Hírvilág

A háziorvosukkal elégedettek a magyarok, a kórházi ellátással kevésbé

2011. DECEMBER 14.

Szöveg nagyítása:

-
+

Háziorvosi ellátásukat kedvezően értékelik a magyarok, a kórházi ellátással viszont kevésbé elégedettek - ismertette a kutatás vezetője, Boros Julianna egy szerdai budapesti tanácskozáson. A Központi Statisztikai Hivatalban (KSH) rendezett műhelykonferencián Boros Julianna kifejtette: a 2009 őszén végzett kutatásban a magyarok az ötfokozatú skálán 4,1-re értékelték a háziorvosi ellátást, a kórházi ellátást 3,3-ra. Boros Julianna elmondta: a kutatás négy témára terjedt ki, az egészségi állapotra, az egészségmagatartásra, az egészségügyi ellátásra, illetve az ezekhez kapcsolódó háttértényezőkre kérdeztek rá. A válaszok alapján a magyar lakosság 54,2 százaléka jónak, vagy nagyon jónak tartja egészségi állapotát. Ugyanakkor nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedően magas, a magyar felnőtt lakosság körében több mint 60 százalék azok aránya, akinek saját bevallásuk szerint valamilyen krónikus betegségük van. Ezek közül a leggyakoribb a magas vérnyomás, amely a lakosság mintegy harmadát érinti, a lakosság nagyjából negyedének pedig valamilyen gerincproblémája van. Az egészségmagatartás témaköréből a kutatásvezető kiemelte, hogy továbbra is magas a rendszeresen dohányzók aránya. A lakosság csaknem harmada, több mint 2,5 millió ember dohányzik, többségük napi rendszerességgel. Mellettük mintegy 1,5 millió ember állította, hogy korábban dohányzott. Magyarországon sokan vannak - különösen a férfiak körében - akik "nagyivónak" számítanak. A középkorú férfiak egytizede, mintegy kétszázezer ember tartozik ebbe a kategóriába. Ezenfelül a férfiak csaknem 20 százaléka, a nők 7 százaléka legalább havonta egyszer kóros mértékben fogyaszt alkoholt - ismertette az adatokat. Mindezek mellett problémát jelent, hogy a lakosság több mint felének, összesen csaknem 4,5 millió felnőttnek az ideálisnál magasabb a testsúlya, minden ötödik felnőtt pedig elhízott. Ezzel kapcsolatban Boros Julianna hozzátette: kimutatható, hogy az egészségmagatartás szorosan összefügg az iskolázottsággal is. Tokaji Károlyné, a KSH népesedési és szociális védelmi statisztikai főosztályának vezetője elmondta: egy 2008-as uniós keretrendelet valamennyi tagállamnak előírja az egészségügyi statisztikai adatszolgáltatási kötelezettséget, többi között az európai lakossági egészségfelmérés bevezetését és ötévenkénti megismétlését. A rendelet 2014-től minden tagországban kötelezővé válik. Az uniós finanszírozású kutatást eddig összesen 19 tagországban végezték el, köztük 2009-ben Magyarországon. A magyarországi felmérés módszertanáról elmondta: az adatfelvételt a 15 év feletti magyar lakosok körében végezték el 2009. szeptember 15. és október 30. között. Az adatok egy részét személyes interjú keretében, az "érzékeny témákban" - mint az alkohol-, illetve drogfogyasztás -önkitöltős kérdőívvel gyűjtötték össze. A KSH munkatársai összesen 5051 érvényes kérdőívet dolgoztak fel. MTI 2011. december 14., szerda

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

COVID-19

A COVID-19-el fertőzött betegek kórházi kibocsátásának feltételei

Avagy mikor hagyhatja el a beteg a kórházat és mikor érhet véget az otthoni karantén? Az Európai Betegségmegelőzési és Ellenőrzési központ (ECDC) az EU/EGT-tagállamok felkérésére készített útmutatása azokra a szempontokra tesz ajánlásokat, amelyek alapján az igazoltan COVID-19-fertőzött beteg biztonságosan (azaz fertőzésveszély nélkül) kibocsátható a kórházból, vagy megszüntethető otthoni izolációja.

PharmaPraxis

Antimikrobás szerek a patikai gyakorlatban

TÓSAKI Árpád

A baktériumfertőzés esetén alkalmazható készítmények széles tárháza áll a gyógyítók rendelkezésére. Egyes csoportjaik eltérő hatásmechanizmussal pusztítják el a kórokozókat. Jelen cikkben a baktériumok sejtfalszintézisére ható gyógyszerekkel ismerkedünk meg részletesebben.