Hírvilág

Katasztrófa-elhárító robotok

2013. ÁPRILIS 22.



Három fajta, saját fejlesztésű katasztrófa-elhárító robotot is bevetnek a szombati 7-es erősségű, súlyos áldozatokkal és károkkal járó délnyugat-kínai földrengés helyszínén - jelentette be az északkelet-kínai Senjangi Automatizálási Intézet vasárnap.

Az első robot és technikusi kísérete már megérkezett Lusan megyébe, a földmozgás epicentrumának helyszínére, további két társa legkésőbb hétfőn szintén a terepen lesz.
Két robotot arra fejlesztettek ki, hogy a romok között életjeleket kutassanak, míg a harmadik, egy repülőrobot, kamerájával magas felbontású légi felvételeket készít és küld azonnal a mentési központba.
Az intézet, amely a szerkezeteket a kutatáshoz, mentéshez rendelkezésre bocsátja, közleményében arról tájékoztatott, ez az első alkalom, hogy a robotokat éles helyzetben vetik be.

A robotok fejlesztésében a kínai tudományos akadémiához tartozó kutatóintézet és a kínai földrengések kárait elhárító szakszolgálat közösen vett részt.
Az ázsiai országban szintén vasárnap jelentették be, hogy a robottechnika alkalmazásának népszerűsítésére 77 taggal megalakult a kínai robotipar szövetsége. A nonprofit szervezet egyaránt összpontosít a kutatásra, fejlesztésre, valamint a gyártásra és a hasznosításra.
A szervezet megalakulásakor elhangzott: Kína a fejlett országokhoz képest meglehetős lemaradásban van a robottechnika fejlesztése területén, és e technika piaci részesedése is viszonylag csekély.

2011-ben a robotok importja Kínában 62 százalékkal nőtt az előző évhez képest, értéke elérte a 866 millió dollárt. Jelenleg 90 százalékban külföldi márkák uralják a kínai robotpiacot.




MTI 2013. április 22., hétfő

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Kapcsolódó anyagok

Fenntarthatóság

Túlfogyasztás és lelki kiteljesedés – Gyulai Iván új kötetéről

A szerző ökológus, a hazai környezet-, és természetvédelem ismert szakembere és a fenntartható fejlődés fáradhatatlan kutatója és propagátora. Gyulai Iván e kötetében a fenntartható fejlődés koncepcióját mutatja be. Nagyon világosan, közérthetően, rendszerszemléletben. Onnan indul el, hogy a megközelítésmód fókuszában nem az emberi igények, hanem a szükségletek kielégítésének biztosítása áll. Ez a kérdéskör magyar irodalmában gyakran összekeveredik.

COVID-19

Covid-19 – a rákgyógyításban is nehézségeket okozott

A betegek, de még az orvosok is nehéz helyzetbe kerültek a világjárvány hozta egészségügyi átrendeződés kapcsán. Egyrészt volt, ahol hónapokig nem is fogadták a betegeket, a már megkezdett kezelések is abbamaradtak, másrészt maguk az érintettek is tartottak bemenni az intézményekbe. A kormányrendeletek ellenére tanácstalan volt gyógyító és páciens egyaránt.

Fenntarthatóság

Reflexiók a kibontakozó ökológiai krízisre az 1970-es évek művészetében

Az ökológiai gondolkodás az 1970-es évekig nem volt számottevő jelentőségű, bár Aldo Leopold ökológus már a század elején felhívta a figyelmet az erőforrások kimerülésével kapcsolatos aggodalmaira.

Gondolat

Antidepresszánsok hatékonysága - szubjektív szempont

BUDA Béla

Az antidepresszánsokból valamiféle elixír lett, valamiféle „szóma”, a „Prozac-korszak” embere a szerek révén a „jobbnál is jobban” (better than well) érezheti magát. A depresszió meghatározása kitágult, egyfajta „kisgömböc” lett, amely minden kórképet lassanként magába foglalt.

Hírvilág

Amíg nem robban a bomba

A betegek gondozását tűzte ki főcélul a Marfan Alapítvány.