Hírvilág

Az egészségügyi ellátórendszer szolgáltatói oldalának anomáliái és egy lehetséges célmodell

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+

Magyar Kórházszövetség által kidolgozott vélemény szerint az egészségügyben megmaradt intézményrendszer egyes elemei sem horizontálisan, vertikálisan nem kapcsolódnak össze egységes rendszerré. Az egészségügyi ellátás közvetlen hatása a lakosság népegészségügyi mutatóira az utóbbi évtizedekben erőteljesen megemelkedett, és mára ez a hatás akár a 25%- ot is eléri.

A magyar lakosság egészségi állapota nemzetközi összehasonlításban rosszabb, mint az elvárható lenne az egészségügy GDP-ből való részesedéséből, vagy akár az egy főre jutó egészségügyi kiadásokból. Ennek számos összetevője van, de ebben biztosan szerepet játszanak - főleg az elkerülhető halálozások esetében - az ellátórendszerünk anomáliái. Azaz a rendelkezésre álló források hatékonyabb felhasználása érhető el az ellátórendszer átalakításával.

Ráadásul ennek sokkal gyorsabb, gyakorlatilag azonnal érzékelhető hatása van a lakosságra, mint a hosszabb távon ható - igaz, hogy akkor markánsabb változásokat előidéző - népegészségügyi programoknak. A hazai egészségügyi ellátórendszer minden egyes eleme olyan súlyos problémáktól terhes, hogy csak komplex átalakítástól várható bármiféle eredmény. Az egyes elemek változtatása mára már nem képes javítani a rendszeren, ahol ráadásul a leggyengébb láncszem elve alapján a teljesítmény outputját vagy outcome-ját mindig a legszűkebb keresztmetszet fogja meghatározni.

Az ellátórendszer szereplői közt a szolgáltatói oldal a legbonyolultabb a szereplők mennyisége, feladatai és kapcsolatrendszere miatt, és egyben a legszenzibilisebb terület is, hiszen ez az érintkezési felület az ellátórendszer és a lakosság közt, azaz mind objektív, mind szubjektív szempontból ezen keresztül történik meg a vélemény alkotás a teljes egészségügyről. Amikor tehát szembesülünk azzal a ténnyel, hogy az egészségügy valamennyi szereplője elégedetlen a rendszer működésével, tudomásul kell vennünk, hogy ebben a vélemény alkotásban döntő szerepe van a szolgáltatói oldal megítélésének.

Forrás: Magyar Kórházszövetség A részletes vélemény a"Teljes cikk (PDF)-ben"-re kattintva érhető el.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

COVID-19

Enyhe tünetmentes, SARS-CoV-2-fertőzött járóbetegeknél észlelt íz- és szagérzékelési változások

A Covid-19-ről szóló beszámolók a betegség súlyosságától függően, tünetileg leggyakrabban a lázat, a fáradtságot, a száraz köhögést, az izomfájdalmat és a légszomjat említik. Ugyanakkor a szerzők tudomása szerint eddig csak egy tanulmány foglalkozott Covid-19 fertőzötteknél a szag- vagy ízérzékelésben bekövetkezett változásokkal, és 34%-os prevalenciát állapítottak meg a kórházban kezeltek körében. Viszont a tanulmány nem közölt adatot a megváltozott érzékelés idejéről és a többi tünethez való viszonyáról.

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

Klinikum

Az inzulinrezisztencia gyógyszeres kezelése

Az inzulinrezisztencia több betegség, szindróma pathogenezisében részt vesz, ezek közül a legfontosabb a metabolikus szindróma, a 2-es típusú cukorbetegség, a polycystás ovarium szindróma

COVID-19

A SARS-CoV-2-re adott antitest válasz COVID-19 betegekben

A SARS-CoV-2 vírus fertőzés kapcsán még nem ismerjük pontosan a szervezet antitest válaszát, illetve az antitestek kimutatásának klinikai értékét sem tudjuk még felmérni.