Hírvilág

A testmozgás segíti a gyógyulást

2011. AUGUSZTUS 15.


"Hamarosan talpra állhat!” – ez ismerős biztatás mindenkinek, aki feküdt már kórházban. Egy új felmérés azt mutatja, hogy aki hamar - szó szerint - „talpra áll”, vagyis mozog egy keveset, hamarabb elhagyhatja az intézményt, mint a passzívabb betegek..

A Texasi Orvosi Egyetem kutatói 162 kórházban fekvő beteget vizsgáltak, mindannyian 65 évesnél idősebbek voltak. Egy, a bokájukra erősíthető készülékkel vizsgálták a fizikai aktivitásukat. Eredményeikről az Archives of Internal Medicine című lapban számoltak be.

„A készülék segítségével megbizonyosodhattunk arról, hogy még egy kevéske mozgás, folyosói séta is megrövidíti a kórházban eltöltött időt.” – nyilatkozta Steve Fisher, a kutatás vezetője – „Még azután is így láttuk, hogy figyelembe vettük a vizsgált személyek betegségének súlyosságát.” Azt már eddig is tudták az orvosok, hogy a mozgásszervi és az idegrendszeri eredetű panaszokra jó gyógyír a minél gyakoribb séta. A tanulmány szerzői azt remélik, hogy eredményeikkel megtették az első lépést a cél felé – és utat mutattak az idősebbek hatékony kezeléséhez.

„Azt eddig is tudtuk, hogy a mozgás fontos szerepet játszik a korosabbak függetlensége és életminősége szempontjából. A kórházban most paradox helyzet uralkodik: egyrészt gyógyítjuk a betegeket, másrészt viszont hátráltatjuk a felépülésüket azzal, hogy passzivitásra kényszerítjük őket.” – tette hozzá Fisher.

A készülékkel egyrészt a betegek erőnléte is mérhető, másrészt pedig megtudhatjuk, mennyi az a minimális mozgásmennyiség, amely megvédi az idősebbeket a leépüléstől. Glen Ostir, a cikk társszerzője hozzátette: „Még sok kérdést kell megválaszolnunk. Nem tudjuk, hogy ha a beteg elhagyja a kórházat, otthon milyen életet fog élni, milyen hamar fog visszakerülni az intézménybe. A mozgásérzékelő erre is választ adhat.


Forrás: Medipress


Kapcsolódó anyagok: A könnyű és mérsékelt testmozgás csökkenti a korai halál kockázatát




HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

PharmaPraxis

Modern kötszerek tudatos választása és alkalmazása a gyógyszertárban

LÉGRÁDI Péter

A megfelelő kötszer kiválasztásának alapja és fő célja, hogy az gyors és optimális sebgyógyulást eredményezzen, csökkentse a fájdalmat, kontrollálja a seb bakteriális állapotát, védjen az infekció ellen, abszorbeálja a sebváladékot, a lehető legkevésbé zavarja a beteget és javítsa az életminőséget. Az alábbi cikkben a modern sebtisztítás, -fertőtlenítés és -kötözés metódusát és eszközeit ismertetjük.

COVID-19

Tudományos segítség időseknek Covid-19-járvány idején és azon túl is

Tanácsadás, folyamatos kontroll, amelynek tudományos eredményei is lesznek. Ezzel a célkitűzéssel jött létre egyedüli kezdeményezésként a PTE Transzlációs Medicina Központ, a Transzlációs Medicina Alapítvány és a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet összefogásával, a Richter Gedeon támogatásával egy együttműködés.

Hírvilág

A pihentető alvás fontossága

Az alvászavar mára globális problémává nőtte ki magát, hiszen a világ népességének közel felét érinti az élet valamelyik szakaszában, azonban sajnos csak nagyon kevesen ismerik fel a problémát, és foglalkoznak a kezelésével.

Klinikum

Éhezés, stresszrezisztencia, tumoros megbetegedések

Az éhezés különbözőképpen hat az egészséges és a rákos sejtekre: míg az előbbiek túlélése, az utóbbiak pusztulása fokozódik. Az éhezés és a hatását utánzó diéták a kemo- és radioterápia hatásfokát is növelik, ezért a folyamatban lévő klinikai vizsgálatok lezárulta után alkalmazásuk gyorsan el fog terjedni a rákbetegség megelőzésében és gyógyításában.