David John Moore Cornwell kiváló kémregényíró 1931-ben született. Elsősorban azért ismerjük John le Carré álnevén, mert pályája kezdetén a hírszerzésnek dolgozott, s így nem publikálhatott saját néven. 1950-ben Ausztriában csatlakozott a brit hadsereg Felderítő Hadtestéhez, két év múlva pedig Oxfordban az MI5-höz, vagyis a belföldi hírszerző ügynökséghez, itt szélsőbalos csoportokat figyelt meg, szovjet ügynökökre vadászva. 1960-tól az MI6-nak dolgozott, a külföldi hírszerzésnek, bonni követségi titkár, majd hamburgi politikai konzul fedőtevékenység alatt. Rendkívül problémás család jutott ki neki: alig öt éves volt, mikor édesanyja elhagyta, és csak jó tizenhat év múlva tért vissza a családhoz. Apja sem volt méltóbb az apaságra – „Ronnie” Cornwell biztosítási csalásért börtönben ült egy ideig, a gengszter Kray-fivérekkel tartott kapcsolatot, s amikor éppen szabadlábon volt, többnyire úszott az adósságban. Fia az „Egy tökéletes kém” című művében örökítette meg a legrészletesebben Ronnie figuráját a notórius csaló Rick Pym személyében. Ronnie 75-ben hunyt el, fia pedig fizette ugyan a temetését, de nem vett részt a szertartáson. Első regényét még aktív MI5-tisztként kezdte el írni, mely 61-ben jelent meg „Ébresztő a halottnak” címmel. John Bingham, Clanmorris báró biztatta regényírásra, aki maga is MI5-tiszt, álnéven pedig detektívregény-író volt. Le Carré a bárót vette mintául George Smiley, a legendás Körönd-beli kémfőnök alakjának megalkotásához. Történetei zömmel a hidegháborús időkben íródtak és játszódnak, főként a Körönd, vagyis az MI6, a katonai hírszerzés hatos szekciója (más néven SIS, Titkos Hírszerző Szolgálat) erőfeszítéseiről adnak számot. Világa nem is állhatna távolabb a James Bond-sztorik akciódússágától, hősiességétől, „glamour”-jától. Hivatásos kémei illúzióvesztett, kiábrándult, aprómunkát végző hivatalnokok, szó sincsen a Jó és a Rossz küzdelméről, a Nyugat nem fényes páncélú lovagként áll szemben a szocializmus gonosz birodalmával, s a nagy konfliktusok sokkal inkább erkölcsi és lélektani színtereken zajlanak, mintsem a politika szintjén. Külön hangsúlyt kap a brit birodalmi múltból fakadó bűn-, illetve felelősségtudat. A hidegháború befejeztével sokan hitték, hogy le Carré elvesztette fő témáját, lényegében a világot, amelyből művészete táplálkozott, egyébként is öreg volt már, le lehetett írni. Valóban! Csak tizenegy új regénye jelent meg 1990 óta! Afrikáról, Panamáról, orosz gengsztervilágról, iszlamista terroristákról ír, hogy csak néhány témát említsek, természetesen mindig brit szemszögből, és elkerülhetetlenül lelkes Amerika-püföléssel fűszerezve. Bár ez utóbbi nem okvetlenül száz százalékos pozitívum, azért még igaz, és komoly érdem, hogy le Carré továbbra is fáradhatatlanul keltegeti a nyugati világ lelkiismeretét. Néhány szép, jellegzetesen fanyar és kiábrándult gondolat le Carrétól: „Krisztus urunknak csak tizenkét haverja volt, és mint jól tudjuk, közöttük is akadt kettős ügynök.” „Az olyan társadalom, mely csodálja a rohamosztagosokat, bizonyosan nem halad jó irányba.” „Az embernek csak egy bizonyos mennyiségű együttérzés áll rendelkezésére, és ezt nem pazarolhatja el minden kóbor macskára, mert akkor sosem fog a dolgok mélyére látni.” Falvay Dóra eLitMed.hu