Hírvilág

Az IUD-behelyezés megkönnyítésének előnyei

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+

Az Amerikai Egyesült Államokban minden évben 1,3 millió nőnél végeznek terhességmegszakítást, e nők felénél már korábban is történt abortus. Most egy kutatócsoport azt tanulmányozta, hogy az intrauterin eszköz (IUD) behelyezését megnehezítő tényezők megszüntetése hatására nőni fog-e a behelyezésük gyakorisága, egy külön vizsgálatban pedig azt, hogy a közvetlenül a műtéti terhességmegszakítás után végzett behelyezés csökkenti-e a későbbi abortus kockázatát. Egyik kaliforniai családtervezési rendelőintézet munkatársait kiképezték és felhatalmazták intrauterin eszköz behelyezésére közvetlenül abortus után. Ezen kívül lehetővé tették az IUD behelyezését a rutin nőgyógyászati szűrés napján, tehát a szokásostól eltérően nem várták meg a chlamydia- és gonorrhoeatenyésztés eredményét, hanem az esetleges fertőzést az intrauterin eszköz beültetése után kezelték. A vizsgálatba való beválasztásnak és az IUD behelyezésének a következők voltak a fő ellenjavallatai: - kezeletlen fertőzések (endocervicalis gonorrhoea, chlamydia, mucopurulens cervicitis, kismedencei gyulladásos betegség), - abortus vagy szülést követő endometritis kevesebb mint három hónapja, - tisztázatlan okú hüvelyi vérzés, - terhesség vagy petefészekrák gyanúja, - endomertium- vagy cervixcarcinoma, - a méhűr alakját eltorzító fejlődési rendellenesség. A 20 hónapos vizsgálat során 2172 intrauterin eszközt helyeztek be, ebből 679-et abortus után. Az IUD-behelyezések havonkénti száma a vizsgálatot megelőző időszakban történt 28-ról 122-re növekedett a vizsgálat utolsó hat hónapjára. Az intrauterin eszköz behelyezése utáni szövődmények (kilökődés, fertőzés, elmozdulás, syncope és fájdalom) gyakorisága nem változott a vizsgálat kezdete előtti időszakhoz képest. Ugyanez a munkacsoport egy másik vizsgálatban az ismételt abortusok gyakoriságát hasonlította annak a 673 nőnek a csoportjában, akiknek abortus után IUD-t helyeztek be, és azok körében, akik az abortus után más fogamzásgátlási módszert választottak. A vizsgálat 20 hónapja és az azt követő 14 hónap folyamán a vizsgálat helyszínéül szolgáló és a környéken lévő további hét hasonló rendelőintézetben az intrauterin eszközzel ellátott nők 6%-a, míg a más fogamzásgátlási módszert választott nők 15%-a esett át ismételten abortuson. Ebben a vizsgálatban az intrauterin eszköz közvetlenül az abortus utáni behelyezésének lehetősége nem okozott súlyos nemkívánatos hatásokat, és jelentős mértékben csökkentette az ismételt abortusok gyakoriságát. Bizonyos csoportokat, így például a serdülőket, nehéz visszarendelni kezelésre, ha pozitívnak bizonyulnak valamelyik nemi úton terjedő betegségre; ezt a helyzetet érdemes megfontolni, ha felajánlunk az ugyanazon a napon elvégzett IUD-beültetést. Forrás: Contraception 2008;78:136. Szemlézte: eLitMed.hu, dr.Kern Dávid

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

1000 helyszín 4 millió vizsgálat

„Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010-2020” keretében idén is folytatódik a komplex szűrés céljából indított országjárás. Az elmúlt hat évben több mint 1000 helyszínen, 4 milliónál is több vizsgálatot végeztek a speciális szűrőállomáson megjelent több mint 300 000 embernél. A kezdeményezés célja az egészség megőrzése, a betegségek megelőzése, kiszűrése.

Egészségpolitika

A szöveges emlékeztető üzenetek növelik a rákszűrő vizsgálatokon résztvevők számát

Azok a nők, akik szöveges üzenetet kapnak, emlékeztetve őket, hogy mellrák szűrésre hivatalosak, 20 százalékkal nagyobb valószínűséggel megjelennek a vizsgálaton, mint azok, akik nem kapnak SMS-t – állapítja meg egy tanulmány a British Journal of Cancer- ben. Az Imperial College Healthcare Charity által finanszírozott kutatók kísérletileg szöveges üzenet emlékeztetőket küldtek azoknak a 47-53 éves nőknek, akik az első alkalommal kaptak meghívást mellrák szűrésre.

Klinikum

SARS-CoV-2-immunitás és kapcsolata az oltásokkal

A The Lancet tanulmánya összefoglalja jelenlegi tudásunkat a SARS-CoV-2-fertőzésre adott humorális és celluláris immunválasszal kapcsolatban, és összehasonlítja a természetes, valamint a befogadott, illetve III-as fázisú vizsgálatban lévő vakcinákra adott immunválaszokat.