H1N1: Eddig 80 millió fertőzött és 16 000 halott az USA-ban
2011. AUGUSZTUS 15.
2011. AUGUSZTUS 15.
Szöveg nagyítása:
Az USA-ban 16 000 embert halt meg a H1N1-influenzavírus okozta fertőzésben, a megbetegedések száma pedig mostanra elérte a 80 milliót – közölte a CDC. A H1N1-vírus tavaly áprilisi azonosítása óta 360 000-en kerültek kórházba az USA-ban. Eddig 61 millióan kaptak vakcinát (ez a népesség 20,3%-a), a magas kockázatú csoportok jelentős többségét viszont még nem oltották be. A CDC megerősítette, hogy a járvány visszaszorulóban van. Ugyanakkor ismét figyelmeztetett arra, hogy a vírus még mindig sok államban fertőz, viselkedése rendkívül kiszámíthatatlan: visszatérhet vagy akár mutálódhat is. Az eddigi adatok szerint az USA-ban sertésinfluenzaként is ismert H1N1-influenza ugyan nem szedett több áldozatot, mint a szezonális influenza, ám ez a járvány jellemzően több fiatal áldozatok követelt. Míg a tipikus influenzavírusok esetén a halottak 90%-a 65 évesnél idősebb, addig a 2009 A(H1N1) által okozott fertőzés 90%-ban ennél sokkal fiatalabbaknál jelentkezik súlyos, olykor fatális formában. Eddig 1730 amerikai gyermek halt meg a H1N1-vírus miatt. Az egészségügyi hatóságok korábban hónapokon át azért harcoltak, hogy a gyártók időben elkészítsék és leszállítsák a szükséges mennyiségű oltóanyagot. Jelenleg– az oltóanyag késése után és a járvány csillapodtával – azért kampányolnak, hogy a veszélyeztetettek megkapják a védőoltást. A felmérések szerint a lakosság jelentős részének fenntartásai vannak az az oltással kapcsolatban, és nem kér vakcinát. Az USA-ban eddig nagyjából a gyermekek 29,4%-át oltották be, egy másik veszélyeztetett csoport, a terhes nők esetében pedig 38% az oltottsági arány. Az amerikai egészségügyi dolgozóknak mindössze 22%-a kapta meg a vakcinát, jóllehet ők nagyobb eséllyel fertőződnek, és adják tovább a vírust. Forrás: CDC
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
A WHO és az afrikai CDC globális egészségügyi vészhelyzetet hirdetett az mpox járvány miatt, miközben az európai hatóságok több mint 175 000 vakcinát terveznek a régióba küldeni.
Két nagy vizsgálat eredménye látott napvilágot az elmúlt hetekben a Covid-ellenes oltások kívánatos és nemkívánatos mellékhatásaival kapcsolatban. A Vaccine tanulmánya 99 millió beoltott személy, míg a Heart cikke 10 millió beoltott és ugyanannyi nem beoltott, megbetegedett személy adatain alapul.
Ecstasy-val a PTSD ellen; a demencia módosítható rizikófaktorai; a legnagyobb veszélyt jelentő vírusok és baktériumok; nevelőszülők életvitelét ellenőrző szűrés Magyarországon. Hétvégi lapszemle – külföldről és itthonról.
Torokrákban szenvedő férfi útmutatót írt a haldokláshoz; a lakhatási bizonytalanság hatása a fiatalok egészségére; 2024 táplálkozási trendjei; ne higgyünk minden tudományosnak látszó szövegnek. Hétvégi lapszemle – külföldről és itthonról.
Szemfedő festővászonból – Halott testek a képzőművészetben
Vonzóbbá teszi a fertőzötteket a Toxoplasma gondii
1.
2.
3.
4.
5.
Egészségpolitika
Hadiállapotként kezeli és így is reagál a kormány az egészségügy „rendezésére”1.
2.
3.
4.
Mesterséges intelligencia
A legújabb, MI által asszisztált robotsebészet megérkezett Magyarországra5.
Orvoslás és társadalom
Különleges nap halmozottan sérült gyermekeket nevelő szülők számára a Bükki Nemzeti Parkban
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás