Gondolat

Kérdések az emberiség jövőjéről

2011. AUGUSZTUS 15.

A Budapest Klub tavaszi rendezvényének tegnapi megnyitóján László Ervin professzor a növekvő társadalmi, gazdasági és ökológia veszélyek megoldásaként az emberi tudat fejlődési potenciáljára hívta fel a figyelmet.

A kutató kifejtette, hogy meglátása szerint akár 7 milliárd embert is képes eltartani a bolygó, ha azt ésszerűen és “Planetáris tudattal”, azaz az egész földre (szociális és ökológiai folyamatokra is) kiterjedő felelősséggel és gondossággal használja az emberiség.Természetesen ehhez gyökeres gazdasági, társadalmi változások mellett az emberi “tudat” változására is szükség van.

UN pop

László Ervin szerint a bifurkációs pont még nem érkezett el, és ezért nem szükségszerű, hogy James Lovelock által jósolt hirtelen és radikális humanpopuláció-csökkenés (maximum 1 milliárd ember) bekövetkezzék.

A beszélgetés során Láng István akadémikus szintén hangsúlyozta az elkövetkező évtizedben várható radikális populációemelkedésben rejlő komoly veszélyeket. 2020-ig közel két milliárd fővel emelkedik az emberiség, amely megegyezik az időszámításunk óta eltelt első 1930 év növekményével. Az akadémikus szerint az emberiség nincs felkészülve ilyen mértékű emelkedésre.



Habár több kutató vitatja László Ervin “káoszpont” és “akasha” elméletét, a változtatások szükségességében nagyrészt egyetértés mutatkozik, ahogy abban is, hogy a megoldáshoz páratlan összefogásra lenne szükség társadalom- és természettudományok valamint a gazdaság és a politika szereplői között.

eLitMed.hu - BZ

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

Gondolat

Miért vagyunk illetve miért nem vagyunk kaukázusiak?

A paleontológiai leletek és a genetikai vizsgálatok egyértelműen azt mutatják, hogy az emberiség Afrikából származik. Nem kellene használnunk az ezt tagadó, elavult kifejezést.

Gondolat

Szifilisz vagy hibás gének?

VIII. Henrik betegségei

Gondolat

A Koenzim Q10 klinikai jelentősége

Q10 Szimpózium Anna Grand Hotel 2011. október 1. Balatonfüred

Gondolat

A szem és a látás a Bibliában

RÁCZ Péter

A látásra vonatkozó igehelyek és értelmezésük, szimbolikus jelentőségük a Bibliában.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Gondolat

Miért vagyunk illetve miért nem vagyunk kaukázusiak?

A paleontológiai leletek és a genetikai vizsgálatok egyértelműen azt mutatják, hogy az emberiség Afrikából származik. Nem kellene használnunk az ezt tagadó, elavult kifejezést.

Gondolat

Túlfogyasztás és lelki kiteljesedés – Gyulai Iván új kötetéről

A könyv a fenntartható fejlődés koncepcióját mutatja be.Nagyon világosan, közérthetően, rendszerszemléletben...

Hírvilág

Elmerülni a pillanatban - beszélgetés Perczel Forintos Dórával

Depresszió esetén az Amerikai Pszichiátriai Társaság protokollja szerint a kognitív viselkedésterápia az első választandó megoldás. Egy belső figyelemmel dolgozó módszer eredményeiről és jövőjéről kérdeztük a nemzetközi szakembert.

Klinikum

A psoriasisos menetelés – a pikkelysömör szerepe a cardiovascularis társbetegségek kialakulásában -- A Figyelő 2017;1

WIKONKÁL Norbert

A közleményben a psoriasis kezelésében a 2000-es évektől észlelt szemléletváltozást tekintjük át a psoriasissal szövődő egyéb betegségek tekintetében. Célunk, hogy a praxisban dolgozó kollégák mind szélesebb köre ismerje meg a pikkelysömör kezelésében elért jelentős haladást, illetve azt a molekuláris szemléletet, ami megváltoztatta nemcsak a psoriasisról alkotott elképzeléseinket, de a psoriasissal szövődő egyéb betegségek, közöttük a cardiovascularis megbetegedések jelentőségét is.