vilmos pipája, Tolnay Klári jelmeze vagy Psota Irén charleston sapkája.

Pusztán praktikus, biztonsági okokból született a tárgyak kortárs alkotásokba ágyazásának ötlete. Hogy ezek a tárgyak a bizonytalan jövőben ne vesszenek el képzőművész barátok készítettek belőlük műalkotást. "Egy magánmitológia jópofa megzenésítéseként indult, időközben nemzeti ereklye-gyűjtemény lett belőle" - s minden darabhoz eredetigazolás is tartozik.

A gyűjtemény első darabját Fehér László készítette Barcsay Jenő ecsetjéből, a legutóbbi darab pedig Jakatics-Szabó Vera munkája, amely a Pető Intézet alapítójának és módszerének állít emléket.

Az első kiállítás - az akkor még jóval kisebb gyűjteményből - 2009-ben volt a Petőfi Irodalmi Múzeumban, a vándorkiállítást azóta számos helyen bemutatták itthon és külföldön. Legutóbb a londoni olimpia alatt volt látható a gyűjtemény 24 darabja: 12 olimpiai bajnok és 12 világhírű magyar művész és tudós relikviáiból készült hungarikonokat mutattak be. A gyűjtemény 100. darabja jövőre születhet meg, akkor újra Budapesten mutatják be az alkotásokat.

2012. december 8., szombat

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Kapcsolódó anyagok

COVID-19

Enyhe tünetmentes, SARS-CoV-2-fertőzött járóbetegeknél észlelt íz- és szagérzékelési változások

A Covid-19-ről szóló beszámolók a betegség súlyosságától függően, tünetileg leggyakrabban a lázat, a fáradtságot, a száraz köhögést, az izomfájdalmat és a légszomjat említik. Ugyanakkor a szerzők tudomása szerint eddig csak egy tanulmány foglalkozott Covid-19 fertőzötteknél a szag- vagy ízérzékelésben bekövetkezett változásokkal, és 34%-os prevalenciát állapítottak meg a kórházban kezeltek körében. Viszont a tanulmány nem közölt adatot a megváltozott érzékelés idejéről és a többi tünethez való viszonyáról.

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

COVID-19

A SARS-CoV-2-re adott antitest válasz COVID-19 betegekben

A SARS-CoV-2 vírus fertőzés kapcsán még nem ismerjük pontosan a szervezet antitest válaszát, illetve az antitestek kimutatásának klinikai értékét sem tudjuk még felmérni.

COVID-19

COVID-19: gasztrointesztinális tünetek

A szerzők szerkesztőségi levél formájában hívják fel a figyelmet arra, hogy a 2019 decembere óta világjárvánnyá lett coronavírus betegség 2019 (COVID-19) okozója, az új coronavirus (SARS-CoV-2) az ismert légzőszervi panaszok mellett gasztrointesztinális tüneteket is okozhat. Enyhe tünetekről van szó: émelygés, hányinger, nem súlyos hasmenés, melyeknek összefüggését a járvánnyal gyakran nem ismerik fel, jóllehet egyértelműen kimutatható a SARS-CoV-jelenléte a tápcsatornából vett biopsziás anyagban éppúgy, mint a székletben. Az emésztőszervi tünetek megelőzhetik a légúti tüneteket. A kezdeti tünetek felismerése nagy jelentőségű, mert lehetővé teszi a fertőzés korai diagnózisát és a beteg izolálását, még a léguti tünetek megjelenése előtt. Jelenleg nem tisztázott fontos szempont a fertőzőképesség megállapítása a gasztrointesztinális COVID-19 eseteiben.