Hírvilág

A marihuána elősegíti a pszichózist

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+


A marihuána fogyasztása a pszichózis korábbi kialakulását válthatja ki - egy korábbi kutatásokat elemző vizsgálat szerint. Az Archives of General Psychiatry szakfolyóirat február 7-i számában megjelent ausztrál tanulmány szerzői szerint a pszichotikus betegségekben szenvedők közül azokban, akik marihuánát szívtak, a betegség majdnem három évvel korábban jelentkezett, mint azokban, akik nem éltek az anyaggal. A kutatók úgy vélik, hogy a marihuána egyes betegekben akár pszichózist is okozhat. Michael Rice, a Nebraskai Orvosi Egyetem kutatója azonban nincs meggyőződve arról, hogy a marihuána fogyasztása pszichózist okoz, véleménye szerint ugyanis számos más elmélet is létezik az összefüggés magyarázatára. Az egyik elmélet szerint a skizofrénia az agy talán vírusos eredetű gyulladása következtében alakulhat ki, és a skizofrénia tünetekkel járó szakaszában lévő betegek azért hajlamosak a marihuána fogyasztására, mert az anyag gyulladáscsökkentő hatással rendelkezik. Csak az Egyesült Államokban mintegy 16 millióan élnek rendszeresen marihuánával, többségük már tizenéves korában elkezdte fogyasztani. A dohány és az alkohol után ez a harmadik legelterjedtebb addiktív anyag. A korábbi kutatások is kimutatták a pszichózis és a marihuána fogyasztás közötti összefüggést, de az nem volt egyértelmű, hogy a drog ténylegesen okozója-e a pszichózisnak. A korábbi vizsgálatok nem feltétlenül vették figyelembe a pszichózis jelentkezésének ideje és a marihuána fogyasztás kezdetének ideje közötti összefüggést. A mostani meta-analízis azonban 83 korábbi, összesen közel 8200 aktív illetve hajdani marihuána fogyasztót és 14 400 nem drogozó személy részvételével készült kutatást vizsgált. A végeredmény azt mutatta, hogy a marihuánát szívók esetében 2,7 évvel korábban alakult ki a pszichózis, mint azokban, akik nem fogyasztottak marihuánát. Általánosságban nézve az illegális drogokat használók esetében két évvel korábban jelentkezett a pszichózis, mint a nem drogozókban. Forrás: Medipress Kapcsolódó anyagok: Orvosi marihuána Illinois államba

Néhány Veterán Affairs kórházban elfogadott a marihuána használata

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Idegtudományok

A drogok hatása az agyra

A kábítószerélvezet valószínűleg a „gondolkodás nélküli cselekvés” veleszületett hajlamához köthető. Legalábbis ezt mutatták ki a kutatók mesterséges stimulánst használó testvérek vizsgálata alapján.

Klinikum

Pszichózis mint az antibiotikumok mellékhatása

Direkt kapcsolat van az antibiotikum-expozíció és az akut pszichózis között, állapította meg a Brain, Behavior, & Immunity – Health című szaklap tanulmánya. Az egyesült államokbeli kutatók cikke az első olyan tanulmány, ami az egyes antibiotikumok pszichiátriai mellékhatásainak (insomnia, hallucináció, delúzió, delírium, katatónia, paranoia, érzelmi elszíntelenedés, pszichózis) gyakoriságát értékeli.

Klinikum

Ebadta lehetőségek: kutyás terápiák az egészségügyben műhelykonferencia

A Budai Családközpontú Lelki Egészség Centrum szervezésében 2018. szeptember 8-án került megrendezésre az Ebadta lehetőségek: kutyás terápiák az egészségügyben című műhelykonferencia a budapesti Szent János Kórház és Észak-budai Egyesített Kórházak Pszichiátriai és Pszichiátriai Rehabilitációs Osztályán.

Klinikum

A dohányzás szerepe a rheumatoid arthritis patogenezisében - A Figyelő 2016;1

KISS Emese

A rheumatoid arthritis (RA) az ízületek destrukciójához vezető krónikus autoimmun betegség. Kialakulásában genetikai és környezeti faktorok együttesen vesznek részt. A genetikai meghatározottság körülbelül 50%-áért bizonyos HLA-DRB1 szekvenciák, az úgynevezett shared epitópok (SE) felelősek.

Klinikum

Reumatológiai gyulladásos megbetegedések és családtervezés – a szülész szemével: csökken a fertilitás - A Figyelő 2017;1

PAJOR Attila

A gyulladásos reumatológiai betegségek többnyire nőkben fordulnak elő, és gyakran a családtervezés időszakában. Míg a rheumatoid arthritis (RA), a juvenilis idiopathiás arthritis és a spondyloarthritis ízületi gyulladással és kevés szervi manifesztációval, addig a kevert, differenciálatlan kötőszöveti betegségek, a szisztémás lupus erythematosus (SLE), az antifoszfolipid szindróma (APS), a szisztémás sclerosis, a Sjögren-szindróma, a gyulladásos myopathiák és a vasculitisek különféle autoantitestek megjelenésével és különböző szervi érintettséggel járnak.