Hírvilág

Az ellátást veszélyeztetik a tartozások

2013. ÁPRILIS 02.

Szöveg nagyítása:

-
+

Az Orvostechnikai Szövetség elfogadhatatlannak és tagvállalatai működését súlyosan veszélyeztetőnek tartja azt a javaslatot, amely szerint egyes kórházak egy évvel meghosszabbítanák lejárt idejű tartozásaik kifizetési határidejét, illetve a beszállítói tartozásaik felét tízhavi részletben egyenlítenék ki. A szövetség kedden eljuttatott közleményében hangsúlyozza, hogy a kórházak "irreális ajánlata" elfogadhatatlan számukra, hiszen az egészségügyi intézményekbe orvostechnikai eszközöket szállító cégeknek már évek óta gondot okoz az, hogy a kórházak a legtöbb esetben csak nagy késlekedéssel tudják kiegyenlíteni tartozásaikat. "A kórházaknak szállító vállalkozások a lehetőségeikhez mérten évek óta türelmes magatartással segítik a hazai egészségügy működését, de a feléjük fennálló lejárt tartozások mértéke és késedelmes megfizetése sok esetben már a működésüket és így az egészségügyi ellátást veszélyezteti" - fogalmaznak közleményükben. Az Orvostechnikai Szövetség - amelynek 58 tagvállalata van - felkéri az egészségügyi kormányzatot, hogy a jogszabályi előírásoknak megfelelően segítse a kórházak gazdálkodási gondjainak megoldásában. Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára elmondta, hogy a szövetség két intézménytől, a Veszprém megyei Csolnoky Ferenc Kórháztól és a Kalocsai Szent Ferenc Kórháztól kapott halasztási kérelmet. MTI 2013. április 2., kedd

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Módosításra szorul az új egészségügyi jogállásról szóló törvény

Mindenképpen módosításra szorul az új egészségügyi jogállásról szóló törvény – állították egybehangzóan munkajogász szakértők egy, az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényről szervezett videókonferencián. Ahogy elfogadhatatlan ennyire méltatlan, elkapkodott, kidolgozatlan és indokolatlanul nehéz körülményeket teremteni, és ilyen választásra kényszeríteni valakit az élethivatását illetően.

Egészségpolitika

Vége a TVK 16 éves uralmának – újraszabták a kórházi finanszírozást

A teljesítmény-volumenkorlát elve szerinti számolás tizenhét év után megszűnik a szakellátásban.Bevezetik az éves keretet a finanszírozásban, illetve szakmákra lesz kiosztva ez a pénz. Az idén életbe lépett változás megkérdezett szakértőink szerint leginkább átnevezés, de nem jelent átütő változást. Igaz, várhatóan megszűnik a kórházak mozgástere abban, hogy a jól és kevésbé jól fizetett területek között „játszanak”.

Hírvilág

Sürgősségi kijózanítás

Budapesten is a sürgősségi osztályokon detoxikálják az ittas személyeket január 1-től

COVID-19

Covid-19 – a rákgyógyításban is nehézségeket okozott

A betegek, de még az orvosok is nehéz helyzetbe kerültek a világjárvány hozta egészségügyi átrendeződés kapcsán. Egyrészt volt, ahol hónapokig nem is fogadták a betegeket, a már megkezdett kezelések is abbamaradtak, másrészt maguk az érintettek is tartottak bemenni az intézményekbe. A kormányrendeletek ellenére tanácstalan volt gyógyító és páciens egyaránt.

Hírvilág

Kötelező EESZT adatszolgáltatás 2020.június 1-jétől

A nem közfinanszírozott egészségügyi ellátóknak 2020. január 1-jéig kellett csatlakozniuk az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér-hez (EESZT), hogy 2020. június 1-jétől eleget tudjanak tenni az adatszolgáltatási kötelezettségüknek.