Hírvilág

18 millió forintról indít a Vaszary-kép a vasárnapi árverésen

2011. DECEMBER 15.


Kiemelkedő 19. és 20. századi magyar festőművészek alkotásait kínálja vasárnapi árverésén a Virág Judit Galéria: a kétszáz tétel között szerepelnek mások mellett Mednyánszky László, Vaszary János, Berény Róbert, Ámos Imre és Aba Novák Vilmos munkái is.

Miután az őszi, becsértékes árverésén a közönség fogadóképes volt az új ármeghatározásra, a Virág Judit Galéria mostani aukcióját is így, a külföldi gyakorlatban bevált szisztéma szerint bonyolítja le. Az egyes tételek értékének becsült alsó és felső határát adják meg a katalógusban, de a tájékoztatás érdekében még a kezdő árat is feltüntetik.

A legmagasabb összegről, 18 millió forintról Vaszary János Pihenő a kertben című vászna indul, a festmény becsértékét 26 és 35 millió forint közé tették. A nagy színfoltokkal és hangsúlyos kontúrokkal komponált elegáns, franciásan könnyed, dekoratív kerti jelenet az 1935 körüli évekből, Vaszary legjobb korszakából való. A további négy Vaszary-tételben van egy alakok nélküli parkrészlet 6,5 és 8,5 millió közé becsülve, valamint egy harsogóan színes virágcsendélet 14 és 18 milliós becsértékkel.

Nem sokkal marad el az ára egy hasonló korú és hasonlóan izgalmas Berény Róbert-csendéletnek. A híres, sokszor reprodukált Macskás csendélet kisméretű változata 26-32 milliós becsérték mellet 15 millió forintról indul. További négy Berény-festményt is eladásra kínálnak: 7,5 millió a kikiáltási ára az Eta olvas című kép, amely a művész feleségét, Breuer Eta csellóművészt ábrázolja meghitt környezetben, lakásuk asztalánál ülve.
Patkó Károly 1930-as Olasz város című temperáján a monumentális formaképzés expresszív színkezeléssel párosul. A varázslatosan látomásos festmény 14 milliós induló árához 28 milliós felső becsértéket rendeltek.
Aba Novák Vilmos 1933-as Lacikonyha (Parasztmulatság) című képe 6 millió forintról indul. Aba Nováktól egy 500 ezerre árazott, magával ragadó apácaportré is szerepel a listában, a teljes képfelületet betöltő arc rokona a Nevető címen ismert, hasonlóan csak egy arcot mutató festménynek.

Nyolc alkotást kínálnak Kádár Bélától, ez egyik legszebb köztük az aukció címlapjára került Női akt macskával. Az 1927-28-ra datált finoman expresszív, szürreális képen a térbeli formák síkká redukálva, modern nagyvárosi környezetbe helyezve jelennek meg. A kép kikiáltási ára 5 millió forint, becsértékét 10 és 15 millió között határozták meg.
Gyűjtői darab Anna Margit korai, 1935-ös temperája, a világos színekkel festett, finoman stilizált, a valóságtól elemelt Pihenő nő 6 millió forintról indul, a művésztől ezen kívül még öt festmény érhető el egymillió forint körüli árakon.

Szerepel a kínálatban 12 Mednyánszky László-kép, több a nemrég bezárt 121 Legszebb Mednyánszky kiállításról is ismerős. Hat-hat festményt jegyez Iványi Grünwald Béla és Csernus Tibor, Tóth Menyhérttől három mű szerezhető meg. Scheiber Hugó különböző korszakaiból tizenhárom jelentős alkotásra lehet licitálni.
A festmények mellett 13 szecessziós, eozinmázas Zsolnay-műtárgyat is eladásra kínálnak a Virág Judit Galéria téli árverésén.

MTI 2011. december 15., csütörtök

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Klinikum

A bél-agy-tengely újabb összefüggései

Gyulladásos bélbetegség esetén több mint duplájára nő a demencia kockázata; IBD-ben szenvedőknél 7 évvel korábban kezdődik az elbutulás.

Egészségpolitika

Oltásellenesség - a 10 legnagyobb egészségügyi veszély egyike

Az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization, WHO) újabb 5 éves tervében összegyűjtötte az egész világot érintő egészségügyi veszélyeket. A lista az oltásokkal megelőzhető fertőzések elterjedésétől a gyógyszereknek ellenálló kórokozókon és a túlsúlyon át a környezetszennyezésig és a klímaváltozásig számos komoly és sürgős megoldásra váró problémát ölel fel. Ezzel közel egy időben, Amerikában több mint 26 ezer iskolásnak nem engedték meg az iskolakezdést, mert nem voltak beoltatva. Magyarországon a védőoltási rendszer szinte egyedülálló.

Hírvilág

Az MMR-védőoltás és a lázas rohamok összefüggése

Az MMR (kanyaró-mumpsz-rubeola) védőoltást követően a lázas rohamok számának aránya növekszik, viszont nem világos, hogy ez az arány a rohamok egyéni vagy családi története, a születés körüli tényezők vagy a szociális-gazdasági helyzet alapján változik-e.

COVID-19

A COVID-19-el fertőzött betegek kórházi kibocsátásának feltételei

Avagy mikor hagyhatja el a beteg a kórházat és mikor érhet véget az otthoni karantén? Az Európai Betegségmegelőzési és Ellenőrzési központ (ECDC) az EU/EGT-tagállamok felkérésére készített útmutatása azokra a szempontokra tesz ajánlásokat, amelyek alapján az igazoltan COVID-19-fertőzött beteg biztonságosan (azaz fertőzésveszély nélkül) kibocsátható a kórházból, vagy megszüntethető otthoni izolációja.