Hírvilág

A biológiai nemtől is függ az elhízás

2011. AUGUSZTUS 15.


Az elhízottság korunk egyik legelterjedtebb jelensége, melynek komoly hatása van az egészségi állapotra. Újabb tanulmányok azonban már összefüggéseket fedeztek fel a testsúly és az agyszerkezet között.

A kutatók megállapították, hogy a túlsúlyos embereknek mind az agytérfogatuk, mind a szürkeállományuk sűrűsége valamivel kisebb, mint az átlagos testsúlyúaknak. A lipcsei Max Planck Intézet, a Lipcsei Egyetem és a Londoni College Egyetem kutatói azt tapasztalták, hogy nemektől függő kapcsolat áll fenn az elhízottság és az agy fehérállományának szerkezete között.

Az orvosok a soványtól a túlsúlyosig többféle nő és férfi fehérállományának szerkezetét vizsgálták MRI segítségével. Ezzel a technikával követni lehet a vízmolekulák áramlását (diffúzió), és mivel ezt a vízáramlást az agyban található idegrostok akadályozzák, így meg lehet figyelni az agyszerkezet fehérállományában bekövetkező változásokat.

Bizonyos változások a vízmolekulák agyszövetben történő mozgásában arra utalhatnak, hogy kisebb lehet az idegnyúlványok (axonok) vagy a mielinek sűrűsége az idegrostokban - mondta Karsten Mueller, a tanulmány egyik szerzője. Ezeket a változásokat a kéregtestben (corpus callosum) lehetett megfigyelni, ahol 250 millió idegrost köti össze a bal és jobb agyféltekét.

Az idegnyúlványok a jelek továbbításáért felelősek az agyban, a mielin pedig az idegnyúlványokat körülvevő szigetelőréteg. A kutatók megfigyelték, hogy a magasabb testtömeg indexszel (BMI) rendelkező emberek esetében a vízmolekulák mobilitása az idegrostok körül és az idegrostok között egyaránt megváltozott.

Az idegrostok mentén lelassult diffúzió mindkét nem esetében érzékelhető volt, de csak a női páciensek esetében gyorsult fel az áramlás az idegrostok között. Ez a tanulmány az első, amely bizonyítékot talált a nemektől függő kapcsoltra a testsúly és az agyszerkezet között, de a kutatók szerint még további vizsgálatokra is szükség van.

Forrás: Medipress


Kapcsolódó anyagok: Európai járvány az elhízás



http://www.elitmed.hu/ilam/hirvilag/elhizasjarvan_5971/Elhízásjárvány








HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Kapcsolódó anyagok

Klinikum

A bél-agy-tengely újabb összefüggései

Gyulladásos bélbetegség esetén több mint duplájára nő a demencia kockázata; IBD-ben szenvedőknél 7 évvel korábban kezdődik az elbutulás.

COVID-19

COVID-19: gasztrointesztinális tünetek

A szerzők szerkesztőségi levél formájában hívják fel a figyelmet arra, hogy a 2019 decembere óta világjárvánnyá lett coronavírus betegség 2019 (COVID-19) okozója, az új coronavirus (SARS-CoV-2) az ismert légzőszervi panaszok mellett gasztrointesztinális tüneteket is okozhat. Enyhe tünetekről van szó: émelygés, hányinger, nem súlyos hasmenés, melyeknek összefüggését a járvánnyal gyakran nem ismerik fel, jóllehet egyértelműen kimutatható a SARS-CoV-jelenléte a tápcsatornából vett biopsziás anyagban éppúgy, mint a székletben. Az emésztőszervi tünetek megelőzhetik a légúti tüneteket. A kezdeti tünetek felismerése nagy jelentőségű, mert lehetővé teszi a fertőzés korai diagnózisát és a beteg izolálását, még a léguti tünetek megjelenése előtt. Jelenleg nem tisztázott fontos szempont a fertőzőképesség megállapítása a gasztrointesztinális COVID-19 eseteiben.

Agykutatás

A szerotonin nem csak neurotranszmitter

A szerotonin nemcsak ingerületátvivőként működik, hanem a génexpresszió szabályozásában is részt vesz. E felfedezés következtében jobban megérthetjük a normál agyfejlődést, a pszichiátriai és neurodegeneratív betegségeket, és új terápiás módszereket fejleszthetünk ki.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Magyar világszenzáció! - Megvan a cukorbetegség gyógyszere?

Magyar szer hozhat áttörést a felnőttkori cukorbetegség gyógyításában. A tablettákat már embereken tesztelik. A nemzetközi kutatók is az antibiotikumhoz hasonló áttörésről beszélnek. A kész gyógyszer négy év múlva kerülhet a piacra.