Gondolat

Gyerekek döntöttek a nyertes filmekről

2012. JÚNIUS 11.

Szöveg nagyítása:

-
+

Az idei Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, a Berlinalén is jutalmazott Kauwboy című holland alkotás nyerte el az Európai Filmdíjak első ízben odaítélt Fiatal Közönség Díját. Boudewijn Koole filmjét hat európai város gyermekekből álló zsűrijei ítélték a legjobbnak vasárnap, az Európai Filmakadémia (EFA) Fiatal Közönség Napján. Az elismerésről 10 és 13 év közötti gyerekek döntöttek Amszterdamban, Belgrádban, Koppenhágában, Erfurtban, Norrköpingben és Torinóban. A fiatalok végignézték a díjra esélyes három filmet - a Kauwboy mellett a Sister és a Blue Bird című alkotásokat -, majd lehetőségük volt átbeszélni a látottakat, mielőtt kiválasztották kedvencüket. Az eredményeket ezt követően Skype-videokonferencián élőben továbbították a németországi Erfurtba, ahonnan az interneten közvetítették a díjátadó ceremóniát. A díjnyertes film képviselője úgy fogalmazott, rendkívül fontos, hogy az Európai Filmakadémia a gyerekek hangjára is kíváncsi - tudatta közleményében az EFA. A három jelöltről korábban egy háromtagú bizottság döntött. A testületben a francia Florence Dupont, a Sancy Fiatalok Filmfesztiválja művészeti igazgatója, a lengyel Jerzy Moszkowicz, az Ale Kino Nemzetközi Fiatal Közönség Filmfesztivál igazgatója, valamint a német Maryanne Redpath, a Berlinale Generációk nevű szekciójának igazgatója foglalt helyet. A zsűri szerint az Európai Filmdíjak Fiatal Közönség Díjára nevezett filmek formában és tartalomban is nagyon eltérőek voltak. Végül olyan filmekre esett a választásuk, "amelyek kihívást jelentenek a fiatal közönség számára, de nem kizárólag a fiataloknak készültek". Az Európai Filmdíjakat évente adják át több kategóriában. Az eseménynek minden második évben Berlin ad otthont, felváltva más európai fővárosokkal. Idén Máltán tartják a ceremóniát. Az elismerés azért jött létre, hogy segítse az európai filmművészet kibontakozását. MTI

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

Gondolat

Miért vagyunk illetve miért nem vagyunk kaukázusiak?

A paleontológiai leletek és a genetikai vizsgálatok egyértelműen azt mutatják, hogy az emberiség Afrikából származik. Nem kellene használnunk az ezt tagadó, elavult kifejezést.

Gondolat

A szem és a látás a Bibliában

RÁCZ Péter

A látásra vonatkozó igehelyek és értelmezésük, szimbolikus jelentőségük a Bibliában.

Gondolat

Szifilisz vagy hibás gének?

VIII. Henrik betegségei

Gondolat

Veszélyben az egyetemek autonómiája?

Tiltakozó közleményekkel „szavaznak” sorra az egyetemek az alapítványi átalakítás, illetve annak intézési módja ellen. Professzorok, munkatársak, hallgatók, legutóbb az MTA doktorai adtak ki hivatalos állásfoglalást. Megkérdeztünk „kívülállókat”, Freund Tamást, az MTA elnökét, Tillmann József filozófus, esztéta, egyetemi tanárt, Fleck Zoltán jogász, szociológust, tanszékvezető egyetemi tanárt a kialakult helyzetről, a folyamatról, illetve Fábián Istvánt, a debreceni egyetem korábbi rektorát is. Többen a tudományos és kutatómunka, az egyetemi autonómia ellehetetlenülésétől félnek, veszélyes ugyanis, ha ezek a szellemi műhelyek politikai irányítás alá kerülnek. Az MTA elnöke kiemelte az egyetemi autonómia tiszteletben tartásának és a döntések előtti tisztázó vitáknak a fontosságát.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Gyerekek és gyermekeket várók, tervezők – szabad-e oltani?

Úgy tűnik ebben a hazai álláspont egyértelmű, de számos országban már kismamákat oltanak. A jelenlegi szakértői vélemények szerint az mRNS-oltások nem veszélyesek a terhes kismamákra, de klinikai kísérletek hiányában ezt mégsem lehet százszázalékos biztonsággal állítani. Magyarországon éppen ezért nem ajánlják az oltást várandósoknak, de az Egyesült Államokban, Izraelben, vagy Angliában a kismamákra bízzák a döntést. Gyermekeknek egyelőre sehol sem adnak vakcinát.

Egészségpolitika

Oltásellenesség - a 10 legnagyobb egészségügyi veszély egyike

Az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization, WHO) újabb 5 éves tervében összegyűjtötte az egész világot érintő egészségügyi veszélyeket. A lista az oltásokkal megelőzhető fertőzések elterjedésétől a gyógyszereknek ellenálló kórokozókon és a túlsúlyon át a környezetszennyezésig és a klímaváltozásig számos komoly és sürgős megoldásra váró problémát ölel fel. Ezzel közel egy időben, Amerikában több mint 26 ezer iskolásnak nem engedték meg az iskolakezdést, mert nem voltak beoltatva. Magyarországon a védőoltási rendszer szinte egyedülálló.

Klinikum

Ebadta lehetőségek: kutyás terápiák az egészségügyben műhelykonferencia

A Budai Családközpontú Lelki Egészség Centrum szervezésében 2018. szeptember 8-án került megrendezésre az Ebadta lehetőségek: kutyás terápiák az egészségügyben című műhelykonferencia a budapesti Szent János Kórház és Észak-budai Egyesített Kórházak Pszichiátriai és Pszichiátriai Rehabilitációs Osztályán.

Gondolat

„Mindenki tudja, hogy megy ez”(?)

BÁNFALVI Attila

A film az amerikai ún. ópiát vagy opioid krízisről szól, amelyben 2000 óta 500 ezer amerikai halt meg túladagolásban, 25 percenként születik egy olyan baba, akinek elvonási tünetei vannak. A film fő narratívája azt elemzi, hogy gyógyszeripari cégek milyen szerepet játszottak ennek a tragikus helyzetnek az előállításában. Aki csak kicsit is követte a gyógyszeripar Janus arcú szerepét az utóbbi évtizedekben a fogyasztók és az orvosok magatartásának befolyásolásában, az igazán mélyen nem lepődik meg „Nahát, ezt nem gondoltam volna!” felkiáltással az opiátokkal (Oxycontin, fentanil stb.) kapcsolatos történéseken.

Gondolat

A pánik a legtisztább önmagunkkal áll kapcsolatban – interjú Parádi Józseffel

Parádi József neurológus, pszichiáter és pszichoterapeuta sok évvel ezelőtt visszaadta a gyógyszerfelírási engedélyét. Úgy látja, hogy bár bizonyos, súlyos esetekben szükség lehet gyógyszeres kezelésre, a pszichoterápiás munka az elsődleges számára: a tüneteket elsősorban szerencsésebb fenomenológiai úton megérteni és feldolgozni.