Hírvilág

A fulladásos félelem kemoszenzorai

2011. AUGUSZTUS 15.

Amerikai kutatók a fulladástól való félelem kialakulásának korábban ismeretlen agyi mechanizmusát fedezték fel. Az amygdala közvetítette mechanizmus kóros működésének szerepe lehet a pánikbetegségben és más szorongásos zavarokban.

Az amygdala részt vesz mind a veleszületett, mind a tanult félelelmi reakciók szabályozásában, amit elsősorban félelemkondicionálásos kísérletekből tudunk. E kísérletekben egy semleges feltételes inger (pl. egy csengőhang) és egy fájdalmas feltétlen inger (pl. áramütés) ismételt társításával rövid idő alatt elérhető, hogy a kísérleti állatok a semleges ingerre is félelmi reakcióval (pl. megdermedéssel) válaszoljanak. Idegélettani vizsgálatokban kimutatták, hogy a feltételes és a feltétlen ingerrel kapcsolatos információk az amygdala basolateralis komplexumában találkoznak, és ha a kétféle szenzoros bemenet ismétlődően egyszerre aktív, akkor a feltételes ingert közvetítő ingerületátvitel felerősödik.

A University of Iowa kutatói kimutatták, hogy a fulladástól való félelem esetében az amygdala nemcsak szabályozó szerepet tölt be, hanem a fenyegető ingert érzékelő kémiai szenzorként működik. A fenyegető inger ebben az esetben a belélegzett levegő CO2-koncentrációjának növekedése, amely az extracelluláris pH csökkenésével jár - ezt érzékelik az amygdala speciális, savérzékeny receptorai (acid sensing ion channel-1a, ASIC1a).

Adam E. Ziemann és munkatársai a Cell hasábjain arról számoltak be, hogy 10% CO2-koncentrációjú levegő belélegzése után a kísérleti egerek jellegzetes félelmi reakciót mutattak (mozdulatlanná dermedtek). A savérzékeny receptorok szerepét a folyamatban több lépésben demonstrálták. Először is kimutatták, hogy a CO2-dús levegő belélegzését követően csökken az amygdala pH-ja, majd igazolták, hogy a pH-csökkenés mértéke összefügg a félelmi reakció intenzitásával. A további kísérletekben azt tapasztalták, hogy olyan állatokban, amelyekben génmódosítással vagy farmakológiai úton inaktiválták az ASIC1a-receptorokat, csökkent a CO2-belélegzés kiváltotta félelem, míg ha a receptorok expresszióját növelték (az ASIC1a-t kódoló gént vírusokkal az amygdala megfelelő sejtjeibe juttatva), a megdermedési reakció nagyobb mértékű volt.

Érdekes módon az ASIC1a-hiányos egerek egy ragadozó szagára is kevésbé reagáltak, és kevésbé voltak alkalmasak félelmi kondicionálásra, mint a vad típusú egerek. Ezt arra utal, hogy a magas CO2-koncentráción kívül más averzív ingerek is megváltoztathatják az amygdala pH-ját (és ezáltal az ASIC1a-receptorok aktivitását), ám erre egyelőre nincs közvetlen bizonyíték.

A CO2-koncentráció növekedése természetesen nemcsak egerekben, hanem emberben is pánikot vált ki. Egészséges emberekben ez kb. 10%-os CO2-koncentráció esetén következik be, ám a fulladástól való félelem már jóval alacsonyabb (5% körüli) koncentráció esetén is létrejöhet szorongásos zavarban, pl. klausztrofóbiában vagy pánikbetegségben szenvedő betegekben. Ziemann és más kutatók szerint ezekben a zavarokban szerepe lehet az amygdalában zajló kémiai érzékelés zavarának. Az amygdala "félelmi kemoszenzorainak" felfedezése így új utakat nyithat meg a szorongás és a pánik kutatásában.

Szemlézte: eLitMed.hu, dr. Víg Julianna

Forrás: Cell 2009; 139(5):1012-21



HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

EESZT - állandó társ a háziorvosi ellátásban

Az EESZT talán a háziorvosok számára nyújtja a legtöbb segítséget, mivel megismerhetik betegük kórelőzményeit, melyek tekintetében eddig a páciensre voltak utalva. A NEAK által ellenőrzött kötelező adatszolgáltatás biztosítja számukra, hogy a szükséges információkat megtalálhassák a rendszerben, azonban részükre is előír kötelezettségeket, amiket a napokban megjelent jogszabály-módosítás alapján az egészségügyi államigazgatási szerv is ellenőrizni fog.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Kapcsolódó anyagok

Klinikum

Reumatológiai gyulladásos megbetegedések és családtervezés – a reumatológus szemével - A Figyelő 2017;1

SEVCIC Krisztina

Klinikai vizsgálatok igazolják, hogy az RA-s nőknek kevesebb gyermekük születik, illetve gyakoribb köztük a gyermektelenség, különösen, ha fiatal életkorban (30 éves kor előtt) diagnosztizálják betegségüket, illetve ha a diagnózis felállításakor még nincs gyermekük.

Agykutatás

Omega-3-zsírsavak a depresszió ellen

Az étrend-kiegészítőként forgalmazott omega-3-zsírsavak hatásosak a major depresszió kezelésében.

COVID-19

Hogyan éljék túl lelkileg a dolgozók a krízishelyzetet?

A Covid19 embert próbáló kihívás elé állította az egész társadalmat, de pillanatnyilag talán a legnagyobb teher az egészségügyben és a szociális szférában dolgozókra hárul. Munkájukra égetőbb szükség van, mint valaha, éppen ezért fontos, hogy nekik is legyenek megküzdési stratégiáik a kialakult krízishelyzet kezelésére. Mind a világjárvány képe, az azt kísérő félelem szorongást, stresszt okoz, a sok esetben azt kísérő izoláció is komoly lelki terhet jelent. Hogyan észlelhetjük egymáson és enyhíthetjük a nyomást, oldhatjuk meg az esetleg ezt kísérő szimptómákat? A Pszichiátriai Érdekvédelmi Fórum hívja fel a figyelmet: a dolgozók egymásra is ügyeljenek!

PharmaPraxis

Gyógyszerészek fertőző betegségekkel kapcsolatos attitűdje Magyarországon

A Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerhatástani és Biofarmáciai, illetve Közegészségügyi Intézetének kutatói keresztmetszeti vizsgálat keretében mérték fel a közvetlen lakossági gyógyszerellátásban dolgozó gyógyszerészek antibiotikum-használattal és fertőző betegségekkel kapcsolatos tudását, attitűdjét és gyakorlati hozzáállását.

Gondolat

Meggyógyulni a rákból: életmódváltással

L. Lilla 32 éves értelmiségi nő, 8 hónapja fedezte fel, hogy a jobb mellében egy csomó van.