Tőkelehetőséget, friss szemléletet, megújulást jelenthet az egészségügynek az egészségipar, s főként új tárgyalási pozíciót – amennyiben összekapaszkodik a határterületekkel. Ezt a korábban már kimondott gondolatot erősítette az Egészségügyi Baráti Társaság (EÜBT) újabb konferenciája, amelyet 2010. március 4-én rendeztek meg a Magyar Tudományos Akadémia épületében. A gazgazdaság és az egészségügy összefüggéseit vizsgáló társadalmi vitát és az ezt megalapozó konferencia-sorozatot az alapítók azzal a céllal indították útjára, hogy elősegítsék a paradigmaváltást az egészségügyben, hogy hozzájáruljanak a az egészséggel és az egészségüggyel kapcsolatos közgondolkodás megújításához. Az elsősorban Repa Imre kórházigazgató, Szepesi András főszerkesztő, Rózsa András cégvezető és Rácz Jenő ex-miniszter nevéhez köthető kezdeményezés elsődleges célja az volt, hogy bizonyítsák: az ágazat nemcsak viszi, feneketlen zsákként elnyeli az egészségügyre juttatott forrásokat, hanem maga is hozzájárul a nemzetgazdaság fejlődéséhez. Az általuk megrendelt, Kató Gábor és munkatársai által már tavaly őszre elkészített kutatási anyag szerint az egészségügy mintegy 300 ezer embernek ad munkát, s a nemzeti össztermék, a GDP 8,3 százalékát állítja elő. Az egykori baráti táraság egyesületté alakul – bejegyzése folyamatban van –, s ahhoz bárki csatlakozhat, aki egyetért célkitűzéseivel. Mint arra Repa Imre, a kaposvári Kaposi Mór Oktatókórház főigazgatója emlékeztetett: ha három éve valaki valami hasonlót állít, azt minimum félőrültnek tartották volna. Mára azonban – egyes szakértői körökben legalábbis – kezd elterjedni az a fajta gondolkodás, amely szerint az ágazat nemcsak fogyasztója, hanem termelője is a GDP-nek. Ennél azonban ma már több üzenetet is el szeretne juttatni az EÜBT az emberekhez. Egyebek között arra szeretnének ösztönözni, hogy tessék odafigyelni a számítástechnikára, az IC-kommunikációra, az egészséges táplálkozásra, a kutatásokkal is kimutatható, az életünkben megjelenő trendekre. Dr. Törőcsik Mária, a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karának professzora, az egyesület társelnöke egyebek között négy kérdés megválaszolására vállalkozott a konferencián. Ha nem is adott mindenre biztos választ, azt kutatta, vajon miért vált mára az egészség kérdése az embereket foglalkoztató világtrenddé? Miért beszélhetünk mára egészségügy helyett egészségiparról, miként foglalkozzunk a különböző életstílust képviselő emberek csoportjaival, illetve: tudunk-e úgy tervezni, hogy ezeket a trendeket figyelembe is vesszük? Törőcsik Mária állítja, mára olyan folyamatok jelentek meg, amelyekben a gyorsuló világ kihívást jelent a testnek is, ezért a piacképes (nem erős, de egészséges) test megléte alapfeltétele a munkavállalásnak. A társadalmi trendek – melyek az előbbiek mellett az élménykeresést, a társadalom öregedését, a minél több funkció otthoni megjelenését is jelentik – következménye, hogy az egészség valóban nem a betegség hiánya többé, hanem – hasonlóan a WHO korábbi meghatározásához – szubjektív testi, lelki jóllét, s emellett az emberek is érzik, hogy az egészség egyre inkább befektetés, ami számukra is egyre inkább növekvő kiadást jelent(het). A korábbi, betegségeket kezelő gondolkodásból el kell jutnunk az egészségközpontú kérdés-kezeléshez, ha úgy tetszik, a paradigmaváltáshoz, amelyben annak is szerepe van, hogy az emberek ma már hosszú életre, szépségre és egészségre vágynak, s nem fogadják el az ezzel ellentétes gondolatokat. Miként a ma embere nem fogadja el azt sem, hogy az életkor növekedésével a teljesítőképességnek csökkennie kell, azaz a prevenciónak minden korábbinál nagyobb hangsúlyt kell(ene) kapnia az egészségpolitikában. A pécsi kutatók felmérése jól illusztrálja, hogy a (mega)trendek miként jelennek meg a mai Magyarországon. Ezek szerint jelenleg a magyar lakosság 3,5 százaléka karrier-orientált. A gyors-modern kategóriába 11, 6 százalék, az élményfogyasztók táborába 12,3 százalék tartozik – az előbbi kategória főként családos fiatalokat takar, akik „pörgős” életet élnek, utóbbiak a legfiatalabbakat jelentik, akiknek hétvégéje általában gyors, hétköznapjuk azonban lassabb; főként iskolába járnak. A társadalmi középhez a lakosság 23,8 százaléka sorolható, míg a „jól szituált” körbe e felmérés szerint 1,7 százaléknyian tartoznak (más becslések szerint ez az arány akár öt százalék is lehet). A társaság társelnöke a kényszergyorsítók körébe sorolja az emberek 8,4 százalékát – ők azok, akik gyorsan élnek, de ezt nem szeretik; alapvetően tradicionális gondolkodásúak, főként ingázók Budapest-környéki lakhelyük és a főváros között. A kapaszkodók 22,1; a leszakadók pedig 16,7 százalékot tesznek ki – ők főként a falusi, nyugdíjas körből kerülnek ki. A professzor úgy tartja, az idősebbek csaknem fele a leszakadó csoporthoz tartozik. Köbli Anikó https://shp.hu/hpc/userfiles/aszklepioszforum/egeszsegiparesnemzetgazdasag.pdf