Mark Twain mesterei a „nagy felvilágosultak”, Voltaire, Paine, Franklin, Jefferson voltak. Mindenek előtt hitt a józan észben. Iróniája és szellemessége révén mindazonáltal Mark Twain jóval több volt, mint a vadnyugati világ megörökítői közül a korábbi humoros írások szerzői, mókamesterei. Az ő világának humora egyre mélyült, nemesedett, átfűtötte a felelősségvállalás, soha nem volt öncélú. Rokonszenvét csak az igazságot feltétlen módon keresők nyerhették el, a cinizmust, az ostobaságot és gonoszságot dühösen megvetette, így emelkedhetett a világ egyik legnagyobb szatíraíróinak sorába. Missouri állam Florida nevű városkájában született 1835. november 30-án Samuel Langhorne Clemens néven. Tizenkét évesen, apja elvesztésével befejeződött iskolai pályafutása, munkába kellett állnia. Volt nyomdászinas, vándor nyomdászsegéd, majd 1861-ig hajókalauz is a Mississippin. Első rövid cikke a testvére tulajdonába került Hannibal Journal lapjain jelent meg, tizenhét évesen már utazó tudósító volt bátyja lapjánál. Ezekben az években olyan emberekkel találkozott, akikről csak regényekben olvashatunk. 1863-tól használt írói álnevét is életének ebből a korszakából kölcsönözte: mark twainnek nevezik a Mississippin a biztonságos hajózást jelentő kétölnyi vízmélységet. A polgárháború kitörése után állás nélkül maradt, néhány hétig katonáskodott, majd Nevadában próbált szerencsét. Az ezüstbányákban nem járt szerencsével, telekspekulációival is kudarcot vallott. Végül Kaliforniába vándorolt. San Franciscóban és a Hawaii-szigeteken hírlapi tárcákat, majd fordulatos történeteket, szatirikus karcolatokat és novellákat írt. A sikert az 1865-ös Calaveras megye híres ugró békája című burleszk hangulatú elbeszélése hozta meg számára, amellyel egy csapásra az ország egyik legismertebb humoristája lett. Az élet tökéletlenségeit, képtelenségeit meglátó és ellenállhatatlan derűvel feltáró tréfacsináló volt. A Jámbor lelkek külföldön, avagy az új Zarándokok útja című humoros úti beszámolója már az anyagi sikert is meghozta számára. Megalapozott egzisztenciával megnősült, neje a lármás és faragatlan vadnyugati újságírót, a kifejezéseit nem válogató, torzonborz, hanyag öltözködésű, nyughatatlan fiatalembert saját úri társaságának tónusához szelídítette. Férjének minden kéziratát cenzúrázta, az "illetlen" szavakat átíratta. Mark Twain nehezen szokott bele a polgári életbe, de ettől kezdve Buffalóban, majd 1871-től 1891-ig Hartfordban (Connecticut állam) nyílt házat tartott sok vendéggel. Saját emlékeiből táplálkozó két gyerekkönyve hozta meg számára a világsikert: 1876-ban készült el a Tom Sawyer kalandjai, majd 1884-ben ennek folytatása, a Huckleberry Finn. Talán ez utóbbi a legjobb műve, az irodalomtudósok szerint az amerikai irodalom legnagyobb pikareszk regénye. 1882-ben, alapos történelmi előtanulmányok után ismét ifjúsági regényt írt Koldus és királyfi címmel, 1889-es Egy jenki Artúr király udvarában című, gyakran burleszkbe hajló regényében pedig a középkor és a modern idők ellentétét ábrázolta. Műveivel nagyobb jövedelemre tett szert, mint előtte bármelyik író Amerikában. Hírneve Európában sem volt kisebb, élete vége felé az oxfordi egyetem díszdoktorává avatta. Az 1893-as gazdasági válság őt is csaknem földönfutóvá tette, de világ körüli felolvasókörútja, melynek során 1899-ben Budapestre is eljutott, roppant jövedelmező volt, újra vagyonos lett. Hazatérése után több csapás is érte: előbb lánya halt meg agyhártyagyulladásban, majd nem sokkal utána felesége is. A korszak korrupciója, a századforduló gyarmatosító háborúi is egyre komorabbá, borúlátóbbá tették. Utolsó írásaiban az embert gonosz, ostoba és káros lénynek nevezte, de - fűzte hozzá - az embert inkább szánni, mint kárhoztatni kell. Megadatott viszont számára az a "csoda", hogy egy ritka természeti jelenség, a Halley-üstökös feltűnése keretezte életét: 1835-ben vele érkezett e világra, és 1910. április 21-én vele távozott az élők sorából. Életműve számos amerikai íróra meghatározó hatást gyakorolt.