– Olvasván a Gondolat Kiadó által gondozott Repülőkenőcs című könyvét, melynek alcíme ez: érdekességek az egészséges és beteg test, az orvoslás és a kuruzslás történetéből, feltűnik szarkasztikus humora. Ez a látásmód valóban jellemző önre? Családi vonás esetleg?
– Népes, zajos családban nőttem föl, márpedig az efféle családokat csak némi humorérzékkel lehet elviselni. Meg aztán 16 éves koromig kicsi voltam, vézna, ügyetlen és szemüveges, a humor tehát egyfajta védekezés volt a világ ellen. De a családomban sok embernek volt jó humora: Apámra inkább finom irónia volt jellemző, a szarkazmus inkább anyai nagybátyám tulajdonsága.
– Verseket is ír. E tevékenységét hová helyezné, ha rangsorolnia kellene?
– Mindenkinek lehetnek hibái, bűnös szenvedélyei. A normális emberek a versírással 18 évesen felhagynak, de nekem ez nem sikerült. Nem tartom különben magam költőnek, a verseim többnyire szépnek, okosnak vagy szórakoztatónak szánt szó- és gondolatjátékok. Számomra mindenesetre fontosak, ám nem tudom rangsorolni őket az életemben, és azt sem tudom, mennyit érnek.
– A LAM-ban fut sorozata, a Különös gyógymódok lexikona címmel. A gyógyítás, orvoslás az idők során is sok bizarr eljárást, megoldást alkalmazott…
– A gyógyításban az emberiség kutatásvágya, kíváncsisága mutatkozik meg. Hogy aztán ki mivel próbálkozik gyógyítás ürügyén, az más kérdés. Erős a gyanúm, hogy a mai gyógymódok is egy idő után bizarrnak tűnnek majd, és utódaink jókat nevetnek majd rajtuk. Csak gondoljunk bele, hogy ma a sebészek egyszerűen kivágják a hibás szervet, szövetet, testrészt, vagy jobb esetben műanyagokkal helyettesítik. Milyen barbár, primitív megoldás! Ezer év múlva nyilván szó sem lehet majd ilyesmiről.
– Bánfalvi Attila tollából volt olvasható, hogy az orvoslás morális vállalkozás. Mi a véleménye erről. Így volt ez mindig is a történelem során? Mintha nem mindig lettek volna ilyen mértékben felelősek az orvosok tetteik következményeiért, mint manapság.
– Orvosi etika mindig is létezett, elég a hippokratészi esküre, Galénosz, Rhazes, Maimonidész, Rodrigo a Castro, Jospeh Fletcher és mások orvosetikai munkáira gondolni. Az orvosokat pedig már tudtommal Hammurabi törvénykönyve büntette a műhibákért. Harun ar-Rasid orvosa, a kiváló Dzsurdzsisz ibn Bahtisú évekig ült börtönben egy félresikerült kezelés miatt. Magyarországon a 17. században már voltak orvos-, helyesebben sebészperek, a sztálini orvosperekről pedig jobb nem is beszélni. Vagyis orvosnak lenni sosem volt életbiztosítás. Kétségtelen viszont, hogy ma egész jogi iparág települt erre a területre. A különbség szerintem az, hogy régen a beteg fel volt készülve rá, hogy az orvos nem tud rajta segíteni, vagy csak ront az állapotán, ma viszont a média – és az egészségügyi lobbi – sikeresen elhitette az emberekkel, hogy az orvostudomány mindenható, és ha – az esetek többségében – ennek az ellenkezője bizonyosodik be, mindenki meg van sértődve és rögtön valami nagy disznóságra gyanakszik.
– Vannak-e még feltáratlan területek az orvostörténet terén?
– Persze, hogy vannak: a középkori orvosi szövegek 90 %-a egyszerűen gyakorlatilag hozzáférhetetlen. A magyar orvostörténelemben pedig rengeteg a fehér folt, különösen a 16. századig tartó időszak egészségügyi vonatkozású levéltári és régészeti anyaga feltáratlan, vagy szintetizálatlan. De sorolhatnám még a szinte szűz területeket.
– A gyógyítás történetének kutatása lényegében széleskörű kultúrtörténeti tudást igényel. Egy-egy korban létező irányzatok nyilván nem választhatók el a különböző szemléleti alapoktól, irányzatoktól. E posztmodern korban milyen tendencia, kapcsolat figyelhető meg a szellemtudományok és az orvoslás között?
– Manapság szerintem az orvostudomány alapvető gondja, hogy semmiféle filozófiai háttere nincs: a puszta empírián alapul, nincsenek rendező elvei, rendszerei. Ha ma megkérdezünk egy orvost, hogy ő milyen filozófia híve, általában büszkén azt feleli: én semmilyené, én a tények és a tudomány híve vagyok. Arra nemigen gondol senki, hogy mindig az éppen uralkodó filozófia, a világkép határozza meg, mit tekint tényeknek valaki, és hogy a tudomány is voltaképpen csupán egyfajta hiedelemrendszer. A filozófiák, hiedelemrendszerek, alapelvek persze általában előbb-utóbb tévesnek bizonyulnak. Ám addig is sokat segítenek a fejlődésben. A másik érdekesség, amivel nap mint nap szembesülök az, hogy a bölcsészetet mindenki a humán tudományokkal azonosítja, holott például a fizika, kémia és a biológia is bölcsészet: régebben a bölcsészkaron, a philosophica facultas-on is oktatták őket. Vagyis bölcsészet és orvoslás közt ma is szoros a kapcsolat, akárhogyan próbálják is ezt egyesek tagadni: még a felvételi is bölcsészeti tárgyakból van az orvosegyetemen.
(fotó: Spilák Zsuzsa)
– Van kedvenc kora, melyben úgy érzi, jól kiismeri magát?
– A legtöbbet a 16-17. századdal foglalkoztam. Legszívesebben ennek a kornak a szövegeit is fordítom. Rendkívül izgalmas világ ez, szerintem az utolsó úgynevezett paradigmaváltás kora. Már számunkra is érthető, de még rejtélyes és furcsán gondolkodó kor: egyszerre volt benne jelen a hagyományos, mágikus világkép és az új empírián-logikán alapuló tudományos gondolkodásmód, ami igen izgalmas és néhol kifejezetten vicces keveréket alkot.
– Van olyan kor, melyben szívesebben élne?
– Az én immunrendszerem más kort valószínűleg csak kb. egy-két hónapig bírna ki. Nem beszélve arról, hogy az ember ugye rászokott a folyóvízre, a mosdásra, a vécére, a hügiénére, vagy mondjuk, arra, hogy nem húzzák karóba vagy nem sütik meg elevenen. Vagyis, a múltban nem szeretnék élni, inkább a jelenben élnék még egy kicsit, ha lehet. Persze tényleg voltak szép, elegáns, sikeres korok, de mondjuk az ókori Athénban sem volt túl jó ronda öreg és beteg bánya-rabszolgaként élni, és a legsötétebb középkorban is nagyon jó lehetett szép, fiatal, sikeres és gazdag embernek lenni.
– Min dolgozik jelenleg, milyen jellegű kutatásokat végez?
– Jelenleg egy 16. századi svájci író, Nicolaus Wynmann tanulmányát fordítom latinból magyarra: ez volt az első munka, amely az úszásról, annak technikáiról és kultúrtörténetéről szólt. Véletlenül fedeztem föl a könyvtárunkban, most lefordítom, rengeteg jegyzetet írok mellé és egy szép bevezetőt, keresek illusztrációkat is hozzá, aztán nekiállok házalni vele, hátha valaki hajlandó kiadni, sőt fizetni is érte. Talán nem reménytelen: annyi hülyeséget kiadnak manapság, miért pont ezt ne?
Nagy Zsuzsanna
Magyar László András: Föltámadás
Könnyen lehet, hogy földi léte fécesz
mindenkinek, s így üdvös hírt tudat
velünk, ki rajta túlvalót mutat,
de föltámadni szint’ igen nehéz lesz!
A nagy napon – rész nem kötődve részhez –
hazátlan leng a tiszta öntudat,
mely milliárd részecske közt kutat,
hogy ekképp jusson újra test-egészhez,
s mivel világunk összes ősatomja
testek sorának szolgált lét-tokul,
oly lesz keletje minden én-gerezdnek,
hogy rajt’ a lelkek folyvást összevesznek
– bűnös fajunk még ekkor sem okul –
és egy a mást a semmiségbe nyomja.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás