Civil szervezetek pénze
2013. NOVEMBER 10.
2013. NOVEMBER 10.
Szöveg nagyítása:
- A kormány erélyesen fel fog lépni a civil szervezeteknek felajánlott 1 százalékokkal visszaélőkkel szemben, hiszen ezek a szervezetek a felajánlókat tévesztik meg, miközben egy jó célt és egy rendkívül fontos társadalmi küldetést hirdetnek - jelentette be sajtótájékoztatóján Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériumának nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára vasárnap Budapesten. Mint emlékeztetett rá, ezen a héten két civil szervezetről is kiderült, hogy nem arra fordították a támogatást, amire kapták, hanem azt luxuskiadásokra költötték. A vonatkozó törvények módosításával kötelező lenne vagyonnyilatkozatot készíteniük a civil szervezetek vezető tisztségviselőinek, ha egy meghatározott értékhatár felett kapnak 1 százalékos adótámogatást. A kormányzati tervek szerint a jövőben kevesebb juthat működési költségre és jóval kevesebb marketingre. Latorcai Csaba beszámolt a kormány civileket érintő főbb lépéseiről is. Mint elmondta: szakítva a korábbi kormányok paternalista szerepfelfogásával a társadalmi párbeszéd új, többsíkú formáját kívánták megvalósítani. Ennek első lépéseként a jogszabályok előkészítésébe igyekeztek bevonni a civileket. Ennek jegyében készült a jogszabályok előkészítésébe való társadalmi részvételt biztosító törvény. Második lépésként bevonták a civileket Magyarország stratégiai terveinek előkészítésébe. Ebből a célból állt fel a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács (NGTT), felváltva a korábbi zárt háromoldalú egyeztetést, amely kibővült a gazdasági szervezetek és a munkavállalók mellett a civil szervezetek, a tudományos élet és az egyházak képviselőivel. A helyettes államtitkár szerint rendkívüli elismerés érte az NGTT-t azzal, hogy az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke további, mélyebb stratégiai együttműködést kért a Tanácstól, különösen a társadalom etikus és értékalapú szervezése, a roma integráció, valamint a vidékfejlesztés és területi kohézió előmozdítása érdekében. Mint elmondta: a társadalmi partnerség további fórumának kiépítése érdekében - a jó állam megvalósításáért - meghirdették azt az államreform programot, amelyben önkormányzatok és civil szervezetek együtt pályázhattak helyi fórumok kialakítására és működtetésére. A civilpolitika harmadik lépése volt az emberi jogi munkacsoport felállítása, melyben kormányzati tisztségviselők, független állami szervezetek - köztük az ombudsman -, valamint civil szervezetek közösen, rendszeresen monitorozzák Magyarország emberi jogi helyzetének alakulását. Mint elmondta: a Nemzeti Együttműködési Alap sikerességét mutatja, hogy az idei pályázatokon csaknem 4 ezer szervezet részesült több millió forintos támogatásban, ráadásul idén már októberben kiírták a jövő évi pályázatokat. Latorcai Csaba emlékeztetett arra is, ha a parlament elfogadja a civil törvény módosítását, akkor 2014-től már úgy lehet felajánlani a személyi jövedelemadó 1 százalékát, hogy ismert lesz: ki tudja fogadni ezeket a felajánlásokat. Ráadásul a fogadókészséget a civil szervezeteknek már csak egyetlen alkalommal kell igazolniuk - tette hozzá a helyettes államtitkár. MTI 2013. november 10., vasárnap 12:32
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
Egészségpolitika
Kapócs Gábor interjúja Álmos Péterrel, a MOK frissen megválasztott és a leköszönt elnökével, Kincses Gyulával. A MOK két vezetője beszél a kamara elmúlt 4 évéről, a sikerekről és kudarcokról. Beszámolnak a vezetőség előtt álló feladatokról, a társkamarákkal való kapcsolatokról, a közeljövő terveiről és feladatairól. Az interjúban szóba kerül a kormányzattal való viszony is.
Amikor már az akut stroke-ellátás is szünetel egy megyei kórházban – az eLitMednek nyilatkozó szakemberek szerint valójában már 3-4-5 éve szükségállapot van, a kormányzati intézkedések is ezt mutatják.
Egészségpolitika
Európai uniós prioritás lett a mentális egészség megelőzésre és a korai beavatkozásra összpontosító új stratégia, miután felismerték, hogy a mentális egészség nem csupán az egészségről szól. Erre reagálva a Make Mothers Matter (MMM) arra szólítja fel az EU Bizottságot, hogy vegye kiemelten figyelembe a nők és az anyák érintettségét. A nők testi és lelki egészsége gyakran másképp alakul, mint a férfiaké, ezért személyre szabott megközelítést igényelnek.
Ember és környezet
A rangos BMJ szakfolyóiratban jelent meg egy publikáció, amely az egészségügyi rendszerek átalakításának kihívásait taglalja. Vajon képes-e, és ha igen, hogyan az egészségügy összhangba kerülni az ökológiai korlátokkal, és nem növekvő, sőt, csökkenő gazdaság esetén jól működni?
Szakmai szervezetek és fogyatékossággal élők érdekvédői is ledöbbentek a méltányossági támogatásról hozott legutóbbi kormánydöntésen. Megkérdeztünk egy szakértőt, és válaszolt lapunknak a BM is.
Az egészség, mint érték
„Gyakran egyetlen információval is tovább lehet lendíteni valakit a kritikus helyzeten” – Interjú Gazsi Adrienn ügyvéddel a fogyatékossággal élő embereknek nyújtott jogsegélyről
1.
2.
3.
4.
5.
Egészségpolitika
Hadiállapotként kezeli és így is reagál a kormány az egészségügy „rendezésére”1.
Mesterséges intelligencia
A legújabb, MI által asszisztált robotsebészet megérkezett Magyarországra2.
Orvoslás és társadalom
Különleges nap halmozottan sérült gyermekeket nevelő szülők számára a Bükki Nemzeti Parkban3.
4.
5.
Ideggyógyászati Szemle
[Visszatérő, egyidejű központi idegrendszeri demyelinisatio perifériás demyelinisatióval/nodopathiával – egy szeronegatív beteg esete]
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás