Szent Ágota röviddel a 251-ben elszenvedett halála után tisztelete elterjedt az egész keresztény világban, neve bekerült a római kánonba, tűzesetek, természeti katasztrófák ellen hívták segítségül. Tisztelete a középkorban Magyarországon is elterjedt, de az 1600-as évek során lassan Szent Flóriánnak adta át helyét, s megmaradt az orvosok, illetve betegek segítőjének. A szentet ( Szent Flóriánnal ellentétben) nem túl gyakran ábrázolták, a neki szentelt templomok száma sem túl nagy. Ezért is keltetheti fel az érdeklődést egy Mexikóban található ferences templom és kolostor, amelyet a következő sorokban ismertetni fogunk.

A Santa Agueda, azaz Szent Ágota templom a mexikói Tlaxcala államban található, a főváros és a Mexikóváros-Puebla autópálya között. Közigazgatásilag az Ex-Hacienda de Santa Agueda y Coloreshez tartozik, a környékbeliek annak templomaként ismerik. Tlaxcala államot (magyarul: az a hely, ahol a tortillát készítik) 1300-as évek közepén az északról idetelepült csicsimék törzs alapította, akik később állandó harcba kerültek az északi szomszéddal, az aztékokkal. Hernán Cortést először ellenségüknek tekintették, majd szövetséget kötöttek vele, és csapataikkal támogatták. Emiatt érdemelte ki V. Károly spanyol királytól az állam fővárosa, Tlaxcala az „igen nemes város” címet. A város 1523-ban püspöki székhellyé vált, ám tizenöt évvel később a püspök már a szomszédos állam fővárosából, Pueblából irányította az egyházmegyét. Ez a költözés már az első tlaxcalai püspök, Julián Garcés szándéka között is szerepelt. A függetlenségi harcokban, az észak-amerikai intervenció során, majd Porfirio Díaz diktatúrája alatt következetesen a független Mexikó, illetve a földreform mellett állt ki az állam lakossága. Az állam gazdasága alapvetően a mezőgazdaságon alapult, termékeny földjei, az egyházi szerzetesrendek birtokai elősegítették az „hacienda”-rendszer kialakulását.

Miután 1521-ben Hernán Cortés győzelmet aratott az aztékok felett, elhárult minden akadály a pogány népek megtérítése elől. Cortés maga is több kegytárgyat hozott magával, közöttük egy damaszt Szeplőtelen Szűz Mária-zászlót, amelyet tovább is ajándékozott a szövetséges tlaxcaltecoszok kapitányának, „... hogy védje meg, s erősítse meg a spanyolokat a bálványok birodalmának leigázásában.” Egy másikat, Szent József képét, egy általa építtetett román stílusú kápolnában, a San José de Tlaltenangóban helyezett el. A szerzetesrendek sem késlekedtek: először a ferencesek érkeztek meg 1524-ben (köztük a festészeti iskolát alapító Pedro de Gantéval), két évvel később pedig a domonkosok, majd 1533-ban az ágostonosok. A hódítás és az evangelizáció után Tlaxcala államban a templomok nagy része „iglesias de visita” volt. Ezek a templomok önálló lelkipásztori szolgálattal nem rendelkeztek, csak az átutazóban lévő szerzetesek lakták.

Cevantes de Salazar szerint 1560-ra már több, mint 400 volt a számuk, ám sokakat elhagytak a magas költségek és a paphiány miatt. Számuk 1585-re már közel ötvenre csökkent, köszönhetően szerzetesek állandó tlaxalai jelenlétének.
Míg ma már sokszor az „iglesias de visiták” helyét is alig lehet meghatározni, addig a kolostorok építéséről pontos információkkal rendelkezünk. Egy 1524. októberi keltezésű levél szerint az elsőt még Hernán Cortés rendeletére alapították Tlaxcalában három szerzetessel. A kolostort, ami gyakorlatilag a régi indián uralkodói palota volt, csak 1527-ig lakták a szerzetesek. Az újat Martín de Valencia tervei alapján építették fel 1526 és 1528 között, és Isten Anyjának szentelték. Tlaxcala városán kívül csak 1554 után épültek kolostorok abban az időszakban, amit ferences expanzióként ismerünk. Az első két kolostor Tepeyanco és Atlihuetzía volt. 1564 után indián kérésre még négy kolostort létesítettek földrajzilag fontos helyeken, majd 1570 és 1585 között még további hármat emeltek, köztük a fővárosi Santa María Nativitást egy pappal és egy szerzetessel. Ez 1585-ben már régi és romos volt, és szükség volt a régi anyagokból történő átépítésére.

A jelenleg említendő Santa Agueda templomról szűkös ismeretekkel rendelkezünk, feltételezhetőleg a Santa María Nativitasszal egy időben épült – erre utal a hasonló alaprajz és felépítés. Konrad Tyrakowski Findeiss kutatásai szerint először 1610-ben említik helyét,(5) mégis titulusáról csak egyetlen dokumentum emlékezik meg, mégpedig egy 1864-es térkép, amely Santa Aguedaként jelöl meg egy templomot és egy közeli kolostort. Az 1770-es években a pueblai püspök korlátozta a szerzetesrendek lelkipásztori működését, s ez a kolostorok elnéptelenedéséhez vezetett. Valószínűleg ekkor hagyták el a ferencesek a Santa Aguedát is. Az épület a huszadik század elején zajló forradalomban sérült meg, mivel a közeli birtok a harcok egyik gócpontjává vált : Domingo Arenas tábornok innen irányította a forradalmár csapatokat.

A templom latinkereszt alaprajzú, egyhajós, álkereszthajós épület négyezeti kupolával. A templom szentélye és két kereszthajó-kápolnája egyenes záródású. A főhajó és a kereszthajó által alkotott négyezeti tér felett emelkedő kupola dobbal nem rendelkezik, közvetlenül a csegelyekre, azaz kupolaháromszögekre fekszik fel.

A kupolát négy oldalról kör alakú ablakok metszik, záradékpontján világítási célt nem szolgáló állaterna helyezkedik el. A hajó belsejét csak a kupolába vágott négy, illetve a fiókdongák alatt elhelyezkedő két déli ablak világítja meg. A templom dongaboltozatos, a boltvállak növényi díszítésű fejezeteken keresztül terhelődnek a pillérekre. A templom belső díszítése erősen rongált: a csegelyeken az evangelistákat ábrázoló domborművek fedezhetőek fel, a párkányzat ornamentikus motívumokkal erősen díszített. A kupola őrzi még (ugyan súlyos hiányokkal) az eredeti festészeti dekorációt, ám sajnos a nedvesedés, illetve a száradást követő mészkiválás súlyos károkat okozott benne. A kupolaszeleteket aranyszínű ornamentális sáv keretezi, középen, a záradékpontot körülvéve az ortodox liturgiából átszármazott mondat olvasható: „Sanctus Deus, Sanctus [fortis], Sanctus immortalis, miserere nobis”. (Szent Isten, Szent Erős, Szent Halhatatlan, irgalmazz nekünk.) A templom külső díszítése sokkal szerényebb. A spanyol „desornamentado” stílusának megfelelően csak a főhomlokzat bejárata díszített. A kétszintes főhomlokzat alsó szintjén a félköríves záródású bejáratot kannelúrás félpillérek keretezik kétoldalt, mellettük egy-egy szintén félköríves záródású, kagylómotívummal díszített szoborfülkével. A pillérek által kijelölt osztásrend ismétlődik a második szinten is, ám itt a kaput egy majdnem négyzetes ablak váltja fel, kétoldalt szoborfülkével és az egyedül megmaradt jobb oldali hermával. A templom külső tagolása és térhatása mexikói sajátosság: zömök, széles építmény, melyet kívülről támasztanak meg az erőteljes pillérek. A homlokzat két oldalán a falsíkból hangsúlyosan ugrik ki a háromszintes toronypár. A tornyok harmadik, eredetileg négy oldalra megnyitott harangszintje romos, ám más példák alapján könnyedén rekonstruálható.

Mikor az épületünkhöz párhuzamokat keresünk, két szempontot kell figyelembe vennünk: először az alaprajzot és a felépítést, másrészt a belső és a külső díszítést. A mexikói szerzetesrendi építészetben a házfőnök volt a tervező és az építésvezető, akinek esetében mindig számolnunk kell technikai és tudásbeli hiányosságokkal. Az ekkortájt felépített templomok nem vezethetők vissza közvetlenül egy típustervre, inkább csak annyi közös található bennük, hogy magukba olvasztották az addigi európai és keleti építészet sajátosságait: a latin-amerikai templomok egyszerre arabok, románok, gótikusak és reneszánszok. Ugyanakkor a legtöbb közös jellemvonásokkal is rendelkezik, így például az átriummal és (a) négy sarkán a(z) kápolnákkal, úgynevezett „posá”-kal, az átrium közepén pedig a „cruz atrial”-lal. A főhajótól északra vagy délre elhelyezkedő építménynél általában egy kapu biztosított átjárást a templomtérbe; előzménye az ókeresztény építészet narthexében keresendő. Az átrium feladata a nagy tömegben megjelenő indiánok befogadása és szentségekkel ellátása volt, miközben egy újfajta körmeneti liturgiát is lehetővé tett. Egy másik, a templomtértől függetlenül álló kápolnatípus az indiánok kápolnája, azaz a „capilla abierta” volt, ami a szabadtéri miseliturgiát tette lehetővé.

Mikor a Santa Aguedához hasonló példát igyekszünk találni, nehézségeink adódnak: kolostora romokban, a templom belső berendezését elhordták. A templom alaprajzát tekintve a közeli Santa María Nativitas jellegzetességeit hordozza magán, ám homlokzata inkább az 1530-40-es évek között indult katedrálisépítkezésekből táplálkozik. Itt megemlíthető a méridai (Yucatán) és a pueblai székesegyház: horizontális tömeghatásukat a vertikális pillérek, pilaszterek és tornyok ellensúlyozzák. Ugyancsak a katedrálisépítészet egyik állandó jellegzetessége a főhomlokzaton erőteljesen kiülő toronypár. Yanhuitlán (Oaxaca) szerzetesrendi temploma hasonló sémát követ, ám csak a jobb oldali torony készült el. Homlokzata három sávra tagolódik: a kapu és az ablak közé egy domborműves mező ékelődik. A vertikalitást itt féloszlopok hangsúlyozzák, hasonlóan a pueblai Szent Domokos templomhoz, melyen viszont az ablak és a domborműves mező helyet cserélt egymással. A mexikóvárosi katedrális mellékbejárata a Santa Agueda pilaszteres megoldásához áll közel: a kétszer két pilaszter egyrészt a kaput, másrészt a kerek ablakot fogja közre. Ám ezek a homlokzati megoldások egészen a tizenhatodik századra sőt, az antikvitásra mennek vissza. Sebastiano Serlio (1475-1554) építészeti trattátusának hét könyve közül a harmadik több diadalívet is bemutat, amelyek közül a Nerva-féle és a verona tűnhet fel a szakértő szemnek. Serlio munkája pedig ekkor igen elterjedtek voltak ahhoz, hogy feltételezzük: az ismeretlen építész is ismerhette, s ez alapján tervezte meg a Santa Agueda homlokzatát. Másrészről az oaxacai Szent Domonkos templom a belső díszítése miatt érdemel figyelmet: a Capilla de Rosario csegelyein a Santa Aguedáéhoz hasonló domborműves evangélisták ülnek.
Összefoglalásul megállapítható, hogy a tlaxcalai Santa Agueda templom a mexikói katedrálisépítészet egyik magas színvonalú vidéki megnyilvánulása, mely méltó emléke Szent Ágota itteni tiszteletének. Ugyanakkor jelenlegi romos állapotában is egyike azoknak a mexikói korai gyarmati templomoknak, amelyeken a legtisztábban látható az itáliai reneszánsz hatása.


Dragon Zoltán PhD
művészettörténész
Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum


Felhasznált irodalom

1./ Boturini Benaducci, L.: Idea de una nueva historia general de la América Septentrional. Madrid, 1746, 75.
2./ Gibson, C.: Tlaxcala in the sixteenth century. Stanford University Press, Stanford, 1967, 42.
3./ Gibson: id. mű, 42.
4./ Gibson: id. mű, 43.
5./ Tyrakowski Findeiss, K.: Historia colonial en detalle: Progreso y decadencia de la Espana Chiquita, del pueblo de Santa María Natívitas Yancuitlalpan en Tlaxcala ( México). In: Revista Espanola de Antropologia Americana. Universidad Complutense Madrid, Madrid, 2003. 157-181., ill. 165.
6./ Contreras, Esmeralda: Monografía deSanta María Natívitas. Tesis (…) para obtener el título de maestra de ensenanza media en la especialidad de Historia. Escuela Normal Superior del Estado, Puebla, 1974, 41-42.
7./ Serlio, Sebastiano: Tutte l opere d architettura di Sebastiano Serlio Bolognese I-VII. Venetia 1584, 104; 112.
Boturini Benaducci, Lorenzo: Idea de una nueva historia general de la América Septentrional Madrid 1746.
Chauvet, Fidel de J.: Los Franciscanos y sus Construcciones en Tlaxcala Talleres Fr. Junípero Serra O. F. M., México 1950.
Gibson, Charles: Tlaxcala in the sixteenth century Stanford University Press, Stanford 1967.
Contreras Contreras, Esmeralda: Monografía de Santa María Natívitas. Tesis [...] para obtener el título de maestra de enseñanza media en la especialidad de Historia Escuela Normal Superior del Estado, Puebla 1974.
Tovar de Teresa, Guillermo: Pintura y escultura del renacimiento en México Instituto Nacional de Antropología e Historia, México 1978.
Íñiguez, Diego Angulo – Dorta, Enrique Marco: Historia del arte hispanoamericano Universidad Nacional Autónoma de México, Instituto de Estudios y Documentos Históricos, México 1982.2
Cuéllar Bernal, René: Tlaxcala a través de los siglos Costa-Amic, México 1986.
Toussaint, Antonio: Resumen gráfico de la historia del arte en México G. Gili, México 1986.
Toussaint, Manuel: Arte Colonial de México Universidad Nacional Autónoma de México, México 1990.5
Anda, Enrique X. de: Historia de la arquitectura mexicana G. Gili, México 1995.
Tyrakowski Findeiss, Konrad: Historia colonial en detalle: Progreso y decadencia de la España Chiquita, del pueblo de Santa María Natívitas Yancuitlalpan en Tlaxcala (México). In: Revista Española de Antropología Americana Universidad Complutense Madrid, Madrid 2003. 157-181.
Arimura, Rie: Visitas del convento de Tlaxcala. In: Historias 81 Universidad Nacional Autónoma de México Instituto de Investigaciones Históricas, México 2008. 14-22.