Hírvilág

A gyermek magzati sejtjei az agyban

2012. SZEPTEMBER 27.

Szöveg nagyítása:

-
+

Egy anya fejében akár élete végéig ott lehet a fia, legalábbis erre utal amerikai kutatók megállapítása, amely szerint a magzatból származó sejtek elvándorolhatnak egészen az anya agyáig, ahol évekkel később is kimutathatók. A visszamaradó magzati sejtek szerepe ellentmondásos, vélhetően előnnyel és hátránnyal egyaránt járhat jelenlétük - derül ki a PLoS ONE című, nyílt hozzáférésű tudományos portálon közzétett tanulmányból. Ismert jelenség az úgynevezett mikrokimérizmus, amikor az anya és a magzat sejteket cserél egymás közt, majd a sejtek évekig túlélnek a másik testben is. Egereknél már kimutatták, hogy akár az anya agyába is bejuthatnak az utód sejtjei, arra azonban most először találtak bizonyítékot amerikai kutatók, hogy ez lehetséges az ember esetében is. A seattle-i Fred Hutchinson Rákkutató Központ munkatársai 59 nő agyát elemezték, akik 32 és 101 éves koruk között haltak meg. Az Y-kromoszómára jellemző genetikai jegyeket kerestek, mert az ilyeneket hordozó sejtek a nők fiaitól származhattak. Összesen 37 nő agyának több területén bukkantak rá az Y-kromoszóma nyomaira. A legidősebb nő, akinél megtalálták a - feltételezés szerint - fiától származó sejteket, 94 éves volt, tehát a hatás igen hosszú ideig fennmaradhat. A mikrokimérizmus anya és lánya között is előfordulhat, ezt azonban a rendelkezésre álló genetikai módszerekkel nem tudták volna kimutatni, ezért kutakodtak az Y-kromoszóma után. Az agy-vér gátként ismert védelmi rendszer a vérben keringő gyógyszerek és kórokozók közül sokat távol tart az agytól, megakadályozza bejutásukat. A várandósság azonban abban is más állapotot jelent, hogy ekkor a szokásosnál átjárhatóbbá válik az agy-vér gát, ami megmagyarázhatja, hogy miként jutnak be a magzat sejtjei az anya agyába. William Chan kutatásvezető és csoportja szerint jelenleg nem tudnak választ adni arra, hogy az agyi mikrokimérizmus előnnyel vagy hátránnyal jár-e. A tanulmányba bevontak száma túl kicsi volt ahhoz, hogy statisztikai következtetéseket vonhassanak le belőle, noha gyakoribb volt az Alzheimer-kór azoknál a nőknél, akik agyában nem találtak Y-kromoszómát tartalmazó sejteket. Korábbi kutatások azt sugallták, hogy a magzati sejtek jelenléte csökkentheti a mellrák kockázatát, de növelheti a vastagbélrák és egyes autoimmun betegségek rizikóját - idézte a tanulmányt a LiveScience című ismeretterjesztő portál. (https://news.yahoo.com/sons-dna-shows-moms-brain-210624044.html) 2012. szeptember 27., csütörtök

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

Klinikum

A Janus-kináz-gátlás alapjai – mi történik a sejten belül? - A Figyelő 2017;1

POLGÁR Anna

A rheumatoid arthritis (RA) patomechanizmusának ismert résztvevői az aktivált T-sejtek által stimulált B-sejtek és a monocyta-macrophag rendszer sejtjei, amelyek jelentős mennyiségű gyulladásos citokint termelnek. A citokinek hatásukat a különböző sejteken megjelenő receptorok közvetítésével fejtik ki.

COVID-19

A COVID-19-el fertőzött betegek kórházi kibocsátásának feltételei

Avagy mikor hagyhatja el a beteg a kórházat és mikor érhet véget az otthoni karantén? Az Európai Betegségmegelőzési és Ellenőrzési központ (ECDC) az EU/EGT-tagállamok felkérésére készített útmutatása azokra a szempontokra tesz ajánlásokat, amelyek alapján az igazoltan COVID-19-fertőzött beteg biztonságosan (azaz fertőzésveszély nélkül) kibocsátható a kórházból, vagy megszüntethető otthoni izolációja.

Egészségpolitika

Gyerekek és gyermekeket várók, tervezők – szabad-e oltani?

Úgy tűnik ebben a hazai álláspont egyértelmű, de számos országban már kismamákat oltanak. A jelenlegi szakértői vélemények szerint az mRNS-oltások nem veszélyesek a terhes kismamákra, de klinikai kísérletek hiányában ezt mégsem lehet százszázalékos biztonsággal állítani. Magyarországon éppen ezért nem ajánlják az oltást várandósoknak, de az Egyesült Államokban, Izraelben, vagy Angliában a kismamákra bízzák a döntést. Gyermekeknek egyelőre sehol sem adnak vakcinát.

Egészségpolitika

Már a csecsemőknél is diagnosztizálható a lelki zavar

Szülés körüli depresszió, az újszülött alvási, étkezési, figyelem zavara, a sok sírás, megannyi jelzés, amivel foglalkozni kell. A korábbi teóriákkal szemben nemcsak két éves kor után, hanem már egészen korai időszakban is figyelni kell és diagnózis is felállítható a kisbaba lelki problémájáról. A témában először rendeztek a napokban nemzetközi konferenciát Magyarországon, ahol több mint 240 előadást tartottak az érintett területek neves szakemberei.