Hírvilág

A kevésbé elhízottaknál hatásosabb a gyomorszűkítés

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+


Azok a betegek, akik 35 alatti testtömegindexszel érkeznek a súlycsökkentő műtétre, nagyobb eséllyel szabadulnak meg a cukorbetegségtől, és őrzik meg sokáig ideális formájukat, mint azok, akik ennél jobban el vannak hízva. A közel ezer ember bevonásával készült vizsgálat megállapította, hogy a mérsékelten túlsúlyos betegek mindegyike kigyógyult a 2-es típusú diabéteszből a műtétet követően, míg a súlyosan elhízottak körében ez az arány mindössze 75 százalék volt. „Kimondhatjuk, hogy minél kevésbé kövér valaki a gyomorszűkítő műtét időpontjában, annál nagyobb lesz az eljárás sikere. Éppen ezért nem érdemes a végsőkig halogatni a beavatkozást” – mondta el a kutatócsoport tagja, Dr. John Morton, a Stanfordi Egyetemi Kórház sebészeti osztályának vezetője. Majd hozzátette: „A 25 és 35 közötti testtömegindex (BMI) még nem jelent komoly túlsúlyt, ám már ez a tartomány is rejt veszélyeket magában, mint például a cukorbetegség kialakulásának esélyét.” Az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet a 35 feletti BMI-vel rendelkezőknek, és az elhízással kapcsolatos betegségekben: magas vérnyomás, a 2-es típusú diabétesz vagy az alvás közbeni légzéskimaradás szenvedőknek ajánlja feltétlenül a gyomorszűkítő műtétet. Ugyanakkor 40 feletti érték esetében már egyáltalán nem biztos, hogy a beavatkozás hatására megszűnnek a problémák. A BMI ideális értéke maximum 25 – ez azt jelenti, hogy egy 162 centiméteres nő legfeljebb 63 kilogrammot nyomhat. Ha ugyanez a hölgy eléri a 90 kilogrammot, BMI-je 35 lesz, ha pedig a 135 kilogrammot, ez az érték 52-re nő, ami már rendkívül kóros elhízásnak számít. Éppen ezért fontos, hogy az érintettek mihamarabb szakszerű segítségben részesüljenek. A 2004 és 2010 közötti vizsgálatba bevontak eredményei alapján a kutatók arra jutottak, hogy a kevésbé túlsúlyosak nem csak több kilótól szabadultak meg a műtétet követően, hanem az általános egészségi állapotuk is sokkal jobb lett. Ugyanakkor fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a gyomorszűkítő operációnak is vannak mellékhatásai. Időnként komoly gyulladások vagy belső vérzés lép fel, vérrögök alakulhatnak ki, ezer beavatkozásból egy pedig halállal végződik. 2011. 06. 20. Forrás: Medipress Kapcsolódó anyagok: Nem csökkenti a halálozási arányt a gyomorszűkítő műtét

A műtéti súlycsökkentés eredményeképpen kevesebb a szívet érő terhelés

Gyomorszűkítés és cukorbetegség

Testtömegcsökkentő műtétek – Melyik a jobb?

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

PharmaPraxis

Antimikrobás szerek a patikai gyakorlatban

TÓSAKI Árpád

A baktériumfertőzés esetén alkalmazható készítmények széles tárháza áll a gyógyítók rendelkezésére. Egyes csoportjaik eltérő hatásmechanizmussal pusztítják el a kórokozókat. Jelen cikkben a baktériumok sejtfalszintézisére ható gyógyszerekkel ismerkedünk meg részletesebben.

Egészségpolitika

Gyerekek és gyermekeket várók, tervezők – szabad-e oltani?

Úgy tűnik ebben a hazai álláspont egyértelmű, de számos országban már kismamákat oltanak. A jelenlegi szakértői vélemények szerint az mRNS-oltások nem veszélyesek a terhes kismamákra, de klinikai kísérletek hiányában ezt mégsem lehet százszázalékos biztonsággal állítani. Magyarországon éppen ezért nem ajánlják az oltást várandósoknak, de az Egyesült Államokban, Izraelben, vagy Angliában a kismamákra bízzák a döntést. Gyermekeknek egyelőre sehol sem adnak vakcinát.

Idegtudományok

A depresszió szerotoninelméletét nem támasztják alá bizonyítékok

A Molecular Psyhiatry folyóiratban megjelent közlemény szerzői ezért átfogó áttekintésben (umbrella review) néztek utána valamennyi fellelhető bizonyítéknak, és értékelték az általuk felhasznált szisztematikus áttekintések és metaanalízisek minőségét is (az átfogó áttekintések a kutatási kérdés szempontjából releváns, meglévő szisztematikus áttekintéseket és metaanalíziseket vizsgálják, és a rendelkezésre álló bizonyítékok szintézisének egyik legmagasabb szintjét képviselik). A téma teljes körű lefedése érdekében egy nagy esetszámú genetikai vizsgálatot is bevontak az értékelésbe.