Hírvilág

Elhunyt Frenkl Róbert - Gyászolunk

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+

A Lege Artis Medicinae (LAM) minden munkatársa mélyen megrendülve gyászolja a 2010. február 6-án, 76 éves korában elhunyt Frenkl Róbert professzort, akinek igaz embersége, bölcsessége, hite és szeretetteljes támogatása nélkül a folyóirat és a kiadó meg sem születhetett volna. Főszerkesztői irányítása, majd szerkesztőbizottsági elnöki támogatása révén válthatott a folyóirat olyanná, amilyenné lett. Emlékét szeretettel őrizzük. Gyászjelentés "De én mindenkor veled vagyok, te fogod az én jobb kezemet, tanácsoddal igazgatsz engem, és azután dicsőségedbe fogadsz be engem.” (Zsolt 73,23) Dr. Frenkl Róbert aranydiplomás orvos, az orvostudomány doktora, professor emeritus türelemmel és munkával viselt szenvedés után, életének 76. évében, 2010. február 6-án meghalt. Temetése 2010. február 23-án, kedden délután 14.15-kor lesz a Farkasréti temetőben. Gyászolják felesége, gyermekei, testvérei, unokái, veje, sógorai, sógornői, barátai, kollégái, tisztelői, mindazok, akik szerették, és akiknek életútját egyengette. A Semmelweis Egyetem, a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség, a Magyar Sporttudományi Társaság és a Magyarországi Evangélikus Egyház saját halottjának tekinti. Koszorúmegváltást a Gaudiopolis Békásmegyeri Evangélikus Szeretetház javára kérünk. Bankszámlaszám: 10402142-50505152-54491008. Táviratcím: Dr. Frenkl Sylvia, 1029 Budapest, Máriaremetei út 184. Töprengői Tanár úr elmúlt években írt töprengői az alábbi linken olvashatóak: Frenkl Róbert töprengői

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Idegtudományok

A krónikus neurológiai Covid-tünetek hátterében álló mechanizmus

Bár a hosszú Covidnak nevezett krónikus tünetegyüttes diszexekutív szindrómával vagy ködös agyműködéssel járhat, az eddigi vizsgálatok nem találtak a tünetek hátterében encephalitist. Amerikai patológusok most megfejtették a mechanizmust, ami legalábbis részben magyarázhatja a neurológiai tüneteket.

Egészségpolitika

Oltásellenesség - a 10 legnagyobb egészségügyi veszély egyike

Az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization, WHO) újabb 5 éves tervében összegyűjtötte az egész világot érintő egészségügyi veszélyeket. A lista az oltásokkal megelőzhető fertőzések elterjedésétől a gyógyszereknek ellenálló kórokozókon és a túlsúlyon át a környezetszennyezésig és a klímaváltozásig számos komoly és sürgős megoldásra váró problémát ölel fel. Ezzel közel egy időben, Amerikában több mint 26 ezer iskolásnak nem engedték meg az iskolakezdést, mert nem voltak beoltatva. Magyarországon a védőoltási rendszer szinte egyedülálló.

Gondolat

Gyömrői Edit – pszichoanalízisen innen és túl

Hosszú életútja végigkísérte a 20. századot, pályáját rekordmennyiségű lakóhely-, nyelv-, név- és szakmaváltás kísérte.

Ökológia

Minamata kór – Valami új a nap alatt

A kötet alapján teljes bizonyossággal látható, hogy a klíma változása, a tiszta ivóvíz hiánya, a lecsökkent biológiai sokféleség rengeteg viszontagságot hoz még az emberiség számára.

Idegtudományok

A fejlődő pszichiátriai határai

Beszámoló az MPT XVII. Vándorgyűléséről