Hírvilág

Csökkent Magyarország innovációs teljesítménye

2017. JÚNIUS 27.

Szöveg nagyítása:

-
+

Valamelyest javult tavaly az Európai Unió innovációs teljesítménye, de az előrehaladás egyenlőtlen, továbbra is nagyok a különbségek a tagállamok között. A 2017-es eredménytáblán Magyarország a 23. helyen áll - derült ki az Európai Bizottság által kedden közzétett friss jelentésből. A brüsszeli testület értékelése szerint a vizsgált országok közül 15-ben nőtt az innovációs teljesítmény, azonban hangsúlyozták, hogy kiegyenlítettebb fejlődésre lenne szükség. Az EU 28 tagállama közül idén is Svédország áll az első helyen, amelyet Dánia, Finnország, Hollandia, Nagy-Britannia és Németország követ. A legnagyobb fejlődést Litvániában, Máltán, Hollandiában, Ausztriában és Nagy-Britanniában mérték a bizottsági anyag szerint. Az Európai Unió tagállamait négy kategóriába sorolták az innovációs teljesítményük alapján, és Szlovénia kivételével az ezredforduló után csatlakozott közép- és kelet-európai országok mindegyike a harmadik vagy a negyedik csoportba került. Magyarország a 23. helyen áll, előtte Görögország és Szlovákia, utána pedig Lettország, Lengyelország, Horvátország, Bulgária és Románia található. Magyarországnak 2010 és 2016 között 3,5 százalékponttal csökkent az innovációs teljesítménye az unió átlagához viszonyítva. Dánia az emberi erőforrások és az innovációbarát környezet, Luxemburg a vonzó kutatási rendszerek és a szellemi tulajdon, Finnország a finanszírozás, Németország a vállalati beruházások, Írország a kis- és középvállalkozások, Belgium pedig az innovációs hálózatok terén ért el kiemelkedő teljesítményt. Rámutattak továbbá: a mérsékelten innovatív országokban is működnek regionális innovációs központok, ilyen például Prága Csehországban, Pozsony Szlovákiában vagy Baszkföld Spanyolországban. A jelentés megemlítette, hogy a következő két évben az unió innovációs teljesítménye várhatóan két százalékkal fog emelkedni. Mint írták, globális szinten az Európai Unió felzárkózik Kanadához és az Egyesült Államokhoz, azonban elmarad Dél-Korea és Japán mögött. A nemzetközi versenytársak közül Kína mutatja a leggyorsabb előrehaladást. "Az uniós ipar továbbra is innovatív, de még mindig elmarad a globális vezető innovátorokhoz képest. A globalizáció és a gyors technológiai változások korában az innováció továbbra is kulcsfontosságú az európai gazdaság és a polgárok jóléte szempontjából" - közölte Elzbieta Bienkowska belső piacért felelős uniós biztos. Forrás: MTI MTI 2017. június 20., kedd 16:09

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

A tudományegyetem nem tud piacra dolgozni – Veszélyt jelent hazánkra nézve a Fudan Egyetem budapesti campusa

Az európai modern egyetemek három fő eszméje, a pénzügyi függetlenség, az önkormányzatiság és a curriculum szabadsága. Az utóbbi 20-30 évben komoly kritika érte az intézményeket, hogy nem elég gyorsak és nem kellően szolgálják a gazdaságot, elégítik ki a munkaerőpiaci igényeket. Hogy hatékonyabban kellene szolgálniuk az innovációt és az ipari, technológiai fejlődést. A piac és a politika olvasatában a legfőbb szempont ugyanis, hogy a befektetett pénz, tőke minél gyorsabban megtérüljön. Ez a világon mindenütt a szó szoros értelmében egyfajta „szabadságharc” a két domináns erővel szemben. Hiszen az egyetem egy dolgot biztosan nem engedhet el, az pedig az autonómia.

Egészségpolitika

Béremelés, úgy érdemes, ha az érezhető

Orvoshiány – talán az egészségügy egyre égetőbb és az egyik legnagyobb problémája. Külföld, illetve a magánszféra mind többeket csábít a megélhetés és persze a munkakörülmények miatt. Bérrendezésük folyamatosan napirenden van, érdemi változás azonban eleddig nem történt. A napokban nagyjából egy időben a Magyar Orvosi Kamara lépett fel határozottan a bérrendezés ügyében, illetve Lázár János beszélt arról, másfél és három millió forint lenne a reális bérezése a magyar orvosoknak.

Hírvilág

Operatív törzs: nyilvánosak a hétfőtől érvényes védelmi intézkedések

Megjelent a Magyar Közlönyben a hétfőtől hatályos - Budapest kivételével az egész országra érvényes - védelmi intézkedéseket tartalmazó kormányrendelet - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a szombati online sajtótájékoztatón.

Gondolat

„Kivisszük a betegséget, behozzuk az egészséget”: tavaszi gyógyító hiedelmek

Az érdekességre törekedve tekintjük át a magyar nyelvterület tavaszi gyógyító szokásait.

Egészségpolitika

A gazdaság ível, az egészségügy közben hanyatlik?

Sokszor elhangzott már, politikai és szakmai érvként is, hogy a magyar gazdaság teljesítőképessége messze több egészségügyi költést engedne, mint amennyit fordítanak rá. Ezt tükrözik nagyjából a megbetegedési és halálozási mutatóink is. Most a világ egyik legrégebbi és a legnevesebb orvosi lapja, a Lancet állítja pengeélre a magyar helyzetet, benne pedig erős bírálatot is megfogalmaz a kormány felé.