Gondolat

Rejtőzködő Ferenczy-kép

2012. OKTÓBER 21.


A becsültnél jóval magasabb áron, 70 millió forintért kelt el Ferenczy Károly egy régóta rejtőzködő képe a Világ Judit Galéria pénteki nagyszabású árverésén, amelyen 57 tétel is egymillió forint feletti összegért cserélt gazdát.

Ferenczy Károly Lovak a vízben (Lóitatás) című alkotása volt az aukció kiemelt tétele, az olajfestmény a várakozásoknak megfelelően sokakat lázba hozott.
A Nemzeti Galéria tavaly gyűjteményes kiállítást rendezett Ferenczy Károly munkáiból, de mert a festő életműve sok lappangó képet sejtet, ezért akciót indítottak művei felkutatására. Az egyik legkeresettebb alkotás az épp most felbukkant Lovak a vízben (Lóitatás) volt. A művet legutóbb 1922-ben láthatta a nagyközönség.

Az érdeklődők felfedezés erejével csodálkozhattak rá az 1900-1903 körül született, mesterien megfestett plain air képre. Hozzáértők szerint a fények és árnyak finom reflexeivel oldott pasztózus színek Ferenczy életművének kivételes darabjává teszik ezt a méretes képet. Az érte folyó licitet 20 millió forintról indították, a leütési árat előzetesen 24-32 millió forint közötti összegre taksálták. A kalapács végül 70 milliónál csapott le.

A második legdrágábban tétel Vaszary János Ősz című színpompás olajképe lett 1938-ból. A művész kései korszakának egyik sokat reprodukált, jól dokumentált alkotása 24 millió forintról 32 millióra emelkedett. Tihanyi Lajos korai avantgárd festménye, a Cézanne-i hatást mutató Csendélet zöld palackkal 20 millióról "szárnyalt" 30 millióig.

A kikiáltási ár több mint kétszeresét, 18 millió forintot adták Rippl-Rónai József A nagymama köszöntése (Az alvó nagyanyó) című munkájáért. A mű a festő fiatalkori, 1890-ben készült alkotása. Azok közül a többnyire rejtőzködő szalonképek közül való, amelyeket Rippl-Rónai Párizsban, Munkácsy tanítványaként festett. A Franciaországból hazakerült enteriőrkép kikiáltási ára 7,5 millió, becsértéke 10 és 15 millió forint volt. A további két Rippl-Rónai-tétel - a Zorka piros barett sapkában című pasztell és egy krétarajz Lazarine-ről - nem kelt el.
A 4,5 millió forintos kikiáltási árról 11 millió forintig jutott Schönberger Armand 1920-ban készült kubista térszemléletű olajképe, a Nagyváros.
Egy borongós Mednyánszky László-tájkép ára 4-ről 6 millió forintig emelkedett, hasonló áron - 6,5 millió forintért - talált gazdára a festő Alkonyi erdő című munkája. Egy olajjal fára festett téli tájképe 2,6 millióért kelt el.
Egy ismert Ziffer Sándor-olajképet, a Pénzverde épülete Nagybányán címűt 4 milliós kezdés után 6,5 millió forintért adták el. Czene Béla női aktja, az Éva a 300 ezres kikiáltási árnál éppen egymillió forinttal ért többet egy vevőnek. A Meseváros című Bornemisza László-munka pedig 480 ezer forintról jutott 2,4 millióig.

A Virág Judit Galéria pénteki árverésén a felsorakoztatott 150 tételből 57 kelt el egymillió forint feletti áron, öt alkalommal ütötték le a licitet nyolc számjegyű összegnél. Vélemények szerint a gyűjtők és a befektetők igazi "főművekből" válogathattak.




MTI 2012. október 19., péntek

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

Gondolat

Kodálytól Kodályig - Interjú Somogyi-Tóth Dániellel

Somogyi-Tóth Dániel orgonaművész, karmesterrel, a Kodály Filharmónia Debrecen igazgatójával beszélgettünk az idei március hozta megváltozott világunkról, zenéről, működésről, tapasztalásokról.

Gondolat

Karinthy öndiagnózisa

NAGY Zsuzsanna

Karinthy Frigyes Utazás a koponyám körül címmel írta meg saját betegségének felfedezését, tüneteinek kialakulását.

Gondolat

"Ez nem Rio de Janeiro"

1937. október 15. született Odesszában Ilja Ilf szovjet-orosz író.

Gondolat

Las Trece Rosas – Tizenhárom Rózsa

ZALAI Anita

1939. augusztus 5-én Spanyolországban – néhány hónappal a polgárháború befejeződése után – Franco tábornok parancsára a madridi Almudena temető keleti falánál kivégeztek tizenhárom fiatal lányt.

Kapcsolódó anyagok

Gondolat

A misztikus kék ló

„A művészet a szellemi világhoz vezető híd” – mondta Franz Marc (1880–1916)

Gondolat

Hermann Ildi : NHL

2019. január 3-án, teljes váratlansággal halt meg az akkor 40 éves fotóművész. Generációjának egyik legtehetségesebb alkotója volt, több díjjal, elismerésekkel és jelentős, a szakmán túli közönség számára is kiemelkedő sorozatokkal a háta mögött. Életműve igen sokrétű, ám az a vizuális világ, amely már a korai anyagaiban megszületik, formailag egységben tartja azt

Gondolat

Közös jelek, bábeli zűrzavar -- beszélgetés Boros Mátyás képzőművésszel

Régóta rajzoló ember vagyok, a családi legenda szerint a rácsos ágyban kezdődött. Az idők során akarva-akaratlanul kialakítottam olyan biztos pontokat, formákat, amelyeket rajzolás közben bármikor elő tudok venni.

Gondolat

A modern kórháztervezés aktuális kérdései

A kórháztervezés kapcsán jogosan felmerülő kérdés; egy épület azon túl, hogy az alapvető funkciókat ellátja, milyen hatással lehet a felhasználókra? Sok kutatás foglalkozik a gyógyító építészet fogalmával; az architektúra milyen befolyással van a gyógyulás folyamatára, és mik azok a tervezési szempontok, amelyek hozzásegíthetnek a mielőbbi felépüléshez?

Egészségpolitika

Az Akadémiai kutatóhálózatnak a kormány tervei szerinti átalakítása hatalmas veszteség lenne

Falus András immunológus akadémikussal, a Semmelweis Egyetem Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézet emeritus egyetemi tanárával, az MTA folyóirata, az 1840-ben alapított Magyar Tudomány főszerkesztőjével beszélgettünk arról, hogy mely értékek veszhetnek el, ha a tervezett intézkedéseket a nemzetközi tiltakozás ellenére végig viszi a kormányzat.