Hírvilág

A gyógyítás mint szolgálat

2012. DECEMBER 12.



A Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke szerint eseménydús volt és pozitívumokat is hozott 2012 az egészségügyben, de ezzel együtt a jövőkép továbbra is borongósnak látszik.

A MOK elnöke szerdán, Budapesten tartott sajtótájékoztatón az egészségügy és a köztestület évét értékelve kiemelte, hogy az egészségügyben 2012-ben "néven nevezhető és nem jelentéktelen mértékű" bérfejlesztés történt. Ugyanakkor ismét megjegyezte, hogy az orvosok esetében csak illetménykiegészítés történt, továbbra is kérdés, hogy lesz-e törvényben deklarált, kiszámítható és ütemezett folytatása az emelésnek.

Éger István kifejtette: az alapellátásban dolgozók is érzik, hogy a praxisokba kaptak némi plusz pénzt, de ezen plusz finanszírozás mértéke és a háziorvosi eszköztámogatás együtt sem elegendő ahhoz, hogy itthon tartsa az orvosokat, s javítson - a kiöregedő és ezzel együtt csökkenő háziorvosi kar miatti - alapellátás katasztrofális helyzetén.

Éger István ennek kapcsán "kötelességének" nevezte, hogy beszámoljon a migráció valós helyzetéről is. Ismertette, hogy az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal (EEKH) adatai szerint idén szeptember végéig összesen 779 orvos és 164 fogorvos kérte a külföldi munkavállaláshoz szükséges engedélyt. Csak a harmadik negyedévben 261 orvos és 51 fogorvos igényelte a kérelmet, és ez Éger István szerint azt jelenti, hogy az orvosmigráció a tavalyihoz képest nem csökkent és nem lassult le.

A negatív jelenségek között kiemelte továbbá, hogy úgy tűnik az idén is újratermelődik az egészségügyi intézmények adósságállománya. Ez egyes becslések szerint év végére akár a 80 milliárd forintot is elérheti - mondta Éger István, aki szerint azon kellene gondolkodni, hogy milyen költségvetési szerkezetbeli változtatás lenne szükség ahhoz, hogy ez az adósság ne termelődjön évről-évre újra.

A köztestület emellett azt is aggasztónak tartja, hogy a jelenlegi adatok szerint a költségvetés GDP arányos egészségügyi részesedése 2013-ban tovább csökken, akár 4 százaléknál is kevesebb lehet - mondta a MOK elnöke.

Pozitívumként értékelte ugyanakkor, hogy talán többek között a MOK által kezdeményezett a gyógyszerpiaci szereplők szakmai fórumának felhívásának eredményére a kormány az idei szinten tartaná a 2013-as gyógyszerkasszát.

Éger István kiemelte, hogy a kamara az egy évvel ezelőtti tisztújítását kísérő lejárató sajtókampány, valamint az azóta történt, politikai színezetet sem nélkülöző külső és belső megosztásara törekvő belső támadások ellenére igyekszik ellátni kötelezettségeit. Szavai szerint a gyógyítás mint szolgálat, bizalmi elven alapul. "Így ha tovább rombolják az orvosok egyébként is megtépázott tekintélyét, az a betegeken csapódik le" - jelentette ki.

A sajtótájékoztatón felvetődött, hogy Papp Magor, a Magyar Rezidensszövetség elnöke a közelmúltban többször is nyilvánosan szólalt fel a kamara, illetve Éger István személye ellen. Erre reagálva Éger István azt mondta, ő is érzékelte, hogy egyes civil szerveződések nem az együttműködést keresik, hanem egyre nyilvánvalóbb módon fordulnak szembe a kamarával. Az, hogy valakinek személyes ambíciói fontosabbak, mint a szakma korrekt képviselete, a valójában őt magát minősíti - mondta Éger István Papp Magorra utalva.




MTI 2012. december 12., szerda

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Kapcsolódó anyagok

COVID-19

Enyhe tünetmentes, SARS-CoV-2-fertőzött járóbetegeknél észlelt íz- és szagérzékelési változások

A Covid-19-ről szóló beszámolók a betegség súlyosságától függően, tünetileg leggyakrabban a lázat, a fáradtságot, a száraz köhögést, az izomfájdalmat és a légszomjat említik. Ugyanakkor a szerzők tudomása szerint eddig csak egy tanulmány foglalkozott Covid-19 fertőzötteknél a szag- vagy ízérzékelésben bekövetkezett változásokkal, és 34%-os prevalenciát állapítottak meg a kórházban kezeltek körében. Viszont a tanulmány nem közölt adatot a megváltozott érzékelés idejéről és a többi tünethez való viszonyáról.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Klinikum

Az inzulinrezisztencia gyógyszeres kezelése

Az inzulinrezisztencia több betegség, szindróma pathogenezisében részt vesz, ezek közül a legfontosabb a metabolikus szindróma, a 2-es típusú cukorbetegség, a polycystás ovarium szindróma

Klinikum

A bél-agy-tengely újabb összefüggései

Gyulladásos bélbetegség esetén több mint duplájára nő a demencia kockázata; IBD-ben szenvedőknél 7 évvel korábban kezdődik az elbutulás.

1.

Ideggyógyászati Szemle Proceedings

TEVA Szimpózium
OKT 28.

2.

Ideggyógyászati Szemle Proceedings

Novartis Szimpózium: megfontolások az SPSM kezelése kapcsán
OKT 28.

3.

Ideggyógyászati Szemle Proceedings

Esetismertetések II.
OKT 28.

4.

Ideggyógyászati Szemle Proceedings

Hazai neuroimmunológiai műhelyek: Szeged
OKT 28.

5.

Ideggyógyászati Szemle Proceedings

Esetismertetések I.
OKT 28.