Hírvilág

Alkotmánybírósági indítvány a gyógyszerár-támogatások durva lecsökkentése, elvonása ellen

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+

Az ABOSZ indítványa szerint az egészségügyi miniszter rendelete, és maga a jogszabály megalkotásának módja a hatályos Alkotmánynak kilenc szakaszát is sérti. A támadott rendelet megalkotása a szövetség elnöke szerint nem felel meg a jogbiztonság egyik fontos alapelvének, és ezzel sérti az Alkotmány 2. (1) bekezdésében deklarált állapotot, mely szerint Magyar Köztársaság demokratikus jogállam. A rendelet megfogalmazásánál figyelmen kívül hagyták a jogalkotási törvény szinte minden lényeges előírását. Még a jogalkotási törvény megalkotásának első alapcélja sem érvényesül, mivel e jogszabályról a legkevésbé sem mondható el, hogy megalkotása a társadalmi viszonyok védelmét és fejlesztését, a demokrácia kiteljesedését szolgálná. A miniszter alkotmányosan megfelelő indok, és érdemi felkészülési idő biztosítása nélkül rendeletével lényegesen megváltoztatta az egészségügyi ellátási színvonalat, ezen belül az érintett gyógyszerekhez való hozzáférést és a hozzájuk fűződő várományokat annak ellenére, hogy az Alkotmánybíróság korábbi határozatai szerint az átmenet nélküli változáshoz különös indok szükséges. Indokként a miniszter csak a sajtó útján közölte, hogy a gazdasági válságra tekintettel minden minisztériumnak ki kell vennie részét a megtakarításokból. Ezzel szemben az Alkotmánybíróság korábban is megerősítette azt az alkotmányos követelményt, amely szerint az államnak akkor is garantálnia kell a törvényben biztosított egészségügyi szolgáltatások teljesítését, ha az az Egészségbiztosítási Alapból nem finanszírozható. Az Alkotmánybíróság korábbi határozata szerint a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogosultságként meghatározott alkotmányi követelmény az államnak azt az alkotmányos kötelezettségét jelenti, hogy a nemzetgazdaság teherbíró képességéhez, az állam és a társadalom lehetőségeihez igazodva olyan gazdasági és jogi környezetet teremtsen, amely a legkedvezőbb feltételeket biztosítja a polgárok egészséges életmódjához és életviteléhez. Úgy tűnik, a fenti két alkotmányos megközelítés most fordítva érvényesül, az állam olyan, az emberek egészségére és élettartamára is kiható egészségügyi ellátási feltételrendszert teremt, amelyekkel biztosítja a kevesebb közpénz-forrás főként gazdasági-pénzügyi célokra való felhasználását, sőt nemzetközi magán bankár-érdekek hazai közpénzből történő kiszolgálását, annak ellenére, hogy ezekről nem állítható, hogy az emberek elemi életérdekeinek feltételei lennének. ABOSZ indítványának teljes szövege Forrás: OS

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

COVID-19

A SARS-CoV-2-re adott antitest válasz COVID-19 betegekben

A SARS-CoV-2 vírus fertőzés kapcsán még nem ismerjük pontosan a szervezet antitest válaszát, illetve az antitestek kimutatásának klinikai értékét sem tudjuk még felmérni.

PharmaPraxis

Modern kötszerek tudatos választása és alkalmazása a gyógyszertárban

LÉGRÁDI Péter

A megfelelő kötszer kiválasztásának alapja és fő célja, hogy az gyors és optimális sebgyógyulást eredményezzen, csökkentse a fájdalmat, kontrollálja a seb bakteriális állapotát, védjen az infekció ellen, abszorbeálja a sebváladékot, a lehető legkevésbé zavarja a beteget és javítsa az életminőséget. Az alábbi cikkben a modern sebtisztítás, -fertőtlenítés és -kötözés metódusát és eszközeit ismertetjük.

Gondolat

A szem és a látás a Bibliában

RÁCZ Péter

A látásra vonatkozó igehelyek és értelmezésük, szimbolikus jelentőségük a Bibliában.

Gondolat

Szifilisz vagy hibás gének?

VIII. Henrik betegségei