A kevésbé elhízottaknál hatásosabb a gyomorszűkítés
2011. AUGUSZTUS 15.
2011. AUGUSZTUS 15.
Szöveg nagyítása:
Azok a betegek, akik 35 alatti testtömegindexszel érkeznek a súlycsökkentő műtétre, nagyobb eséllyel szabadulnak meg a cukorbetegségtől, és őrzik meg sokáig ideális formájukat, mint azok, akik ennél jobban el vannak hízva.
A közel ezer ember bevonásával készült vizsgálat megállapította, hogy a mérsékelten túlsúlyos betegek mindegyike kigyógyult a 2-es típusú diabéteszből a műtétet követően, míg a súlyosan elhízottak körében ez az arány mindössze 75 százalék volt.
„Kimondhatjuk, hogy minél kevésbé kövér valaki a gyomorszűkítő műtét időpontjában, annál nagyobb lesz az eljárás sikere. Éppen ezért nem érdemes a végsőkig halogatni a beavatkozást” – mondta el a kutatócsoport tagja, Dr. John Morton, a Stanfordi Egyetemi Kórház sebészeti osztályának vezetője. Majd hozzátette: „A 25 és 35 közötti testtömegindex (BMI) még nem jelent komoly túlsúlyt, ám már ez a tartomány is rejt veszélyeket magában, mint például a cukorbetegség kialakulásának esélyét.”
Az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet a 35 feletti BMI-vel rendelkezőknek, és az elhízással kapcsolatos betegségekben: magas vérnyomás, a 2-es típusú diabétesz vagy az alvás közbeni légzéskimaradás szenvedőknek ajánlja feltétlenül a gyomorszűkítő műtétet. Ugyanakkor 40 feletti érték esetében már egyáltalán nem biztos, hogy a beavatkozás hatására megszűnnek a problémák.
A BMI ideális értéke maximum 25 – ez azt jelenti, hogy egy 162 centiméteres nő legfeljebb 63 kilogrammot nyomhat. Ha ugyanez a hölgy eléri a 90 kilogrammot, BMI-je 35 lesz, ha pedig a 135 kilogrammot, ez az érték 52-re nő, ami már rendkívül kóros elhízásnak számít. Éppen ezért fontos, hogy az érintettek mihamarabb szakszerű segítségben részesüljenek.
A 2004 és 2010 közötti vizsgálatba bevontak eredményei alapján a kutatók arra jutottak, hogy a kevésbé túlsúlyosak nem csak több kilótól szabadultak meg a műtétet követően, hanem az általános egészségi állapotuk is sokkal jobb lett. Ugyanakkor fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a gyomorszűkítő operációnak is vannak mellékhatásai. Időnként komoly gyulladások vagy belső vérzés lép fel, vérrögök alakulhatnak ki, ezer beavatkozásból egy pedig halállal végződik.
2011. 06. 20.
Forrás: Medipress
Kapcsolódó anyagok: Nem csökkenti a halálozási arányt a gyomorszűkítő műtét
A műtéti súlycsökkentés eredményeképpen kevesebb a szívet érő terhelés
Gyomorszűkítés és cukorbetegség
Testtömegcsökkentő műtétek – Melyik a jobb?
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
Idegtudományok
A középkor (az emberi élet ötödik és hatodik évtizede) biológiáját eddig kevésbé tanulmányozták az idős koréhoz képest, de napjainkban több tanulmány is arra hívja fel a figyelmet, hogy ekkor az agy öregedésében van egy átmenet, ami előre jelzi az időskorbeli kognitív egészséget, miközben még hatékonyak lehetnek különböző öregedéslassító beavatkozások.
Klinikum
Évente körülbelül 5 millióan halnak meg stroke miatt, és bár korábbi vizsgálatok már kimutatták: a légszennyezettségnek való hosszú távú kitettség növeli az ischaemiás stroke előfordulását, a rövid távú expozíció hatása eddig kevésbé volt egyértelmű, írják tanulmányukban Ahmad Toubasi és munkatársai.
A nők és a cardiovascularis betegségek
Klinikai vizsgálatokról
1.
2.
3.
4.
5.
Egészségpolitika
Hadiállapotként kezeli és így is reagál a kormány az egészségügy „rendezésére”1.
2.
3.
4.
Mesterséges intelligencia
A legújabb, MI által asszisztált robotsebészet megérkezett Magyarországra5.
Orvoslás és társadalom
Különleges nap halmozottan sérült gyermekeket nevelő szülők számára a Bükki Nemzeti Parkban
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás