Hírvilág

Jól járhatnak a vásárlók a patikák közötti verseny éleződésével

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+

A magyar gyógyszerpiac és ennek következtében a patikai versenykörnyezet az utóbbi években jelentős változásokon ment át. A patikanyitás liberalizációjával és a vény nélkül kapható gyógyszerek patikán kívüli forgalmazásának 2006 óta érvényben lévő lehetőségével a korábbinál sokkal kiélezettebb verseny jött létre, amely megmutatkozik a patikaláncok számának növekedésében is. A betegek egyre tájékozottabbak, tudatosabbak, vagyis a preferenciáiknak megfelelően választanak mind készítményt, mind gyógyszertárat. A gyógyszertárak mindezen változások közepette igyekeznek megtartani eddigi előnyeiket és újabbakat felmutatni az új árusítóhelyekkel szemben. 4400 patikai próbavásárlás tapasztalatait összegezve a Mystery Visit Kft. tanulmánya megállapítja, hogy a gyógyszertárak versenyében is megerősödött a vevő- és eladásorientált szemlélet, előtérbe kerültek a vevők kényelmét kiszolgáló, valamint eladásösztönző szempontok. Megjelentek a patikákban a kiegészítő, a vásárlók igényeit figyelembe vevő, valamint a megváltozott vásárlói magatartásra szabott szolgáltatások: szabadpolcok, többféle egészségpénztári kártya elfogadása, különféle információs rendszerek felállítása, a szűrővizsgálati lehetőségek választékának bővülése (vércukormérés, vérnyomásmérés, stb.). A betegtájékoztatás szakmai tartalmában viszont annak ellenére vannak hiányosságok, hogy ez a fő előnye a patikáknak a nem vényköteles termékeket forgalmazó benzinkutakkal, drogériákkal szemben. A piackutató cég próbavásárlói egyre nagyobb számban találkoznak olyan gyógyszerésszel a patikában, akik igyekeznek a betegek igényeit teljes körűen felmérni, de a több ezer próbavásárlás eredményeit figyelembe véve a beteg problémájától függően (pl. fejfájás, megfázás tünetei) 28,6 és 66,6 százalék között van azon gyógyszerészek aránya, akik nem kérdeznek semmit a patikában érdeklődő betegtől. A kérdések hiánya – vagyis az igények pontos felmérésének elmaradása – gátolja a pontos tájékoztatást és a szakszerű termékajánlást. Annak ellenére, hogy a patika még mindig az egyik legfőbb információs csatorna a beteg és a gyógyszerforgalmazók között, a gyógyszerész pedig a leghitelesebb információforrás a betegek számára, ha nem történik jelentős változás a szakmai tájékoztatás terén, a vevőszerzési harcban nagy valószínűséggel fogyasztókat fognak veszíteni. A vásárlónak ugyanis mindegy lesz, hogy egy gyógyszertárban, vagy pedig drogériában, benzinkútnál, esetleg hipermarketben szerzi-e be a nem vényköteles készítményt. Forrás: A Mystery Visit Kft. felmérése

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Klinikum

Az inzulinrezisztencia gyógyszeres kezelése

Az inzulinrezisztencia több betegség, szindróma pathogenezisében részt vesz, ezek közül a legfontosabb a metabolikus szindróma, a 2-es típusú cukorbetegség, a polycystás ovarium szindróma

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

COVID-19

A SARS-CoV-2-re adott antitest válasz COVID-19 betegekben

A SARS-CoV-2 vírus fertőzés kapcsán még nem ismerjük pontosan a szervezet antitest válaszát, illetve az antitestek kimutatásának klinikai értékét sem tudjuk még felmérni.

PharmaPraxis

Modern kötszerek tudatos választása és alkalmazása a gyógyszertárban

LÉGRÁDI Péter

A megfelelő kötszer kiválasztásának alapja és fő célja, hogy az gyors és optimális sebgyógyulást eredményezzen, csökkentse a fájdalmat, kontrollálja a seb bakteriális állapotát, védjen az infekció ellen, abszorbeálja a sebváladékot, a lehető legkevésbé zavarja a beteget és javítsa az életminőséget. Az alábbi cikkben a modern sebtisztítás, -fertőtlenítés és -kötözés metódusát és eszközeit ismertetjük.