Hírvilág

Elhunyt Donald Henderson, a fekete himlő kiirtásában kulcsszerepet játszó amerikai orvos

2016. AUGUSZTUS 24.

Szöveg nagyítása:

-
+

Nyolcvanhét éves korában elhunyt Donald Henderson amerikai orvos és járványkutató, aki annak idején kulcsszerepet játszott a fekete himlő felszámolásában. Az 1960-as és 1970-es években végzett munkája miatt a közegészségügy óriásának nevezett Henderson csípőtörést követő komplikációk következtében halt meg - írta a BBC News. (Dr. Donald A. Henderson, Dr. J. Donald Millar, Dr. John J. Witte, Dr. Leo Morris -- Forrás: Wikipédia) A világ egyik legpusztítóbb kórjaként számon tartott fekete himlő csak a múlt században több száz millió emberrel végzett. Az óriási fájdalmakkal járó betegség gyakran sebeket okozott az arcon és a testen. Minden harmadik fertőzött ember meghalt. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 1966-ban Hendersont választotta a fekete himlő elleni globális harc vezetőjévé. Ekkoriban a kór még járványszerűen terjedt Afrikában és Ázsiában. Kevesen bíztak Henderson sikerében, ám az orvos a járványgócok izolálására összpontosított, és a tömeges vakcinálás helyett célzottan oltatta be az embereket. A kórt 1980-ra sikerült hivatalosan eltüntetni a Föld színéről, ez volt az első fertőző betegség, amely ellen globális szinten indult harc. A WHO 1966-tól 1980-ig tartó globális erőfeszítéseinek összköltsége 300 millió dollár volt. Csaknem 200 ezer ember dolgozott a világ több mint 70 országában, és 2400 millió dózis védőoltást használtak fel. A világszervezettel való együttműködést követően Henderson három amerikai elnök mellett szolgált tudományos tanácsadóként, és egyetemi, valamint orvosi pozíciókat is betöltött. Forrás: MTI MTI 2016. augusztus 22., hétfő 11:44

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Elhunyt prof. dr. Kiss István

Prof. dr. Kiss István 2018. május 11-én, 66 éves korában, tragikus hirtelenséggel elhunyt.

Hírvilág

Elhunyt Kovács László orvos, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja

Életének 80. évében, szeptember 29-én elhunyt Kovács László akadémikus, a sejtfiziológia és elektrofiziológia kiemelkedő kutatója - közölte az MTA.

Hírvilág

Elhunyt Halász Béla neuroendokrinológus

Életének 92. évében elhunyt Halász Béla, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja, Széchenyi-díjas orvos, anatómus, neuroendokrinológus, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézetének professor emeritusa - közölte az MTA kommunikációs főosztálya pénteken az MTI-vel.

Hírvilág

Elhunyt Damjanovich Sándor biofizikus, az MTA rendes tagja

Életének 82. évében elhunyt Damjanovich Sándor biofizikus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja, a Biológiai Tudományok Osztályának volt elnöke .

Hírvilág

Elhunyt Rozsos István orvosprofesszor

Elhunyt Rozsos István orvosprofesszor. Az endoszkópos sebészeti eljárás kifejlesztőjét, Kaposvár díszpolgárát életének 86. évében érte a halál,