Hírvilág

A neandervölgyi ember étrendjének 80 százaléka hús volt

2016. MÁRCIUS 17.

Szöveg nagyítása:

-
+

A neandervölgyi ember étrendjének 80 százalékát a mamutokhoz és gyapjas orrszarvúkhoz hasonló nagytestű növényevők húsa, maradék 20 százalékát pedig zöldségek tették ki - állapították meg a tübingeni Senckenberg Központ emberi evolúciót és ősi környezetet kutató tudósai, akiknek elsőként sikerült számszerűsíteniük, hogy pontosan mekkora arányban fogyasztottak zöldséget a mai ember mintegy 40 ezer évvel ezelőtt kihalt rokonai. A tübingeni intézmény biogeológusaként dolgozó Hervé Bocherens vezette nemzetközi kutatócsoport két belgiumi lelőhelyről származó 45-40 ezer éves állatcsontokat tanulmányozott - írta a Science Daily tudományos-ismeretterjesztő portál. Az állati maradványok közelében neandervölgyi emberektől származó csontokat is feltártak. Az emberi csontokban lévő kollagén izotópos vizsgálata révén a kutatók megállapították, hogy a neandervölgyiek étrendje jelentősen eltért a többi ragadozóétól. A kollagén a fő alkotó fehérje a különböző szövetekben, köztük a csontokban és a bőrben lévőkben. "Korábban úgy feltételeztük, hogy a neandervölgyiek ugyanazokkal a táplálékforrásokkal éltek, mint a környezetükben élő állatok" - mondta Bocherens. Majd hozzátette, minden ragadozónak megvan a saját módszere, és rendszerint a kisebb zsákmányokat részesíti előnyben, ám a neandervölgyiek elsődlegesen a nagytestű növényevőkre - mamut, gyapjas orrszarvú - specializálódtak. A kollagénminták elemzésével a kutatóknak azt is sikerült kimutatniuk, hogy a neandervölgyiek étrendjének nagyjából 20 százalékát növényi anyagok tették ki, ami azért fontos megállapítás, mert tudományos körökben már évtizedek óta heves vita folyik erről a kérdésről. "Ebben a tanulmányban a világon elsőként sikerült számszerűsítenünk, hogy mekkora arányban szerepelt növényi eredetű táplálék a késő neandervölgyiek étrendjében" - mondta Bocherens, hozzátéve, hogy hasonló eredményekre jutottak a kőkorszaki emberek esetében is. A tübingeni kutatók reményei szerint az eredményeik közelebb visznek annak megértéshez, hogy mi okozta a neandervölgyiek kihalását nagyjából 40 ezer évvel ezelőtt. Bocherens szerint a kutatók egyre több és több bizonyítékot halmoznak fel azzal kapcsolatban, hogy az étrend nem volt döntő tényező eltűnésükben. A kutatók a Journal of Human Evolution és a Quaternary International című tudományos folyóiratokban számoltak be eredményeikről. Forrás: MTI MTI 2016. március 16., szerda 20:31

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Ökológia

Big Pharma és Big Ag

BRYS Zoltán

A gyógyszergyárak gyakorlatát számos magas színvonalú kritika érte az elmúlt évtizedben, ezzel szemben a Big Ag viszonylag kevesebb figyelmet kapott orvostudományi folyóiratokban. Számos betegséggel összefüggésbe állítható a táplálkozás. Jelentőségénél fogva hasonlóan kiemelt szakmai figyelmet érdemelne.

Hírvilág

Operatív törzs: nyilvánosak a hétfőtől érvényes védelmi intézkedések

Megjelent a Magyar Közlönyben a hétfőtől hatályos - Budapest kivételével az egész országra érvényes - védelmi intézkedéseket tartalmazó kormányrendelet - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a szombati online sajtótájékoztatón.

Hírvilág

Kihalt delfinfajt azonosítottak

Mintegy 25 millió éve élt új delfinfajt azonosítottak amerikai tudósok, a kihalt állat a szakemberek szerint a dél-ázsiai folyami delfin rokona lehetett.

Hírvilág

A terhesség alatt szedett antidepresszánsok növelik a születési rendellenességek kockázatát

A terhesség és a depresszió elismert szakértője már korábban kapcsolatot talált az antidepresszánsok szedése és a vetélés, valamint az alacsony súllyal, esetleg autizmussal született gyerekek között. Új tanulmánya az elsők között van, amely a születési rendellenességek magasabb előfordulási arányára hívja fel a figyelmet a depresszió miatt gyógyszerekkel kezelt nőknél.

Honnan ered a SARS-CoV-2? - interjú Müller Viktorral és Kemenesi Gáborral