Hírvilág

Egyhavi finanszírozás hiányzik a kórházak költségvetéséből

2015. JÚNIUS 30.


Az egyéb ágazatokhoz hasonlóan az egészségügyben nem lehet életpályamodellt kidolgozni, mert annak egységes megvalósítása a különböző foglalkoztatási jogviszonyok miatt lehetetlen - mondta az egészségügyért felelős államtitkár egy keddi budapesti sajtóbeszélgetésen.

Zombor Gábor úgy vélte, az orvosok és a szakdolgozók esetében külön-külön kell megállapodni, ami egy hosszú távú bérmegállapodást jelentene. Azt a tárca is érzékeli - tette hozzá -, hogy az ágazatban dolgozók elégedetlenségének legfőbb oka egyértelműen a bizonytalanság, "nem látják, mi lesz a következő lépés".

Problémát okoz az is - folytatta -, hogy a kapott bérkiegészítések eddig nem épültek be az alapbérbe, ez azonban jövő januártól megváltozik.

Zombor Gábor egy kérdéssel kapcsolatban beszélt arról is, hogy a szerdai két egészségügyi demonstráción nem lesz ott, hiszen - mint mondta - a májusi ágazati tüntetésen ott volt. Hozzátette: májusban felkérték, hogy vegyen részt, most azonban nem érkezett ilyen felkérés.

"Az akkor elmondottakhoz képest nem tudok újat mondani" - fogalmazott, hozzátéve, hogy minden, a hatáskörébe tartozó kérést, amely az ágazati egyeztetéseken elhangzott, teljesítette a kormány, vagy elindult azok megvalósítása.
A kórházadósságról szólva az államtitkár elmondta, jelenleg egyhavi finanszírozás hiányzik a kórházak költségvetéséből, április 1-jéig a lejárt szállítói tartozásokat kiegyenlítették, ez 60 milliárd forintot tett ki.

Zombor Gábor elmondta azt is, hogy a bevándorlással kapcsolatban eddig nem merültek fel pluszigények az egészségügyi ellátásban, azonban elővigyázatosságból a szentesi kórházban új fertőzőosztály megnyitását kezdeményezték.

"Ennek előkészítése folyik, azonban indok a kialakításra nincs" - nyomatékosította.
Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének tájékoztatása szerint az új budapesti kórházat a kapacitásokat nézve Budán kellene létrehozni, azonban várják még a Fővárosi Közgyűlés álláspontját a kérdésben - tette hozzá.

Egyelőre több javaslat látszik a megvalósításra - mondta a miniszter, ezek között említett egy esetleges zöldmezős beruházást, egy félkész épület befejezését (vélhetően a Sportkórház épületéről van szó), vagy egy meglévő intézmény rekonstrukcióját. A leendő kórházra szánt költségvetési forrás attól is függ majd, hogy melyik elképzelést valósítják meg.

A miniszter emlékeztetett arra, hogy az egészségügyi ágazat jövőre 53 milliárd forinttal kap többet az idei előirányzatnál. Az Egészségbiztosítási Alap jövő évi kiadási főösszege 1963 milliárd forint, a jövő évi költségvetésen belül az egészségügyi szakdolgozók és orvosok mozgóbérének korrekciójára 12,8 milliárd forint áll rendelkezésre.

Elmondta azt is, hogy a költségvetés 2,5 milliárd forint forrást biztosít a fiatal szakorvosok támogatására, így ők a szakvizsga megszerzését követően is a rezidensösztöndíjhoz hasonló mértékű támogatásban részesülhetnek.

A háziorvosi ellátórendszer megújításának folytatásaként, az alapellátás megújításának második ütemére 10 milliárd forintot fordítanak. Ez a 2016-os költségvetést tekintve többletforrás, ugyanis a háziorvosi ellátórendszer megújításának első ütemére kifizetett 10 milliárd forint beépült a háziorvosi finanszírozásba.
A gyógyszertámogatás az előző évhez képest csaknem 7 milliárd forint növekedést mutat, emelkedik a gyógyászati segédeszközök támogatása 4,9 milliárd forinttal.




MTI 2015. június 30., kedd

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

EESZT - állandó társ a háziorvosi ellátásban

Az EESZT talán a háziorvosok számára nyújtja a legtöbb segítséget, mivel megismerhetik betegük kórelőzményeit, melyek tekintetében eddig a páciensre voltak utalva. A NEAK által ellenőrzött kötelező adatszolgáltatás biztosítja számukra, hogy a szükséges információkat megtalálhassák a rendszerben, azonban részükre is előír kötelezettségeket, amiket a napokban megjelent jogszabály-módosítás alapján az egészségügyi államigazgatási szerv is ellenőrizni fog.

Hírvilág

A kényszerbetegség kulcsa

Népszerű elképzelés, hogy a kényszerbetegségre jellemző cselekvéseket, mint például az állandó kézmosást zavaró obszesszív félelmekre adott reakcióként végzik a betegek. Ezt azonban megkérdőjelezik az új kutatási eredmények.

Kapcsolódó anyagok

Klinikum

Újabb ismeretek a spondylarthritisek patogeneziséről - A Figyelő 2016;1

KOVÁCS LÁSZLÓ

A spondylarthritisek (SpA-k) patogenezisének központi helyszíne a számtalan kisebb-nagyobb enthesis, ahol mechanikai stressz és szisztémás IL23-túltermelődés következtében aktiválódnak az enthesis szövetéhez kötött speciális, Th17 fenotípusú rezidens T-sejtek. A szisztémás IL23 fő forrása a vastagbél, a betegség fő genetikai kóroki tényezője, a HLA-B27 molekula pedig a szintézisének végső lépései során fellépő kóros sejtélettani reakció révén váltja ki macrophagokban az IL23 túltermelődését.

Egészségpolitika

A szakdolgozói hiánynak az egészségük látja kárát

12 hónapból 13,5-et dolgoznak, táppénzre és orvoshoz szinte sohasem mennek. A nagyfokú stressz és a sokszor ember feletti munkaterhelés romboló hatását gyakorta káros szenvedéllyel próbálják orvosolni. A felmérések szerint a szakdolgozóktöbb mint 80 százalékakrónikus betegséggel küzd, sokan akár két-hárommal is.Kifejezetten nagy számban fordulnak elő az ízületi,a szív- és érrendszeri betegségek, a visszértágulat, a migrén, az alvászavarok, valamint a lelki és érzelmi problémák. Az egészségügyben dolgozók lelki és fizikális állapota ironikusmódon gyakorta rosszabb, mint az általuk ellátott betegeké.

Gondolat

Egy halálra ítélt szakma végváraiban – Interjú dr. Prinz Gyulával

Mióta kineveztek tagozatvezetőnek, felhívtam valamennyi hazai fertőző osztályt, hogy megismerjem a valós helyzetet. Kétségbeejtő a fertőző osztályokon dolgozó orvosok létszáma, korösszetétele, és számos helyen aggasztó, hogy milyen nagy távolságra kell küldeni a mikrobiológiai mintákat. Valamennyi kórházban szükség van a klinikai mikrobiológiai és az infektológiai szolgálatra. A fejlett világban a világon mindenütt így van, ez nem tisztán pénz kérdése, hanem szemléleté is – mondta dr. Prinz Gyula a szakmai kollégium infektológia tagozatvezetője.

Klinikum

Ebadta lehetőségek: kutyás terápiák az egészségügyben műhelykonferencia

A Budai Családközpontú Lelki Egészség Centrum szervezésében 2018. szeptember 8-án került megrendezésre az Ebadta lehetőségek: kutyás terápiák az egészségügyben című műhelykonferencia a budapesti Szent János Kórház és Észak-budai Egyesített Kórházak Pszichiátriai és Pszichiátriai Rehabilitációs Osztályán.

Gondolat

Nem a pénz, az egyedi tudás a mérce – Interjú dr. Bene Ruzsenával

Nem csak pénzkérdés, hogy a plasztikai sebészek az állami egyészségügyben maradjanak – véli dr. Bene Ruzsena, a Bethesda Gyermekkórház Égéssérült Gyermekeket Gyógyító Országos Központjának osztályvezető plasztikai sebésze. A történelemből ismert orvosokra hivatkozik, akik a gyakorlat megszerzése, a szakma iránti szeretet, a betegek segítése miatt dolgoztak a közszférában és a szegényeket magánpraxisukban ingyen gyógyították.