Hírvilág

Asszonyok pongyolában

2013. MÁRCIUS 07.

Szöveg nagyítása:

-
+

Szigethy Anna képzőművész nőkről készült fotósorozatokat, tárgyakkal kiegészített videoinstallációkat és női pongyolákat mutat be azon a kiállításon, amely péntektől látható a Kiscelli Múzeumban oratóriumában Budapesten. A tárlat az oratórium előtti részen Barcsay Jenő Asszonyok című nagyméretű szénrajzával szemben felállított nőifotó-sorozattal indul. Az Álmodozás című sorozatban - Barcsay alkotásához hasonlóan - nem beazonosítható, konkrét nőalakok szerepelnek, hanem olyanok, akik a berlini nyüzsgésben elgondolkodva várakoznak. A kiállításnak a múzeum Oratóriumában megrendezett részében látható többek között a Nők, pongyolák (2013) című, 25 felöltöztetett szabóbabából álló névadó installációja: egy vidám női hadsereg, egy tömegben a mozdulatlan babák a nejlonruhákkal, ahol csak a riasztó műanyag szövet az azonos. A Városkép, egyszerre (2013) című fotósorozat darabjai kollázsok: jellegzetes kelet-európai városjelenetek fekete-fehérben, amelyek komor hangulatába a korszakra annyira jellemző színes nejlonpongyolák durván beavatkoznak – kiegészítik azt, felmutatván, hogy a kettő egyszerre létezett. Szigethy Anna nem provokatívan robbantja szét a kiállítást, hanem kiegészíti azt, hozzátéve a mai verziót az akkori mindennapokhoz. A 60-as, 70-es évekből való különböző méretű színes, mintás vagy csipkézett háziköntössel felöltöztetett 25 szabóbabát a kínai agyaghadsereghez hasonlatosan női hadseregként állította fel. Az otthonkákat használtruha boltokból véletlenszerűen kezdte el gyűjteni, az első darabokat magának vásárolta. A pongyolás installációhoz tartozik egy idén készült videó: Fehér Tamás filmrendező Kertes házak utcája című, 1962-ben készült alkotásának ismétlődő jeleneteiben a férfi főszereplő körül két nő látható pongyolában. Az öt darabból álló Városképek, egyszerre című fotósorozatban a műanyag pongyolák egy részletét színes kollázsként helyezte bele a Berlinben vagy Budapesten - például a Péterfy Sándor utcai kórházról - készült fekete-fehér, 60-as éveket idéző építészeti felvételekbe. Emellett több installáció is szerepel a tárlaton. A képzőművész kifejtette, hogy négy munkáját tematikusan építette be a múzeum A főváros régisége - Közterek és magánterek című kiállításába. Az alkotásokat színes nyilak segítségével találják meg az érdeklődők. Szigethy Anna 1998-ban diplomázott a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán, először a fotózás érdekelte, majd videók készítésével kezdett el foglalkozni. Kilenc évig Franciaországban élt és alkotott, jelenleg Budapest és Berlin között ingázik. A tárlat egy hónapig tart nyitva. NZS 2013. március 6., szerda

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Gondolat

Szerepkonfliktusok az orvosnői hivatásban

GYŐRFFY Zsuzsa, ÁDÁM Szilvia

Gondolat

„Kivisszük a betegséget, behozzuk az egészséget”: tavaszi gyógyító hiedelmek

Az érdekességre törekedve tekintjük át a magyar nyelvterület tavaszi gyógyító szokásait.

Gondolat

A szimbólumok és szertartások szerepe a modern kori ember életében

CSÖRGŐ Zoltán

Kezdetben úgy tűnt, hogy a tudományos gondolkodás uralkodóvá válása után az élet mindennapjainak mitológiai megközelítésű magyarázata elvesztette jelentőségét az emberi társadalmak életében. A felvilágosodás, majd a pozitivizmus - mert nem értette az értékeit - a tudomány “magasáról” lenézte, a babonás szokások szintjére degradálta, majd száműzte, eltűntette az emberiség évezredes tapasztalatait hagyományokba foglaló mitologikus és vallási formákat és helyükbe új hitet, a tudományba, mint az emberiség minden bajára gyógyírt nyújtó megismerő útba, minden kérdésre választ adó világmagyarázatába vetett hitet kínálta.

Gondolat

A szülés medikalizációja

DR.BÁNFALVI Attila

Hírvilág

Fekete tarifáért vásárolnak biztonságot a nők

Több lesz a veszélyeztetett várandós?