Hírvilág

Akadálymentes Európa

2011. AUGUSZTUS 15.

A jövő évtől egyetlen, az egész Európai Unióra kiterjedő jogosultságokat biztosító kártyával léphetik át az EU határait a fogyatékkal élő európaiak.

Például az egyik ország mozgássérült parkolókártyája a másikban is érvényes lesz – ismertette az Európai Bizottság. Akadálymentes Európa teremtése a tervezet célja a 80 millió fogyatékkal élő ember számára. „Ez a szám valószínűleg tovább fog emelkedni, mert Európa népessége a következő 20 évben továbbra is elöregedik” – nyilatkozta a Bizottság szóvivője, Matthew Newman.

A nemzeti fogyatékos kártyák kölcsönös elfogadása mellett a 27 tagú blokk 2015-re egységes jogszabályokat és szabványokat próbál létrehozni a szolgáltatások elérhetőségére és a fogyatékos emberek életminőségének javítására.

Ezek az intézkedések várhatóan lendületet adhatnak az európai gazdaságnak is, mert növelhetik a gyógyászati segédeszközök és szolgáltatások piacát, amely jelenleg több mint 30 milliárd eurós forgalmat bonyolít évente.

„Az embereknek segítünk, de egyúttal a gazdaságot is támogatjuk” – mondta Newman. Kósa Ádám, az Európai Parlament konzervatív, siket képviselője üdvözölte a lépést, és további intézkedésekre szólított fel a jelnyelv és a Braille-írás használatának támogatására, a fogyatékosok képzésének fejlesztésére, ezáltal munkaerőpiaci lehetőségeik kiszélesítésére.


Forrás: Medipress

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Oltásellenesség - a 10 legnagyobb egészségügyi veszély egyike

Az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization, WHO) újabb 5 éves tervében összegyűjtötte az egész világot érintő egészségügyi veszélyeket. A lista az oltásokkal megelőzhető fertőzések elterjedésétől a gyógyszereknek ellenálló kórokozókon és a túlsúlyon át a környezetszennyezésig és a klímaváltozásig számos komoly és sürgős megoldásra váró problémát ölel fel. Ezzel közel egy időben, Amerikában több mint 26 ezer iskolásnak nem engedték meg az iskolakezdést, mert nem voltak beoltatva. Magyarországon a védőoltási rendszer szinte egyedülálló.

COVID-19

A COVID-19-el fertőzött betegek kórházi kibocsátásának feltételei

Avagy mikor hagyhatja el a beteg a kórházat és mikor érhet véget az otthoni karantén? Az Európai Betegségmegelőzési és Ellenőrzési központ (ECDC) az EU/EGT-tagállamok felkérésére készített útmutatása azokra a szempontokra tesz ajánlásokat, amelyek alapján az igazoltan COVID-19-fertőzött beteg biztonságosan (azaz fertőzésveszély nélkül) kibocsátható a kórházból, vagy megszüntethető otthoni izolációja.

Hírvilág

A pihentető alvás fontossága

Az alvászavar mára globális problémává nőtte ki magát, hiszen a világ népességének közel felét érinti az élet valamelyik szakaszában, azonban sajnos csak nagyon kevesen ismerik fel a problémát, és foglalkoznak a kezelésével.

Klinikum

Az olasz koronavírus megbetegedés 2019 kitörése – ajánlások a klinikai gyakorlat alapján

A közlemény a The Societa Italiana di Anestesia Analgesia Rianimazionee Terapia Intensiva (SIAARTI), az Airway Research Group és The European Airway Management Society közreműködésével készült.

Gondolat

Béke velünk? Halasi Zoltánnal Csontos Erika beszélgetett

CSONTOS Erika

Halasi Zoltán költőként, esszéistaként, műfordítóként lett ismert és elismert. Már a publicisztikája is jelezte széleskörű érdeklődését a különféle kultúrák iránt, aztán egy váratlan fordulattal prózát kezdett írni. Még váratlanabb, hogy ez a próza az elsüllyedt kelet-európai zsidó kultúrát idézte meg. Az apropót hozzá egy lengyelországi zsidó költő jiddis nyelvű holokauszt-poémájának lefordítása szolgáltatta.