Alekszandr Borogyint orosz zeneszerzőt jelentős szálak fűzi az orvostudományhoz, hiszen egy katonaorvos nevelt fiaként nőtt fel és orvosi végzettsége is volt, és hivatásául választotta ezt a pályát. Alekszandr Porfirjevics Borogyin Gegyianov tatár-grúz herceg törvénytelen gyermeke volt, akit nevelőapja és anyja körültekintő gondossággal neveltek és szellemi és művészeti területeken egyaránt. Borogyin jómódban nőtt fel, a nyelvek és a zene iránt érdeklődött, zongorázott, fuvolázott, csellózott, s már 1847-ben komponálni kezdett. A szentpétervári katonai orvosképző akadémián, az Orvosi-Sebészeti Akadémián tanult és ott cum eximia laude minősítéssel szerzett orvosi oklevelet. habár a későbbiekben kiderült, hogy nem a szorosan vett orvostudomány köti le érdeklődését, hanem a szerves vegyészet. E tudományágban szerzett 1858-ban doktorátust. Diplomája megszerzésekor a patológia oktatására tanársegédi kinevezést kapott, s ugyanakkor egy katonai kórházban is elhelyezkedett gyakornokként. Jelentős karriert futott be a továbbiakban az orvosképzés és a vegyészet terén. Az orvosláshoz köti Borogyint magánéletének egyik jellemző vonása, hogy felesége, Jekatyerina Szergejevna Protapopova aki túlélte őt, már megismerkedésükkor súlyos tüdőbeteg volt. Borogyin rendkívüli sokoldalúsága és emberszeretete életvitelére is rányomta bélyegét "Borogyin lakása szálláshelyként és éjjeli menedékhelyként szolgál szegény vagy átutazó rokonok számára, akik előszeretettel betegszenek meg nála, vagy éppen az értelmüket is elvesztik. Lakásának négy szobájában időnként minden ágy és dívány foglalt, még a padlón is alszanak. Gyakran előfordul, hogy zongorázni sem lehet, mert valaki a közelben pihen. Ebédkor és teázáskor ugyanaz az erőteljes rendetlenség uralkodik. A lakásban megtelepedett néhány kandúr vándorútra indul az étkezőasztalon, minden tányérba beledugják a bajuszukat, és a vendégek nyakába ugranak" - írja le a helyzetet egy korabeli szemtanú. Kevesen tudják, hogy az elsősorban zeneszerzőként ismert Borogyinnak jelentős szerepe volt a női orvosképzés megszervezésében is. A cári Oroszországban nők számára nyújtott felsőfokú egészségügyi képzések hosszas előkészítés és az elmaradott szellemi közeggel való csatározás közepette, csupán 1872-ben indultak meg, s e folyamatokban Borogyin intenzíven vett részt. Habár kortársai körében jelentős sikereket aratott művészetével, és korának nagyjai körükbe fogadták és alkotásra ösztönözték, alig-alig volt olyan időszaka életének, amikor a zeneszerzéssel nyugodt körülmények között foglalkozhatott volna. Úgy tűnik Borogyin számára a zene csak kikapcsolódás volt, a kutatást és tanítást, az aktív részvételt kora társadalmi életében, különös tekintettel az ifjúság sorsára, mindig fontosabbnak tartotta. 1862-ben keletkezett első jelentős műve, az I., Esz-dúr szimfónia. És hírneves alkotótársaival – Rimszkij-Korszakovval, Modeszt Muszorgszkijjal és Cézar Kjuival megalapították az „Orosz Ötök” körét. E körben az új, az orosz népzenén alapuló nemzeti zenei nyelvet kívánták megteremteni, megtartva bizonyos keleties és spanyol-mór színezetet. Legjelentősebb művét, az általa soha be nem fejezett Igor herceg komponálásának menete is jellemző a szétszabdalt életű nagy alkotóra. a mű jelentőségét már korán felismerő barátai, Rimszkij-Korszakov és Glazunov elkezdték rekonstruálni és végső formába önteni a Borogyin által elzongorázott részleteket. Az operát csak halála után fejezték be és hangszerelték meg. Borogyin, aki mindig kiállt tanítványai mellett, nemcsak kiváló művész, nagy humanista, de az orosz női egyenjogúság élharcosa is volt, élete végén súlyos depresszióval küzdött, s a kimerültség végzett vele. A 1887-ben összeesett egy általa szervezett jelmezbálon, beverte a fejét egy kőpárkányba, és meghalt. Nem szenvedett sokat. NZS 2013. 02. 26.