Gondolat

Doktor Úr, a maga szíve sose fáj?

2013. DECEMBER 16.

Szöveg nagyítása:

-
+

EGY ÖRÖKZÖLD SLÁGER NYOMÁBAN Amikor 1956-ban Csákányi László a Magyar Rádió mikrofonja elé állt, és elénekelte a Doktor urat, csak azok tudták hogy egy Jókai regényhőst hallanak, akik megnézték a Fővárosi Operettszínházban Huszka Jenő - Fischer Sándor: Szabadság, Szerelem című daljátékát és abban látták Melchior doktort a sánta, de hőslelkű orvost. Jókai korábban nem kisebb operettszerzőt ihletett meg Szaffi című novellájával, mint ifj. Johann Strausst, aki Cigánybáró c. magyaros nagyoperettjével egy évvel bécsi sikere után már a Broadway közönsége előtt is bemutatkozott. Jókai Mór írta a Szabadság szerelem eredetéül szolgáló Politikai Divatok című műve keletkezéséről: „Ezt a regényt akkor kezdtem írni, amikor az új alkotmányos korszak (1861-ben) azt a csalóka reményt költötte fel, hogy az elmúlt szabadság újra életre kél hazánkban. Fölszabadult a politikai szószék és a sajtó. Régi óhajtásom volt olyan regényt írni, mely a szabadságharcot tünteti vissza. Még akkor élénken emlékeztem az 1848-49.-i világra: minden nagy és apró tragikus és komikus alakja a dicsőségekkel és rémekkel teljes korszaknak ott élt, ott kísértett a lelkemben, és én elég naív voltam azt hinni, hogy ezt mind föl lehet támasztani a hamuból, a ködből. Mire aztán elkészültem a regénnyel, akkorra vége lett az alkotmányos korszaknak.” A regénynek nem akadt kiadója, hiszen a forradalomban játszódik. „Van Önnek két bőre, hogy az egyiket le engedi magáról húzatni?”- volt a legliberálisabb kiadói kérdés- feltevés. Jókai megalapította a Hon című lapot, itt közölhette regényét. A Hon sokat szenvedett, nélkülözött elsősorban Zichy Nándor gróf erősen ellenzéki tanulmánya, és a Politikai Divatok miatt. Röviden a regény cselekménye:Hargitay Judit egy fiatal lány Pestre szökik, hogy színésznő lehessen. A pesti forradalom napján már fel is lép a Nemzeti Színházban. Szülei ezért kitagadják a lányt, akinek kezét az ismert író Lévay Béla kéri meg. Judit hozzámegy Lévaihoz, akinek a világosi fegyverletétel után bujdosnia kell. Judit megtudja, hogy Komárom védöinek menlevelet adnak, ezért férje honvédruhájában elutazik Komáromba, megszerzi a mentesítő okmányt, mellyel megmenti férjét az elfogatástól. Fertői, aki Judit gyámja meg akarja szerezni a Lévay fejére kitűzött vérdíjat és fel akarja jelenteni az írót. Erről tudomást szerez Melchior doktor, a család orvosa, akinek alkalma volt éveken át meggyőződni arról, hogy Fertői miként csapta be és károsította meg gyámleányát. Melchior megakadályozza Fertői aljas tervét és Judit és Lévay boldogságának már nincs semmi akadálya. Huszka Jenő (1875 – 1960) Lehár Ferenc és Kálmán Imre kortársaként a klasszikus magyar operett első sikereit aratta a Bob herceg és a Lili bárónő c. műveivel. Hosszú életének és aktív hazai kapcsolatainak köszönheti, hogy az ötvenes évek végéig részt vett a zenei közéletben. Egészsége televíziós fellépés után rendült meg végleg 1959-ben.A hetvenkilenc éves Huszka Jenőnek Gáspár Margit igazgató ajánlotta fel, hogy zenésítse meg Jókai regényét. A daljáték librettóját Háy Gyula, a verseket Fischer Sándor írta. Huszka Jenő – Fischer Sándor: Szabadság, szerelem – Melchior doktor dala / feldolgozás (Csákányi László, Bujdosó Mária, Rajnay Elli, Urbán Erika, Homm Pál) A Magyar Televízió felvétele Huszka az ötvenes években Balatonfüreden a szívkórházban kúráltatta magát. Itt dolgozott az új daljátékon is, melynek talán az ihlető környezet miatt lett a legnagyobb slágere a Doktor úr. Huszka egyik reggel így ébresztette feleségét: Megvan Melchior doktor dalának első sora és ezzel az egész szám is! Tegnap este elalvás közben valami olyasfélét motyogtál: „doktor úr… doktor úr” ki tudja mit akartál mondani, vagy mit álmodtál? De a szavaid elindítottak egy folyamatot, s most megvan a sanzon. Az utolsó sor: „Doktor úr, doktor úr, a maga szíve sose fáj?” Mikor az operett kottája megjelent, Huszka a dalt hálás szívvel, álmában motyogó feleségének és kezelőorvosának dr. Szentkláray jánosnak ajánlotta. A dal az előadáson óriási sikert aratott, folyamatosan játszotta a rádió, főleg a Szívküldi c. kívánságműsor. Nem lehetett mondani, hogy slágerben akkortájt nem volt választék. Például: Összecsendül két pohár (Vámosi Jánossal), Csak egy kis emlék (Hollós Ilonával), Melletted nincsenek hétköznapok (Ferrari Violettával), Gyere űlj kedves mellém (Putnoki Gáborral), Szép esténk lesz, ha megöregszünk (Fényes Katóval), az Állami Áruház című film dalai, a 2X2 néha 5 című film betétei. Csákányit rengeteg helyre hívták, csak azért, hogy elénekelje a Doktor urat. Országos népszerűségét ezzel a dallal szerezte. A siker titka az, hogy a dal szívhez szóló eszközökkel jeleníti meg az orvosi hivatás lényegét és az azzal összefüggő magánemberi sorsot. A kis hanglemezből rengeteget nyomattak. Érdekes dolog volna tudni, hogy mi volt a hátoldalán. A Huszka család zilált anyagi helyzetét rendbe tette ez a dal és ami talán a legnagyobb csattanó, a jogdíjából vásárolhatott hangversenyzongorát Fischer Sándor később világhírűvé váló karmester fiainak Ivánnak és Ádámnak. Végül egy anekdota az idős Huszka Jenő és a Fővárosi Operettszínház kapcsolatáról. A negyvenes évek végén Fényes Szabolcs volt az igazgató. (Fényes nemcsak zseniális zeneszerző volt, de az egyetlen színház direktor, aki lényegében önmagát államosította). Huszka nem a Lili bárónő stílvilágát idéző szavakkal rontott be Fényes irodájába. -Tudom, Jenő bácsi, tudom - szabadkozott Fényes -Mit tudsz? -Honthy és Fedák. Nem fogom őket együtt színpadra engedni. -Kit érdekel Honthy és Fedák? Kivettél egy fagottost a zenekarból. Hallottad te akár egyszer is a nyitányt? Sas Gábor 2013.december 14. elitmed.hu

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

Gondolat

Miért vagyunk illetve miért nem vagyunk kaukázusiak?

A paleontológiai leletek és a genetikai vizsgálatok egyértelműen azt mutatják, hogy az emberiség Afrikából származik. Nem kellene használnunk az ezt tagadó, elavult kifejezést.

Gondolat

A szem és a látás a Bibliában

RÁCZ Péter

A látásra vonatkozó igehelyek és értelmezésük, szimbolikus jelentőségük a Bibliában.

Gondolat

Szifilisz vagy hibás gének?

VIII. Henrik betegségei

Gondolat

Veszélyben az egyetemek autonómiája?

Tiltakozó közleményekkel „szavaznak” sorra az egyetemek az alapítványi átalakítás, illetve annak intézési módja ellen. Professzorok, munkatársak, hallgatók, legutóbb az MTA doktorai adtak ki hivatalos állásfoglalást. Megkérdeztünk „kívülállókat”, Freund Tamást, az MTA elnökét, Tillmann József filozófus, esztéta, egyetemi tanárt, Fleck Zoltán jogász, szociológust, tanszékvezető egyetemi tanárt a kialakult helyzetről, a folyamatról, illetve Fábián Istvánt, a debreceni egyetem korábbi rektorát is. Többen a tudományos és kutatómunka, az egyetemi autonómia ellehetetlenülésétől félnek, veszélyes ugyanis, ha ezek a szellemi műhelyek politikai irányítás alá kerülnek. Az MTA elnöke kiemelte az egyetemi autonómia tiszteletben tartásának és a döntések előtti tisztázó vitáknak a fontosságát.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Az egészségügy vergődik a túlzott centralizáció és a pénzhiány miatt

KUN J Viktória

Interjú Sinkó Eszterrel, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ egészségügyi közgazdászával. Meglátása szerint az egészségügy jelenleg „betegelhárító üzemmódban” dolgozik, zajlik az összeomlása.

Egészségpolitika

Hadiállapotként kezeli és így is reagál a kormány az egészségügy „rendezésére”

KUN J Viktória

„Ez egy veszélyes irány” – az eLitMednek nyilatkozó szakértőkkel értékeltük a jelenlegi helyzetet, illetve a most elfogadott salátatörvény részleteit.

Hírvilág

Test és lélek kapcsolata

Kónya Ilona klinikai szakpszichológus a daganatos megbetegedések, köztük az emlődaganat kialakulásának lélektani vonatkozásait, pszichológiai hatásait és az onkopszichológiai tudományág feladatait vizsgálja.

Egészségpolitika

Elkerülhetetlennek látszik az egészségügy összeomlása – vagy már meg is történt?

KUN J Viktória

Amikor már az akut stroke-ellátás is szünetel egy megyei kórházban – az eLitMednek nyilatkozó szakemberek szerint valójában már 3-4-5 éve szükségállapot van, a kormányzati intézkedések is ezt mutatják.

Egészségpolitika

A politika érdemben nem foglalkozik az egészségüggyel, helyi szinten ugyanakkor nagyon is

KUN J Viktória

Hogyan lehet szétverni egy régió egészségügyi „fellegvárait” néhány év alatt? – interjú prof. dr. Barkai Lászlóval.