A „neurománia” gondját lassan mind többen érzik a humán tudományok terén.

Parádi József pszichiáter, pszichoterapeuta beszél az álmokról mint életünk racionalitáson túl lévő jelzéseiről, a szorongásos álmok hasznáról, a szenoi nép tanításairól, a normalitás embertelenségéről, az Álomszínház gyakorlatáról, s arról, hogy mielőtt betegeinek felírt volna egy gyógyszert, kipróbálta magán...

A végstádiumba érkező páciens, a krónikus, gyógyíthatatlan betegséggel küzdő, vagy demens beteg szenvedése nem a szavak szintjén csökkenthető. A velük töltött együttérző kapcsolatban –Miller megfogalmazásában: reflektív támogatóként- rávezeti őket arra, hogy mi jelenti számukra a legmegfelelőbb étket és azt kínálja föl nekik ehető táplálék, vagy illatokból, érintésekből, kedves látványból, hangokból álló szimbolikus falatok, vagy éppen csönd formájában, melyek érzéki-esztétikai örömet okoznak a távozónak.

Bár elvben a jog tiltja, gyakorló orvosok szerint napi gyakorlat hazánkban az eutanázia, amelyet a jognak is jó volna követnie. Lényegében azonban mindmáig tisztázatlanok a fogalmak, így fordulhat elő, hogy a bioetikusnak kell a jogtudóst figyelmeztetnie: Hitler eutanázia-programnak nevezett tömeggyilkosságából hiányzott az elpusztítottak önkéntessége, így az semmiképpen sem nevezhető „szép halálnak”…

Mi az, ami lehetséges jövőképekből hiányzik?