Prágában a XX. század elején jelentős és életteli német irodalmi élet burjánzott, mint a vadon. Innét indult az irodalmi sikerek csúcsaira Franz Werfel és a világhír felé Rainer Maria Rilke. Számtalan kiváló képességű tehetséges fiatal költőből, íróból állt az a sajátos irodalmi kör, amely nem csak német volt cseh környezetben, de jellegzetesen prágai a német nyelvű irodalomban. E körhöz tartozott Franz Kafka is. A XX.századi irodalom egyik legjelentősebb újítója, a legtöbbet vitatott alkotó egyéniség. Német nyelvű regényíró, elbeszélő, aki műveiben az emberi lét legmélyebb rétegeit kutatta és tárta fel. Kafka minden bizonnyal krónikus depresszióban szenvedett, életét a betegségek változatos sora kísérte. Ezek túlnyomó többsége mentális eredetű volt. Álmatlanság, rejtélyes eredetű gyomorfájdalom és migrénes rohamok kínozták. Nem segített állapotán az sem, hogy éles kontrasztot alkottak a vele szemben támasztott szülői elvárások és személyes vágyai, életterve. Kafka gyilkos önkritikával, bizonyos megvetéssel szemlélte magát, és az a fajta látásmód még jellemzőbbé és önsanyargatóbbá vált, miután 1917-ben az író megtudta, hogy gégetuberkulózisban szenved. Isteni büntetésnek vélte a kórt. Sokan megírták már, hogy létezésének alapvető jellegzetessége volt a másság, az idegenség. Nem símult bele egyetlen közegbe sem. Zsidó volt németek között, miközben német volt a csehek között, míg prágai csehnek számított az Osztrák-Magyar Monarchiában. Otthon németül élt, a hivatal ügyfelei közt csehül élt, otthon rosszul érezte magát egy erős akaratú, zsarnoki apa uralma alatt. Életében öt vékony kötete látott napvilágot. Művei megjelenésük idején nem keltettek különösebb feltűnést, a második világháború után azonban az irodalmi érdeklődés középpontjába kerültek. Franz Kafka műveiben gyakori motívum az átalakulás, az a mindannyiunk által jól ismert belső képzet, hogy hangulatunk, aktuális élethelyzetünk, hormonális és testi változásaink folytán merőben mások lettünk, meg-, illetve átváltoztunk. Írásaiban a szereplők hálószerűen bonyolult helyzetekben vergődnek, higgadt és racionális hangnemben igyekeznek elfogadhatóvá tenni különböző a kegyetlen és ellenséges, rejtélyes külső összeesküvést, melyben élniük kell. Kafka világában kiszíthatatlanná és értelmetlenné válik minden, és az alakok elveszetten keringenek egy egy félelmetessé vált és szabályiban felmérhetetlen és befogadhatatlan világban. Minderről a lehető legközvetlenebb módon számol be, stílusa világos egyszerű, szemléletes. Hétköznapi mozzanataiban irreális elemek, képtelen történések robbannak be, és borzongató humorú szatíra kerekedik a szituációkból. Az irrealitás kínzó, személyes fájdalma hatja át a józanságát megőrizni kívánó ember lelkét. Megmagyarázhatatlan eredetű félelmek hálójában vergődik. A furcsa jelenségeket gyakran személytelen, tényszerű hangon közli, mely erősíti a történetekben jelenlévő érzelmi konfliktus hatását, mert a traumatikus eseményeket hétköznapivá minősíti, csak újabb láncszemmé a kegyetlen, logikátlan események sorában. Néhány visszatérő motívum Kafka műveiben: böjt és éhezés, szorongás, bűntudat, elidegenedés, értelmetlenség, formalitás, hiábavalóság, labirintusok, a megérkezés hiánya, kegyetlenség, transzcendencia, hatalom, végtelenség. Írásai sokakra voltak jelentős hatással, gyakran emlegetik a mágikus realizmus alakjait vele kapcsolatban, a kolumbiai Gabriel García Marquezt és az argentin Jorge Luis Borgest. Egyesek értelmezésében nagy hangsúlyt kap az allegória, az Isten-keresés motívuma, ilyen értelmezést adott többek között Thomas Mann is munkásságára. Kafka vállaltan lemondott minden magyarázatról, egy mélypontra jutó kor életérzését fejezte ki, a magára maradt embert világítja meg, aki már semmit sem ért a körülötte kavargó világból, s abból sem, ami személy szerint vele történik. Mindannyiunk számára átélhető ez az érzés. Különböző életszakaszainkból ismerős lehet: „Ha az ember Kafkát olvas, egyszeriben úgy érzi, hogy idegenek közt él és idegen mindenkitől. Ha az ember Kafkát olvas, egyszerre csak vizsgálni kezdi magát, vajon nem követett-e el valamit, amiért nem lehet tudni, kicsodák, nem lehet tudni, miféle eljárással teszik tönkre az életét.” Nagy Zsuzsanna