Az etikus gyógyszer-kereskedelem felé
2012. MÁJUS 14.
2012. MÁJUS 14.
Szöveg nagyítása:
Egységes etikai kódex alapján működik a jövőben a magyarországi gyógyszeripar Új, egységes etikai kódex alapján működik a jövőben a magyarországi gyógyszeripar. A dokumentum díszpéldányát a négy magyarországi gyógyszergyártói egyesület vezetői hétfőn, Budapesten sajtótájékoztató keretében nyújtották át Szócska Miklós egészségügyi államtitkárnak. Szócska Miklós azt mondta: a gyógyszeripari önszabályozásnak, a közös felelősségvállalásnak fontos üzenete, hogy termékeiket, melyekkel betegségeket gyógyítanak és gyógyulást hoznak, nem "bármi áron" akarják eladni. Az államtitkár megjegyezte: néha úgy érzi, hogy az egészségügynek külön rendőrsége is lehetne. Szócska Miklós szerint a gyógyszeripar önszabályozása "egy jó kezdet", de fontos a betartás és a betartatás is. Ezért az államtitkár garantálta a hatóságok együttműködését. Szócska Miklós egyúttal azt is kiemelte: bízik benne, hogy az egyesületek együttműködése új, hatékonyabb piaci modellek kikísérletezésére is lehetőséget ad majd, hogy úgy tekintsenek Magyarországra, mint "egy laboratóriumra", amely a betegek számára az életmentő gyógyszereket, az ár-érték arányokat pedig az iparág számára fenntartható módon biztosítja. Greskovits Dávid, a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetségének alelnöke kiemelte: a kódex azért különösen jelentős, mert ezzel a magyarországi gyógyszerpiac történetében először mind a négy gyógyszeripari egyesületnek egy, közös etikai kódexe lett, jelképezve ezzel a közös felelősségvállalást az etikus kereskedelem felé. Leitner György, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének elnöke azt mondta: Magyarországon a gyógyszeripar szereplői a '90-es évek második felétől vették át az akkori érvényes európai kódexet. Leitner György az új, egységes kódextől azt várja, hogy annak pontjaira valamennyi tagvállalat képviselői kötelezettségként tekintenek majd. Brázay André, a Generikus Gyógyszergyártók és Gyógyszerforgalmazók Magyarországi Érdekvédelmi Egyesületének elnöke és Borbás Gyula, a Védettség Oltóanyag és Immunbiológiai Termék Gyártók és Forgalmazók Egyesületének elnöke is egyet értett abban, hogy a kódex aláírásával az iparágon belül szorosabb együttműködésre nyílik lehetőség, de ehhez - mint hangsúlyozták - az iparágat felügyelő hatóságok segítségére is szükség van. (FOTÓ) MTI 2012. május 14., hétfő
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
A magányosság 1,4-szeresre növeli a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát, míg számos gyógyszer szedése csökkenti, még több gyógyszer pedig növeli incidenciáját.
Egészségpolitika
Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) elnöke szerint a most megvalósult béremelés túl későn történt, éves kihatása kevés, az idei év így reálkereset-csökkenést hozott a szakdolgozóknak. Interjúnkban beszélt a bérfeszültségekről, víziókról, a következő két év várakozásairól is.
Sok bélbaktérium tartalmaz a genomjába integráltan fágokat, amik bizonyos környezeti feltételek, így egyes bélbe jutó gyógyszerek indukáló hatására kiszabadulnak, és lyticussá válnak.
Ember és környezet
Napjaink domináns élelmiszerrendszerei egészségügyi és ökológiai problémák sokaságát okozzák. Hogy ez érdemben megváltozzon, ahhoz rendszerszintű változásokra van szükség. Egy, az Agriculture and Human Values szaklapban megjelent tanulmány, az Ecological regulation for healthy and sustainable food systems: responding to the global rise of ultra-processed foods is vizsgálja a kérdést.
PharmaPraxis
Keresztmetszeti vizsgálat a patikusok percepciójáról, praxisáról és véleményéről: a Journal of Pharmaceutical Policy and Practice tanulmányának célja az volt, hogy kiderítse, mennyit tudnak a jordániai közvetlen lakossági gyógyszerellátásban dolgozó gyógyszerészek a ChatGPT-ről, és hogyan használják azt munkájukban.
Az orvoslás az évszázadok tükrében
Digitalizáció az egészségügyben: a 65 éven felüli betegek és orvosok digitális egészséggel kapcsolatos használati szokásai, attitűdjei és igényei Magyarországon
1.
2.
3.
4.
5.
Egészségpolitika
Hadiállapotként kezeli és így is reagál a kormány az egészségügy „rendezésére”1.
2.
3.
4.
Mesterséges intelligencia
A legújabb, MI által asszisztált robotsebészet megérkezett Magyarországra5.
Orvoslás és társadalom
Különleges nap halmozottan sérült gyermekeket nevelő szülők számára a Bükki Nemzeti Parkban
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás