Hírvilág

Az egész ország gazdaságának lökést adhat a szegedi lézerközpont

2017. MÁJUS 24.

Évtizedekre lökést adhat a város és az egész ország gazdaságának a szegedi lézerközpont, amelynek épületeit kedden adják át - jelentette ki Botka László hétfőn a csongrádi megyeszékhelyen.

A szocialista politikus sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy a kutatóközpont az egyetlen európai tudományos nagyberuházás, amely Magyarországon épül.
A szegedi polgármester emlékeztetett rá, hogy a projekt előkészítése egy évtizede indult el, az unió ekkor több tudományos fejlesztésről is döntött Európa versenyképességének javítása érdekében. A leendő helyszínek között komoly verseny volt, angol, francia, svéd nagyvárosok is jelezték érdeklődésüket, az EU versenyképességi tanácsa 2009. október 1-jén döntött Szeged mellett.

Bajnai Gordon miniszterelnök ekkor bejelentette, a kormány egymilliárd forintot biztosított a tervezésre, a kormányváltást követően az előkészítés azonban megtorpant, a 245 millió eurós uniós támogatás lehívásához szükséges dokumentumok pedig csak 2012 decemberére készültek el - közölte Botka László. Hozzátette: 2014. február 6-án azonban letették a központ alapkövét, és mára elkészültek az épületek.

Annak érdekében, hogy az egész régió gazdaságának zászlóshajója legyen a kutatóintézet, 70 hektáros tudományos ipari parkot alakítanak ki a központ környezetében a kormány, önkormányzat és az egyetem együttműködésével. A város 3,5 milliárd forintból fejleszti a terület közlekedési kapcsolatait, az egyetem és az önkormányzat közös cége pedig 4 ezer négyzetméteres inkubátorházat épít - tudatta a politikus.

A szegedi lézerközpont öt épületének alapterülete mintegy 24,5 ezer négyzetméter. Az A épületben a kísérleti területek, a B épületben a laborok, előkészítő műhelyek, kutatói irodák kaptak helyet, a tudásközpontként is szolgáló fogadó épületben található a konferenciaterem, a könyvtár, a szeminárium termek, a menedzsmentirodák és az étterem, emellett külön épületben működnek a kiszolgáló, karbantartó egységek, illetve a porta.

Az épületkomplexum terveit az Artonic Design Építészeti Kft. készítette. A központ építését a Strabag-Swietelsky konzorcium végezte. Az épületek stabilitását a talajmechanikai tulajdonságoknak megfelelőn 819 cölöp biztosítja, melyek közül a leghosszabb 45 méter mélyre nyúlik. A kísérleti tereket a rezgésmentesítés érdekében "ház-a-házban" technológiával alakították ki, a szennyeződésmentes tiszta terekben a hőingás is legfeljebb 0,5 Celsius fok lehet.

A központ az Európai Unió - a szegedi mellett prágai és bukaresti helyszínnel megvalósuló - tudományos nagyberuházása, az ELI (Extreme Light Infrastructure) magyar pillére. Az intézet a fizika, biológia, kémia, valamint az orvosi és anyagtudományok területén rendkívüli nagy időfelbontással végezhető alap- és alkalmazott kutatásokhoz biztosít a világon jelenleg egyedülálló infrastruktúrát.

A projekt - az építészeti beruházás mellett a kutatási berendezések és eszközök beszerzését is tartalmazó - költségvetése több mint 70 milliárd forint, ennek 85 százalékát az Európai Unió Európai Regionális Fejlesztési Alap biztosítja.


Forrás: MTI

MTI 2017. május 22., hétfő 15:27

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Benyújtották a szegedi lézeres kutatóközpontot is működtetető konzorcium létrehozásáról szóló kérelmet

Benyújtották a szegedi lézeres kutatóközpont, az ELI-ALPS-ot a jövőben működtető nemzetközi konzorcium létrehozásáról szóló kérelmet Brüsszelben - tájékoztatta az intézmény pénteken az MTI-t.

Hírvilág

Operatív törzs: nyilvánosak a hétfőtől érvényes védelmi intézkedések

Megjelent a Magyar Közlönyben a hétfőtől hatályos - Budapest kivételével az egész országra érvényes - védelmi intézkedéseket tartalmazó kormányrendelet - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a szombati online sajtótájékoztatón.

Hírvilág

Kihalt delfinfajt azonosítottak

Mintegy 25 millió éve élt új delfinfajt azonosítottak amerikai tudósok, a kihalt állat a szakemberek szerint a dél-ázsiai folyami delfin rokona lehetett.

PharmaPraxis

Húsz éve Magyarország stratégiai partnere a Servier Hungária

Kitartás - elkötelezettség, emberi kötődés a magyar kutatók iránt, folyamatos megújuló befektetés: ezek a gondolatok jellemezték a Servier elmúlt 20 évét hazánkban

Hírvilág

Jelentősen romlott a Csendes-óceán mélyén nyugvó Titanic állapota

A roncsot a sókorrózió és a fémevő baktériumok is pusztítják. Jelentősen romlott az 1912 óta az Atlanti-óceán mélyén nyugvó Titanic állapota. Az első útján egy jéghegynek ütközött és elsüllyedt luxushajó maradványait 14 év után először kereste fel augusztus elején egy expedíció, amely nagyfelbontású képeket készített a roncsról.