Egymilliárd ember küzd vashiányos vérszegénységgel
2011. DECEMBER 16.
2011. DECEMBER 16.
Szöveg nagyítása:
- A vér alacsony vasszintje növelheti a veszélyes vérrögök kialakulásának a kockázatát - figyelmeztetnek a szakemberek. Az angliai Imperial College London kutatóinak eredményei azt sugallják, hogy a vashiány kezelésével megelőzhető a mélyvénás trombózis (DVT) kialakulása. A DVT legtöbbször a lábakban keletkezik, és fájdalmat, illetve duzzanatot is okozhat. Egy nagyobb műtéti beavatkozás, a sokáig tartó mozdulatlan állapot és a daganatos betegségek a vérrögképződés ismert kockázati tényezői, de sok esetben nincsen egyértelmű oka a kialakulásának. A Thorax című folyóirat december 14-i számában megjelent tanulmány örökletes vérzéses hajszálértágulattal (HHT) küzdő 609 páciens bevonásával készült. Ez a vérerek genetikai betegsége, amely fokozott orr-, és bélvérzéssel jár. A HHT-ben szenvedők közül sokaknak alacsony a vasszintje a gyakori vérzések okozta vasveszteség miatt - olvasható a HealthDay News című ismeretterjesztő portálon (www.healthday.com). Az alacsony vasszinttel rendelkező résztvevők esetében magasabb volt a vérrögök kialakulásának a kockázata, míg a vastartalmú étrend-kiegészítőket fogyasztó társaiknál nem volt megemelkedett a kockázat. A szakemberek szerint ez azt sugallja, hogy a vashiány kezelése segíthet megelőzni a DVT kialakulását az általános népességet tekintve. "Tanulmányunkból kiderül, hogy a HHT-val küzdő embereknél a vérrögök kockázatát növelő alacsony vasszint kezelhető probléma" - mondta a tanulmány vezető szerzője, Claire Shovlin, az intézmény Nemzeti Szív-, és Tüdő Intézetének munkatársa. Mint hozzátette: "az általános népességet tekintve jelenleg csak kis tanulmányok támasztják alá ezeket az eredményeket, így több vizsgálatra van szükség a megerősítésükhöz. Amennyiben az eredmények érvényesek az általános népességre nézve, annak jelentős hatása lehet az orvostudomány majdnem összes területét tekintve". Nagyjából egymilliárd ember küzd világszerte vashiányos vérszegénységgel a kutatók becslései szerint. MTI
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
Egészségpolitika
A blokkolóórák után most már személyesen ellenőrök is figyelik, ki tartózkodik a kórházakban. Ki dolgozik, ki fekszik a kórházi ágyakon, és hogyan használják például a diagnosztikai képalkotókat. Bármely nap és a nap bármely órájában érkezhet a mobilegység. Figyelnek, ellenőrzik, leleplezik, „lógnak”-e az egészségügyben dolgozók.
„Ez egy veszélyes irány” – az eLitMednek nyilatkozó szakértőkkel értékeltük a jelenlegi helyzetet, illetve a most elfogadott salátatörvény részleteit.
Hírvilág
Kónya Ilona klinikai szakpszichológus a daganatos megbetegedések, köztük az emlődaganat kialakulásának lélektani vonatkozásait, pszichológiai hatásait és az onkopszichológiai tudományág feladatait vizsgálja.
Egészségpolitika
Kapócs Gábor interjúja Álmos Péterrel, a MOK frissen megválasztott és a leköszönt elnökével, Kincses Gyulával. A MOK két vezetője beszél a kamara elmúlt 4 évéről, a sikerekről és kudarcokról. Beszámolnak a vezetőség előtt álló feladatokról, a társkamarákkal való kapcsolatokról, a közeljövő terveiről és feladatairól. Az interjúban szóba kerül a kormányzattal való viszony is.
Gondolat
Az ember számára olykor fontosabb, hogy meg tudja élni érzelmeit, mint hogy azonnal csökkentse, vagy elviselhetőbbé tegye azokat. Ebben a folyamatban sok esetben egy film is segíthet. Kapitány-Fövény Máté pszichiáter, az „Ember a filmben” videók alkotója a filmek pszichológiájáról mesélt.
„A rólam elnevezett kórházi szárnyat már nem fogom látni...” – Interjú Dr. Karsai Dániel alkotmányjogásszal
„A rólam elnevezett kórházi szárnyat már nem fogom látni...” – Interjú dr. Karsai Dániel alkotmányjogásszal
1.
2.
3.
4.
5.
Egészségpolitika
Hadiállapotként kezeli és így is reagál a kormány az egészségügy „rendezésére”1.
Mesterséges intelligencia
A legújabb, MI által asszisztált robotsebészet megérkezett Magyarországra2.
Orvoslás és társadalom
Különleges nap halmozottan sérült gyermekeket nevelő szülők számára a Bükki Nemzeti Parkban3.
4.
5.
Ideggyógyászati Szemle
[Visszatérő, egyidejű központi idegrendszeri demyelinisatio perifériás demyelinisatióval/nodopathiával – egy szeronegatív beteg esete]
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás