Hírvilág

Cáfol a kínai gyógyszerkönyvi hatóság

2012. ÁPRILIS 19.



Kínai szakemberek cáfolták ausztrál kutatók hét elején közzétett tanulmányának megállapításait a hagyományos kínai gyógymódok veszélyeiről.

"Aggodalomra semmi szükség a tradicionális kínai gyógyszerekkel kapcsolatban, azok érett koncepció alapján és fejlett technológiákkal készülnek" - mondta a Hszinhua hírügynökségnek adott interjújában Csou Csao-fan (Zhou Zhaofan), a kínai orvostudományi akadémia vezető kutatója. A minőségre a tradicionális kínai gyógyszerek több mint kétezer éves használata is garancia - hangoztatta.

Ausztrál kutatók a PLoS Genetics című tudományos portálon megjelent tanulmányukban 15 különböző gyógyszer pontos összetételét elemezték DNS-vizsgálat segítségével, és ennek során toxinokat, lehetséges allergéneket, valamint veszélyeztetett állatfajtáktól származó anyagokat is kimutattak.

Csou elismerte, hogy a gyógyszerek többsége "valamennyire mérgező", de szerinte "ha megfelelően használják azokat, a mérgező hatás enyhül, az egészségre kedvező hatás viszont felerősödik". A kínai kutató azt is hangsúlyozta, hogy a tradicionális kínai gyógyszerek - nyugati társaikkal ellentétben - nem univerzálisan, hanem betegről-betegre eltérően alkalmazandók.

Csien Csong-csi (Qian Zhongzhi), a kínai gyógyszerkönyvi hatóság egyik szakértője is biztonságosnak nevezte a gyógyszereket. A tradicionális kínai gyógyszereket a nyugati országokkal ellentétben a határokon belül gyógyszerként, és nem étrendkiegészítőként regisztrálják, ennek megfelelően szigorú szabályok vonatkoznak rájuk - hangsúlyozta.

Nem újkeletűek a hagyományos kínai gyógyszerekre vonatkozó nyugati aggodalmak nem. A szerek tavaly május elsején lekerültek az exportpiacok negyedét jelentő Európai Unió (EU) polcairól. Egy közösségi irányelv-módosítás ugyanis a termékek forgalomba hozatalának engedélyezéséhez szigorú minőségi, így fizikai-kémiai, biológiai vizsgálatokat, farmakológiai és toxikológiai kísérleteket tett kötelezővé.

Tavaly decemberben a kínai vezetés bejelentette: szigorít a tradicionális kínai gyógyszerekre (TCM) vonatkozó szabályozásokon, hogy biztosítsa a szerek minőségét és az egyetemes egészségügyi szolgáltatást. A terv szerint első lépésként a következő öt évben szabványosítják a növényi eredetű gyógyszerek feldolgozását és készítésük eljárásait. Ezen túl egy központi rendszert is felállítanak, amelynek segítségével lehetővé válik az egyes gyógyszerek alapanyagokig való visszavezetése.



MTI 2012. április 19., csütörtök

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

COVID-19

A SARS-CoV-2-re adott antitest válasz COVID-19 betegekben

A SARS-CoV-2 vírus fertőzés kapcsán még nem ismerjük pontosan a szervezet antitest válaszát, illetve az antitestek kimutatásának klinikai értékét sem tudjuk még felmérni.

Hírvilág

Magyar világszenzáció! - Megvan a cukorbetegség gyógyszere?

Magyar szer hozhat áttörést a felnőttkori cukorbetegség gyógyításában. A tablettákat már embereken tesztelik. A nemzetközi kutatók is az antibiotikumhoz hasonló áttörésről beszélnek. A kész gyógyszer négy év múlva kerülhet a piacra.

Hírvilág

Az MMR-védőoltás és a lázas rohamok összefüggése

Az MMR (kanyaró-mumpsz-rubeola) védőoltást követően a lázas rohamok számának aránya növekszik, viszont nem világos, hogy ez az arány a rohamok egyéni vagy családi története, a születés körüli tényezők vagy a szociális-gazdasági helyzet alapján változik-e.

COVID-19

A COVID-19-el fertőzött betegek kórházi kibocsátásának feltételei

Avagy mikor hagyhatja el a beteg a kórházat és mikor érhet véget az otthoni karantén? Az Európai Betegségmegelőzési és Ellenőrzési központ (ECDC) az EU/EGT-tagállamok felkérésére készített útmutatása azokra a szempontokra tesz ajánlásokat, amelyek alapján az igazoltan COVID-19-fertőzött beteg biztonságosan (azaz fertőzésveszély nélkül) kibocsátható a kórházból, vagy megszüntethető otthoni izolációja.