Hírvilág

Cannabis az agydaganat és a mellrák gyógyításában

2015. ÁPRILIS 10.

Szöveg nagyítása:

-
+

A kannabisz lassíthatja bizonyos rákfajták növekedését a haifai Technion egyetemen kutató izraeli tudósok első laboratóriumi eredményei alapján – értesült a Háárec című újság. Az egyetem kutatói több tucat kannabiszféle több száz különböző rákos sejtcsoport növekedésre gyakorolt hatását vizsgálták, és első következtetéseik szerint az agydaganat és a mellrák gyógyításában hatékony lehet a kábítószerként is ható növény alkalmazása. Izraelben orvosi célokra a tünetek és a kezelések mellékhatásainak enyhítésére már régóta felírhatják az orvosok gyógyászati célra a marihuánát, elsősorban hányingercsökkentő és étvágyserkentő, valamint krónikus fájdalmakat enyhítő és közérzetjavító hatásai miatt. A Technion tudósai azonban az aktív gyógyhatását kezdték vizsgálni, vagyis azt, hogy képes-e segíteni a rákos sejtburjánzás megállítását, vagy csökkentését. A biológiai tanszék kísérletei egy évvel ezelőtt Dedi Meiri professzor vezetésével kezdődtek, aki a torontói rákkutató intézetben végzett posztdoktorátusa és hazatérése után saját laboratóriumot nyithatott a kérdés vizsgálatára. Meiri szakterülete a sejtek szerkezeti vázát képező citoszkeleton kutatása, amelynek fontos szerepe van a sejtosztódásban. „Megpróbáljuk megvizsgálni, hogy a kannabisz képes-e megakadályozni a rákos sejtek agresszívvé válását, hogy harcol-e a sejteken belül és képes-e elpusztítani azokat”- nyilatkozta a Háárecnek. A kísérleteket támogatja az amerikai Cannabis Pharmaceuticals nevű gyógyszeripari vállalat is, amely a növényre alapozva fejleszt ki különböző gyógyszereket. Noha a kutatás még kezdeti stádiumában van és Meiri szívesebben nyilatkozna sikereiről egy-másfél év múlva, a Háárecnek már elmondta, hogy tudóstársaival kannabiszt alkalmazva sikerült „öngyilkosságra”, apoptózisra (programozott sejthalál) késztetniük a daganatos agysejteket. Egyelőre nem értik a jelenség okát, de hasonló sejthalált idéztek elő mellrákos sejtekben is, és következetesen kutatják a betegség többi fajtáját. Meiri egyelőre óvatosan fogalmaz s abban reménykedik, hogy munkájával sikerül segítenie öt-hat rákfajta kezelését. MTI 2015. április 10., péntek

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Klinikum

Éhezés, stresszrezisztencia, tumoros megbetegedések

Az éhezés különbözőképpen hat az egészséges és a rákos sejtekre: míg az előbbiek túlélése, az utóbbiak pusztulása fokozódik. Az éhezés és a hatását utánzó diéták a kemo- és radioterápia hatásfokát is növelik, ezért a folyamatban lévő klinikai vizsgálatok lezárulta után alkalmazásuk gyorsan el fog terjedni a rákbetegség megelőzésében és gyógyításában.

Idegtudományok

Neurokannabisz

Főleg a Cannabis/kender hatóanyagainak idegrendszeri működéséről és neurológiai, pszichiátriai kórképekben kifejtett terápiás hatásairól volt szó a második magyarországi Orvosi Kannabisz Konferencián, aminek első napján a szakemberek, második napján a betegek és a laikus érdeklődők nyelvén folyt a kommunikáció.

Idegtudományok

A fejlődő pszichiátriai határai

Beszámoló az MPT XVII. Vándorgyűléséről

Idegtudományok

Az orvosi kender

"Az endokannabinoid rendszer befolyásolása terápiás hatású lehet szinte valamennyi emberi betegségben" írta Pacher Pál és Kúnos György egy nemrég megjelent áttekintő közleményében. Egy civil szervezet 2016 júniusában megrendezte az első magyar gyógyászati kannabisz konferenciát.

Gondolat

Ha gyógyítani akarunk, akkor hallgassunk a megérzéseinkre is!

„Vidéki orvosként ilyen díjat kapni, óriási elismerés. Igaz: nekem a legfőbb kitüntetés a beteg, a hozzátartozó mosolya”— vallja az Év Onkológusának választott dr. Bánhegyi Róbert János, a Békés Megyei Központi Kórház Onkológiai Centrumának osztályvezető-helyettes főorvosa, aki két fontos dolgot tart mindig szem előtt: a beteget, a daganatos betegséget mindig holisztikusan kell megközelíteni és tudni kell örülni az apró sikereknek is. A fiatal orvos csaknem háromezer szavazattal lett a legelismertebb doktor, ami rekord a díj történetében. Pedig, ahogy ő mondja: vidékről mindig sokkal nehezebb az érvényesülés.