Hírvilág

A magyarok kirívóan pesszimisták

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+

Akár a saját anyagi helyzetet, akár a gazdaság helyzetét értékelik, a magyarok véleménye olyannyira negatív, hogy hosszú ideje - függetlenül a reálfolyamatoktól - már nem tud romlani - derül ki a CEORG (Central European Opinion Research Group) kutatási együttműködés keretében készült legfrissebb Tárki-kutatásból, amelyet a visegrádi négyek országaiban készítettek. A kutatás eredményeit összegző elemzés szerint ugyanakkor továbbra is a magyarok körében reménykednek legtöbben a gazdasági helyzet javulásában. A közlemény szerint, miközben hosszú évek óta változatlanul tízből csupán egy magyar értékeli jónak saját és háztartása anyagi helyzetét, a többi visegrádi országban élők körében ez a mutató romlott az elmúlt fél évben. Ez a megállapítás egyaránt érvényes a 2011 elején az elmúlt hét év legjobb mutatóit produkáló csehekre és lengyelekre, valamint az utóbbi években magukat egyre rosszabbul érző szlovákokra is. A lengyel adatpont azonban még így is egy 2007 elején kezdődött javuló trendbe illeszkedik, míg Csehországban immár hosszú ideje 35 és 40 százalék között alakul az elégedettek aránya. A magyarok 2007 óta tartó növekvő derűlátása 2011 közepére egyértelműen megtört, és ezzel csatlakozni látszanak a többi visegrádi országban az évtized közepe óta megfigyelhető enyhe negatív trendhez. Ennek nyomán ma a magyarok mindössze 15 százaléka reméli háztartása anyagi helyzetének javulását a következő egy évben. Csehország esetében megfigyelhető, hogy a várakozások 2009 közepe és 2010 eleje között hirtelen javultak, majd a mutató mostanra újra elérte a két évvel ezelőtti mélypontot. A várakozásokban megmutatkozó különbségek az országok között továbbra sem számottevőek, különösen ha azokat a helyzetértékelés terén látható különbségekkel vetik össze. A kutatók szerint, mivel az ország gazdasági helyzetének megítélésében a magyarok véleménye már korábban is nagyon negatív volt, a 2006 közepe és 2007 eleje közötti, statisztikailag is érzékelhető romlás óta a magyarok között alig akad olyan, aki pozitívan vélekedne ebben a kérdésben. A magyarok kirívóan negatív helyzetértékelésén - a többi országgal ellentétben - a gazdasági válság sem hagyott nyomot. A visegrádi régióban az elmúlt fél évet a gazdasági helyzet megítélésében a stagnálás (Lengyelország, Magyarország) illetve enyhe romlás (Csehország, Szlovákia) jellemezte - írták az összegzésben. Az elmúlt fél évet a gazdasági helyzettel kapcsolatos várakozások terén a pesszimizmus növekedése jellemezte a visegrádi országokban élők körében, a lengyelek kivételével. Csehországban, ahol különösen szembetűnő a derűlátók arányának csökkenése, és Magyarországon a borúlátók térnyerése egy javuló trendet tört meg, míg a szlovákok esetében a mutató értéke nem volt ilyen alacsony 2004 óta. A többi országban megfigyelt változások nyomán a magyarok mellett a lengyelek a legkevésbé pesszimisták a régióban. Összességében azonban a legkevésbé borúlátó nemzetek esetében is csak tízből ketten várnak fellendülést, a többség még ezekben az országokban is stagnálásra vagy romlásra számít - áll a közleményben. MTI

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Ökológia

Túlfogyasztás és lelki kiteljesedés – Gyulai Iván új kötetéről

A szerző ökológus, a hazai környezet-, és természetvédelem ismert szakembere és a fenntartható fejlődés fáradhatatlan kutatója és propagátora. Gyulai Iván e kötetében a fenntartható fejlődés koncepcióját mutatja be. Nagyon világosan, közérthetően, rendszerszemléletben. Onnan indul el, hogy a megközelítésmód fókuszában nem az emberi igények, hanem a szükségletek kielégítésének biztosítása áll. Ez a kérdéskör magyar irodalmában gyakran összekeveredik.

Ökológia

Mennyi az elég?

Az SZVT Kutatási és Fejlesztési Központ székházában került sor arra az interaktív konferenciára, melynek témája Gyulai Iván „Fenntartható fejlődés” tanulmányának három fejezete volt. Az egyes fejezetekhez korreferátumok hangzottak el Gyulai Iván rövid ismertetőit követően, majd a hallgatóság oszthatta meg észrevételeit...

Ökológia

A boldogság közgazdaságtana

Elmondható, hogy a piacok leginkább a boldogtalan és elégedetlen fogyasztókra várnak. Ők ugyanis a vásárlói azoknak a nagy mennyiségben előállított komforttermékeknek – pl. cipők, autók, TV-k -, amelyek használata rövidtávon közvetlen ösztönzést és kellemes érzetet nyújt. Azonban ezeknek a termékeknek gyorsan csökken a hasznosságuk, sőt tartós fogyasztásuk hosszútávon függőséghez vezet(het), ugyanis a múltbeli örömérzet megszerzéséhez a jelenben még több komfortjószágot kell fogyasztani.

Ökológia

Létrontási spirál

Dennis Meadows és hazai kollégáinak előadásával indult el a Piac&Profit és a SOL Magyarország által létrehozott Mesterek és Műhelyek rendezvénysorozat...

Hírvilág

Magyar Fenntarthatósági Csúcs

2013 novemberében negyedik alkalommal gyűlnek össze a felelősen gondolkodó emberek Magyarországon, hogy megvitassák, hol tartunk mi, magyarok a fenntartható fejlődés, vagyis élhető világunk fennmaradása érdekében.