Hírvilág

45 ezren hívták már idén a segélyvonalat

2012. SZEPTEMBER 08.

Szöveg nagyítása:

-
+

Nemzeti megelőzési program elkészítését szorgalmazzák a lelki elsősegély szolgálatok az öngyilkosságok számának csökkentése érdekében. A szakemberek pénteki budapesti konferenciájukon arról beszéltek, a megelőzésben a médiának kiemelt szerepe lehet, ha az esetek bemutatása helyett, illetve mellett a segítségkérés lehetőségeire hívják fel a figyelmet. A médiahatóság közreműködésével korábban elindított ingyenes 116-123-as segélyhívó számot az idén már mintegy 45 ezren hívták. A konferencián - amelyet az öngyilkosság megelőzésének (szeptember 10-i) világnapja alkalmából tartottak - Téglásy Kristóf, az Emberi Erőforrások Minisztériumának főosztályvezetője arról beszélt, hogy az 1980-as évek krízise után mintegy felére csökkent az öngyilkosságok száma Magyarországon, de még mindig elég magas, 2400 körüli. Elmondta, a WHO becslése szerint a világon évente mintegy egymillióan követnek el "meg is valósuló" öngyilkosságot, tehát 40 másodpercenként hal meg valaki. Érzékeltette: ez a szám az erőszakos cselekmények miatt bekövetkezett haláleseteknek több mint a fele, és ez azt jelenti, hogy a világban több ember hal meg öngyilkosságban, mint háborúban vagy bűncselekmények áldozataként. A főosztályvezető szerint a megelőzést lehetőleg már gyermekkorban meg kellene kezdeni, és ebben a pedagógusoknak, valamint később már a lelki elsősegély szolgálatoknak is meghatározó szerep jut. Szavai szerint "egészséges megküzdési modellekre" kell tanítani a gyerekeket, hogy ne a - médiában is megjelenő - negatív mintát, az öngyilkosságot kövessék. Arról is beszélt, hogy az öngyilkosságra készülők 75-80 százaléka a tette előtt beszél a szándékáról, vagy jeleket ad, és ez valójában segítségkérést jelent. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a telefonos segítő szolgálatok meg tudják adni az első segítséget, ami a krízisbe került embereknek szükséges. Jelezte, hogy a hosszú távú megoldás a család, a közösségek, az "igazi" társak lehetnek. Közölte, fontos, hogy az embernek legyen hite abban, hogy van értelme az életnek, hogy mindig akadnak értelmes célok, és hogy valakinek mi is a segítségére lehetünk. Hozzátette, ennek felismerésében segíthetnek a telefonos szolgálatok. Németh Attila, az Országos Pszichiátriai Központ szakmai igazgatója arról beszélt, hogy tavaly Magyarországon mintegy 2400-an lettek öngyilkosok. Utalt arra, hogy az 1980-as évek elején ez az adat még négyezer körüli volt, az azóta tartó csökkenés azonban 2006-ban megtorpant, majd a szám nagyon lassan emelkedni kezdett. Elmondta, a növekedés egyik magyarázata az, hogy 2007-ben az akkori egészségügyi reform keretében "a pszichiátria padlóra került", bezárták az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetet, és a járóbeteg-ellátás finanszírozását is csökkentették. Arra hívta fel a figyelmet, hogy ha az öngyilkosságok számának növekedését nem állítják meg, akkor később még nehezebb lesz. Szavai szerint a legjobb "védőfaktor" az öngyilkossággal szemben a család, valamint (felekezeti hovatartozástól függetlenül) a "gyakorló" vallásosság. A konferencián felszólalók többsége a média szerepére hívta fel a figyelmet, arra, hogy az egyes esetek bemutatása, mint negatív minták, rendszerint "ismétlődéseket" okoznak. Erre több példát is említettek, köztük egy angliai vasúti öngyilkosságot, amelynek médiaismertetése után 175 százalékkal megugrott a hasonló módon elkövetett öngyilkosságok száma. Magyarországi negatív példaként említettek egy néhány évvel korábban a médiában nagy visszhangot kapó esetet. Ennek mintájára nem sokkal később hat hasonló öngyilkosság is történt, ezek közül az egyik konkrétan is a kereskedelmi televíziókban ismertetetett eset hatására. Szabóné Kállai Klára, a rendezvényt szervező, idén 25 éves Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének elnöke elmondta, az ingyenesen hívható 116-123-as telefonszámot tavaly több mint 22.400-an hívták, ebből 432 volt az úgynevezett "krízishívás". Hozzátette: az idén a hívások száma máris a kétszeresére emelkedett, a krízishívásoké pedig a háromszorosára. Bodonovich Jenő média- és hírközlési biztos azt mondta, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság közreműködésével elindított (bármelyik szolgáltatótól előszám nélkül hívható) 116-123-as számnak a jövőben is "élnie kell", ezért biztosítani fogják a működtetéséhez szükséges évi mintegy 12 millió forintot. Mint mondta, a számla kifizetése nem lehet probléma. Felhívta a figyelmet, hogy a segélyhívó telefonszolgáltatás óriási károktól mentesíti a társadalmat. A média szerepéről szólva hozzátette, hogy hatékony öngyilkosság-megelőzési program a média nélkül nem lehet sikeres. Arról is beszélt, hogy álláspontja szerint a médiának az egészségügyi világszervezet ajánlásait figyelembe véve kellene tudósítania, vagy inkább nem tudósítania az egyes öngyilkosságokról. Miért hír az Magyarországon, hogy egy kis faluban valaki öngyilkosságot követett el? - vetette fel, ezzel utalva arra, hogy az egyes esetek ismertetése után növekszik az öngyilkosok száma. Közölte, biztosként azt szorgalmazza, hogy a média magatartása változzon meg ezen a területen, és a tudósítások jellege ne ismétlődéseket idézzen elő, hanem mutassák be a segítségnyújtás módjait, helyeit, valamint azt, hogy nem ez az egyetlen kiút egy krízishelyzetben. MTI 2012. szeptember 7., péntek

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Klinikum

Az inzulinrezisztencia gyógyszeres kezelése

Az inzulinrezisztencia több betegség, szindróma pathogenezisében részt vesz, ezek közül a legfontosabb a metabolikus szindróma, a 2-es típusú cukorbetegség, a polycystás ovarium szindróma

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

COVID-19

A SARS-CoV-2-re adott antitest válasz COVID-19 betegekben

A SARS-CoV-2 vírus fertőzés kapcsán még nem ismerjük pontosan a szervezet antitest válaszát, illetve az antitestek kimutatásának klinikai értékét sem tudjuk még felmérni.