Hírvilág

Egy szír családot fogadott be a Vatikán

2015. SZEPTEMBER 19.


A háború elől hazájából elmenekült négyfős szíriai családot fogadott be a Vatikán - jelentette be pénteken a pápai alamizsnahivatal.

A Damaszkuszból származó kétgyerekes családot a Vatikán tulajdonában levő lakásban helyezték el a Szent Péter tér közelében.
Ferenc pápa szeptember 9-én felszólította egyházát az Európába érkező bevándorlók befogadására. Ezután jelentette be a Vatikán, hogy befogad két bevándorlócsaládot.
A szír családot a pápai állam területén levő Szent Anna-plébánia közössége segíti. A család tagjai menekültkérelmet nyújtanak be az olasz hatóságoknak, ami azt jelenti, hogy a következő hat hónapban a szülők nem vállalhatnak munkát. Ezért fél évig a vatikáni plébánia közössége támogatja őket. A Vatikán által segített másik bevándorlócsalád még nem érkezett meg Rómába.
Mindkettőt Konrad Krajewski püspök, pápai alamizsnás "választotta ki" a dél-olasz Lampedusa szigetére érkezett bevándorlók közül.
A Vatikáni Rádió nyilvánosságra hozta, hogy a jezsuita rend által működtetett Centro Astalli bevándorlókat segítő római humanitárius központ 2014-ben ötvenezer euróval (15 millió forint) segítette az Olaszországban menekültkérelmet benyújtó bevándorlókat a kérelem adminisztrációs költségeinek kifizetésében. Ferenc pápa 2013 szeptemberében kereste fel a központot, ahol menekültekkel találkozott.
A Vatikán bejelentette, hogy Ferenc pápa a római bevándorló-állomásoknak ajánlotta fel azt a mobil orvosi rendelőt, amelyet Bajorország ajándékozott az egyházfőnek, és eddig a Szent Péter téren állt.



MTI 2015. szeptember 18., péntek 15:45




HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Kapcsolódó anyagok

COVID-19

Enyhe tünetmentes, SARS-CoV-2-fertőzött járóbetegeknél észlelt íz- és szagérzékelési változások

A Covid-19-ről szóló beszámolók a betegség súlyosságától függően, tünetileg leggyakrabban a lázat, a fáradtságot, a száraz köhögést, az izomfájdalmat és a légszomjat említik. Ugyanakkor a szerzők tudomása szerint eddig csak egy tanulmány foglalkozott Covid-19 fertőzötteknél a szag- vagy ízérzékelésben bekövetkezett változásokkal, és 34%-os prevalenciát állapítottak meg a kórházban kezeltek körében. Viszont a tanulmány nem közölt adatot a megváltozott érzékelés idejéről és a többi tünethez való viszonyáról.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Klinikum

Az inzulinrezisztencia gyógyszeres kezelése

Az inzulinrezisztencia több betegség, szindróma pathogenezisében részt vesz, ezek közül a legfontosabb a metabolikus szindróma, a 2-es típusú cukorbetegség, a polycystás ovarium szindróma

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.