Bűnbánat
2014. MÁJUS 06.
2014. MÁJUS 06.
Szöveg nagyítása:
A Bűnbánat című holland dráma nyerte el vasárnap este az Fiatal Közönség Díját (Young Audience Award), amelyhez Magyarország első ízben csatlakozott. Európa tizenhat városának összesített szavazatai mellett Budapesten is a Bűnbánat című holland film kapta a legtöbb voksot az Európai Filmakadémia diákoknak rendezett nemzetközi seregszemléjén - közölte a szavazás eredményét Papp Csaba, a Magyar Nemzeti Filmalap munkatársa. A holland Bűnbánat (Regret!) című dráma egy kövér kisfiú megrázó történetét meséli el, hogy miként terrorizálja és kínozza az egyik osztálytársa. Magyarország első ízben csatlakozott a fiatal mozinézőknek szervezett közös filmnézéshez és szavazáshoz, amely során tizenhét városban, köztük Londonban, Barcelonában, Erfurtban, Tbilisziben és Tel-Avivban párhuzamos zajlottak a vetítések. A Veres Pálné Gimnázium és a Városligeti Általános iskola felső tagozatos diákjai három, díjra jelölt filmet néztek meg vasárnap a Tabán moziban. A szakmai zsűri döntése alapján a díjnyertes holland film mellett a dán MGP küldetés (The Contest), valamint a német A menedék (Ostwind) című, 12 és 14 év közötti korosztálynak szóló alkotások szálltak versenybe. A vetítések után, a látott filmekről Lovas Balázs forgatókönyvíró, Bollók Csaba filmrendező és Csere Ágnes színész beszélgetett a fiatalokkal. Este élő közvetítésben kapcsolták össze a szavazásban részt vevő tizenhét város közönségét a németországi Erfurtban rendezett gálaműsor helyszínével. Minden városban a gyerekek elmondták véleményüket az általuk kiválasztott legjobb filmről. Ezt követően összesítették a szavazatokat. Andrew G. Vajna, a Magyar Nemzeti Filmalap felügyeletét is ellátó filmszakmai kormánybiztos elmondta: azért csatlakoztak a rangos eseményhez, hogy egyrészt megszólítsák és elérjék a fiatal közönséget, másrészt ösztönözzék őket abban, hogy moziba járjanak. A kritikus látásmód pedig segíti a fiatal generációt abban, hogy tudatos filmfogyasztókká váljanak - tette hozzá. 2014. május 6., hétfő
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
1.
2.
3.
4.
5.
Egészségpolitika
Hadiállapotként kezeli és így is reagál a kormány az egészségügy „rendezésére”1.
Mesterséges intelligencia
A legújabb, MI által asszisztált robotsebészet megérkezett Magyarországra2.
Orvoslás és társadalom
Különleges nap halmozottan sérült gyermekeket nevelő szülők számára a Bükki Nemzeti Parkban3.
4.
5.
Ideggyógyászati Szemle
[Visszatérő, egyidejű központi idegrendszeri demyelinisatio perifériás demyelinisatióval/nodopathiával – egy szeronegatív beteg esete]
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás