A kortárs művészet mint produkció
2014. FEBRUÁR 28.
2014. FEBRUÁR 28.
Szöveg nagyítása:
Az innovatív nemzetközi példák és gyakorlatok hazai átültetését, a magyarországi kortárs képzőművészeti szcéna szorosabb összefogását célozza a Műcsarnokba péntekre meghirdetett, egynapos kortárs szobrászati szakmai konferencia. A hazai kortárs művészeti piac mélyponton van, és mára jól látszik, hogy a nemzetközi szcéna nélkül értelmezhetetlen. A gondok fő oka, hogy még mindig a bezártsággal, a vasfüggöny mögötti gondolkodással küzdünk, csak ebben az országban gondolkodunk, ezért a szakmának lépésváltásra és összefogásra van szüksége. A Bergman Galéria a Magyar Szobrász Társasággal, a C3 Atelier-vel és a Symposion Alapítvánnyal együttműködésben szervezett konferenciát. A Bergman Galériát vezető Gajzágó György hangsúlyozta: a kortárs képzőművészet bizonyos értelemben iparágként működik, de Magyarországon ezt sokan még mindig nem látják, és egyedül az államtól várják a támogatást. "A külföldi kortárs művészek úgy jelennek meg a világon, mint egy produkció, külön iroda kezeli az imázsukat és a programjukat. Azt kell tehát először is kitalálni, hogyan lesz produkció: ezt meg lehet tanulni, és ha lesz produkció, ahhoz már lehet szponzorokat, befektetőket szerezni vagy állami pénzt kérni" - jegyezte meg a főszervező. Hozzátette, a potenciál és a világszínvonalú művészek nem hiányoznak Magyarországon, ezért céljuk egy olyan program meghirdetése, amelynek keretében a magyar művészek beszélgetéseken, szabadegyetemeken gondolkodnának arról, hogyan lehet a külföldi szcénában megjelenni. Gajzágó György elmondása a szerint a konferenciára előzetesen 120-an regisztráltak: művészeti hallgatók és oktatóik (a Magyar Képzőművészeti Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem közreműködésével), aktív szobrászművészek, galeristák, kurátorok, művészetmenedzserek, kulturális tisztségviselők, művészeti újságírók és egyéb érdeklődők. A konferencián előadást vagy prezentációt tart mások mellett Baráz Tamás és Péter Ágnes szobrászművész, Wehner Tibor művészettörténész, Gajzágó György, és a szobrászok többek között számukra hasznos alkotóprogramokat, alternatív anyagokat, technológiák is megismerhetnek. 2014. február 28., péntek
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
Egészségpolitika
A blokkolóórák után most már személyesen ellenőrök is figyelik, ki tartózkodik a kórházakban. Ki dolgozik, ki fekszik a kórházi ágyakon, és hogyan használják például a diagnosztikai képalkotókat. Bármely nap és a nap bármely órájában érkezhet a mobilegység. Figyelnek, ellenőrzik, leleplezik, „lógnak”-e az egészségügyben dolgozók.
„A beteg egyre gyakrabban találkozik majd azzal, hogy amikor a támogatott, és eddig viszonylag olcsó készítményéért bemegy a patikába, a korábbi óriási választékból csak egy-kettő maradt, aztán már egy sem. Az utóbbi egy évben jelentősen megnőtt az ellátási problémák száma és súlyossága, és az is érezhető, hogy a háttérben meghúzódó okok tendenciózusak” – nyilatkozta az eLitMednek Molnár Márk egészségügyi közgazdász, gyógyszerpiaci szakértő, aki beszélt a gyógyszerellátás múltjáról, jelenéről és jövőjéről is.
Idegtudományok
Az agyak közötti szinkronitás szintje – ami minél erősebb, annál nagyobb élvezettel jár – szociális állatoknál, így az embernél is, előre jelzi a kapcsolat minőségét, állítja a gyorsan növekvő új kutatási terület, a kollektív idegtudomány.
A magányosság 1,4-szeresre növeli a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát, míg számos gyógyszer szedése csökkenti, még több gyógyszer pedig növeli incidenciáját.
Egészségpolitika
Interjú Sinkó Eszterrel, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ egészségügyi közgazdászával. Meglátása szerint az egészségügy jelenleg „betegelhárító üzemmódban” dolgozik, zajlik az összeomlása.
A gyógyítás esztétikájáról Nagy Edina előadása alapján
Vallai Péter emlékére
1.
2.
3.
4.
5.
Egészségpolitika
Hadiállapotként kezeli és így is reagál a kormány az egészségügy „rendezésére”1.
Mesterséges intelligencia
A legújabb, MI által asszisztált robotsebészet megérkezett Magyarországra2.
Orvoslás és társadalom
Különleges nap halmozottan sérült gyermekeket nevelő szülők számára a Bükki Nemzeti Parkban3.
4.
5.
Ideggyógyászati Szemle
[Visszatérő, egyidejű központi idegrendszeri demyelinisatio perifériás demyelinisatióval/nodopathiával – egy szeronegatív beteg esete]
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás